hulladék;hajléktalanok;Menhely Alapítvány;kiáltvány;

2016-04-29 07:16:00

Ötvenezer embertársunk él fedél nélkül Magyarországon

A közterületen élő hajléktalan emberek kétharmada továbbra is a vidéki városokban van, és a tapasztalatok szerint egyre rosszabb állapotban lévő emberek élnek az utcán - mondta a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke a hajléktalanok körében végzett február 3-ai felmérés előzetes adatairól beszámoló csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. 

A vidéki városokban a hajléktalanellátás lényegesebb szűkebb, mint a fővárosban, ezért is "vannak többen kint fedél nélkül" - mondta Győri Péter. Összegzése szerint az elmúlt öt évben legalább 50 ezer ember volt "effektív hajléktalan". A felmérés adatai szerint a válaszadók tizedének januárban nem volt 100 forintnál több pénze, és a megkérdezettek csaknem harmada roma vagy romának tartja a környezete. Az ellátásra az állam évek óta nagyjából évente 8-9 milliárd forintot költ hajléktalanszállókon keresztül.

A Menhely Alapítvány, a hajléktalan emberek jogvédő fóruma kiáltványt adott ki a helyzet megváltoztatása érdekében. Kezdeményezik például, hogy a büntetés helyett inkább azt foglalják helyi és országos jogszabályokba, hogy ha valaki segítségre szorul, akkor a helyi közösség más tagja nyújtson neki - a lehetőségeihez mérten - segítséget közvetlenül, vagy ha erre nem képes, akkor legalább hívja a megfelelő szervezetet. A kiáltványban javasolják azt is, hogy ne legyen tiltott magatartás a szabálysértést nem megvalósító néma koldulás, a gyűjtögetés és a közterületen található hulladéktárolókból, azok mellől olyan tárgyak elvétele, amelyekről azok tulajdonosa lemondott.