Kivételesen nem értek egyet Szunyogh Szabolcs írásával (Harc a bringautak körül). A magam részéről éppenséggel üdvözlendőnek érzem, hogy végre valaki – egyelőre csak szavakban – fellép a teljes anarchia ellen, amely hazánkban a kerékpározást jellemzi. Én is találkoztam már szabálykövető biciklistákkal, de tapasztalataim szerint ők a kivételek. Ki nem látott már gyalogosokat a zebrán lesöprő, forgalommal szembehajtó, a járdán a nyugdíjasokat ijesztgető, magukat egyik pillanatban járműnek, majd a következő pillanatban a járdára felugratva gyalogosnak képzelő ön-, de leginkább közveszélyes kerékpárosokat? A Szunyogh által hivatkozott városokban (és sorolhatnék még jó néhányat) valóban jóval többen kerékpároznak, csak egyfelől ott mindenhol jól kiépített kerékpárutak vannak, másfelől egészen más a biciklista kultúra. Hiszen nálunk sok esetben még ahol van is bicikliút, a kerékpáros csak azért sem azt használja. Tökéletesen igaza van Szunyoghnak abban, hogy az ember a kerékpár nyergében ülve más szempontból látja a világot.
A teljes felelőtlenség szempontjából. Hiszen tulajdonképpen bármit tehet, egyetlen szabály sem vonatkozik rá. A magam részéről egyáltalán nem tartanám ördögtől való ötletnek, ha a biciklistáknak egy egyszerűsített KRESZ-vizsgát kellene letenniük és csak az mehetne ki az utcára, aki ennek sikeresen eleget tett. Hiszen jelenleg úgy vesznek részt a forgalomban, mintha nem ismernék a szabályokat. Szunyogh maga is jól tudja, hogy életünket különböző jogi és etikai szabályok alakítják és bizony néha korlátozzák is. Ez a társadalmi együttélés alapja. Gondolom, Szunyogh sem repesne az örömtől, ha autóval kétszáz kilométeres sebességgel végigszáguldanék az Andrássy úton, csak azért, mert így szeretem és nem tűröm, hogy bármilyen felsőbbség korlátokat állítson elém. Akkor nyomban rendőr után kiáltana és azokra a szabályokra hivatkozna, amelyet a biciklisek esetében nagyvonalúan negligál. Kéretik, hogy a liberalizmust, a szabadságot ne keverjük össze a közlekedési szabályok be nem tartásával.