Kulka János;

Újabb hírek érkeztek Kulka Jánosról

Mint az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet még kedden közölte: Kulka János tünetei napról napra enyhülnek, állapota javul. Úgy tűnik, a sztrókon átesett színművész tényleg egyre jobban van, legalábbis a Színes Ásznak nyilatkozó kórházi dolgozó szerint, aki elárulta: sérült a színész beszédközpontja, de a saját nevét és egyszerűbb szavakat már ki tud mondani.

"Megsérült a beszédközpontja, de a nevét már ki tudja mondani. Nem tud még magától enni, ezért egy gyomorszonda segítségével táplálják" - mondta a kórházi ápoló a Színes Ásznak.

Ahogy a Népszava is beszámolt róla, kedden már megnyugtató híreket lehetett hallani a színész állapotáról, a Bors informátora szerint például már a hét elején ki tudott mondani egyszerűbb szavakat, mint az igen vagy a nem. Kulka azt is tudja, mi történt vele, érti, hogy mi zajlik körülötte, most pedig már arra is egyre nagyobb az esély, hogy teljesen rendbe jöjjön a beszédképessége.

Kulkát múlt héten kedden életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol az orvosok műtéttel távolították el az agyában keletkezett vérrögöt. Szerdán már magához tért a színész, és szemével már tudott kommunikálni, a jobb karja azonban még nem mozgott. Az orvosok szerint ez nem meglepő, a sztrókon átesett betegek esetében ugyanis hosszú gyógyulási folyamattal kell számolni.