Hazai Attila Irodalmi Díj;Bartók Imre;

2016-04-23 14:26:00

Bartók Imre kapja az első Hazai Attila Irodalmi Díjat

Bartók Imre író veheti át először a Hazai Attila Irodalmi Díjat - közölték a szervezők az MTI-vel szombaton.  A 2016 márciusában alakult szakmai zsűri döntését a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be a Hazai Attila emlékét ápoló alapítvány.

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy évente 500 ezer forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy-egy pályakezdő, vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

Az alapítvány elnöke Garaczi László író, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd író. A díjazott kiválasztásában a kuratórium által felkért zsűri közreműködik, melynek tagjai Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László.  A díjátadó április 29-én lesz a budapesti Nyitott Műhelyben.  Bartók Imre 1985-ben született Budapesten, kisebb megszakításokkal azóta is itt él. 2003-tól 2008-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakán tanult, majd az esztétika szakon doktorandusz hallgató volt.

2011-ben kiadott első regénye (Fém) után 2013-tól évente jelentek meg regénytrilógiájának darabjai (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve). Szépirodalmi munkássága mellett irodalomtörténeti monográfiákat, tanulmányokat, kritikákat, esszéket is írt.