Ferencváros;NB I;futball;Bajnokcsapat;rekorddöntés;

2016-04-26 07:51:00

A Fradi megdöntheti a hatvanhét éves csúcsát

Egy fordulóval a labdarúgó NB I vége előtt 21 pont a Ferencváros előnye a második Videoton és a harmadik Debrecen előtt. Amennyiben a zöld-fehér bajnokcsapat több mint 19 pontot ver a másodikra, úgy megdönti az MTK 1998-1999-es szezonban felállított pontkülönbségi rekordját – ha elér legalább egy döntetlent a Haladás ellen, akkor pedig biztosan beállítja azt.

Ez a rekord 1999 óta él. Azt követően csupán egyetlen csapatnak, az 1999-2000-es szezonban aranyérmes Dunaferrnek sikerült megközelítenie ezt a számot: 16 ponttal előzte meg az MTK-t. A tízpontos határt is csak egy aranyérmes, a 2013-ban elsőséget ünneplő Győri ETO tudta elérni: 64 pontjával éppen tízet számolt az akkor ezüstérmes Videotonra.

Ahogy az a Rangadó.hu fociportál összeállításából kiderül, a fentiekhez hasonló, jelentős fölény nem is volt a magyar élvonal legutóbbi két évtizedében, azonban ha a korábbi éveket – amikor még két pont járt a győzelemért – is figyelembe vesszük, akkor egy-egy hasonlóan kiemelkedő teljesítményt találhatunk. Az egyik ilyen "aranyszezon" a Bp. Honvéd 1984-1985-ös idénye volt: a társgólkirály Détári Lajos nevével fémjelzett együttes tíz ponttal előzte meg a Rába ETO-t és a Videotont. Húsz győzelem mellett hat döntetlen és négy vereség volt a kispestiek mérlege, ami napjainkban 66 pontot érne (az akkori számítási rendszerben 46-ot ért), míg az ETO 15-6-9-es mérleggel lett második – utóbbi 51 pontot jelentene ma. A két csapat közötti akkori tízpontos differencia így manapság 15-nek felelne meg.

Még távolabb menve az élvonal történelmében láthatjuk, hogy bizony az FTC már büszkélkedhet egy MTK-éhoz hasonló, magabiztos sikerrel. Az 1948-1949-es szezont ugyanis úgy nyerte meg a Fradi, hogy harminc bajnokijából 26-ot sikerrel vívott meg, egyszer pedig döntetlent játszott. Akkor 53 pontot írtak jóvá a csapat neve mellett, míg a második MTK 42-t gyűjtött be. Manapság az FTC akkori produkciója 79 pontot érne, míg az ezüstérmes 18-6-6-os szerepléséért hatvan pont járna, vagyis mai számítás szerint 19 ponttal lett volna bajnok az akkor 17. sikerét ünneplő együttes.