RTL;TV2;programdíj;

2016-04-25 22:49:00

Milliárdokhoz juthat a TV2 - És az RTL Klub is

Pénzt kérhet a médiaszolgáltatóktól a TV2 és az RTL Klub a műsoraik sugárzásáért, miután ma megjelent a programdíj tiltásáról szóló rendelet feloldása- írja az Origo.

Ez a díj a korábbi nyilatkozatok szerint a TV2-nél 270 -300 forint is lehet előfizetésenként, ami a szolgáltatóknál a csomagárak 800 forintos emelkedését is eredményezhetné, az Origo azonban kormányzati forrásból úgy értesült, hogy ezt akár hatósági eszközökkel is meg fogják akadályozni.

Az RTL Klub és a TV2 szerződései alapján 2015 januárjától kérhetett volna pénzt műsoráért a szolgáltatótól, úgynevezett terjesztési díjat, azonban 2014 őszén ezt törvényben megtiltotta a kormány - ideiglenes jelleggel ugyan, azzal kikötéssel, hogy kormányrendelet kell a tiltás feloldására.A két nagy tévétársaság 2015-re már többmilliárdos bevételre számított ebből a forrásból, ezt hiúsult meg az akkori tiltással. Hétfő késő délután a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében ezt oldotta fel a kormány.

A teljes cikk itt olvasható.