szakszervezet;Majális;

2016-05-01 17:05:00

"Adj több bért, hogy élhessünk!" - Majálisoztak a szakszervezetek

Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője szerint a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni - hangzott el a szakszervezeti konföderációk közös majálisán, a Városligetben vasárnap.

A rendezvény a szakszervezetek "követelési piramisának" felépítésével kezdődött. Ebből kiderült, hogy az érdekképviseletek többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelnek, valamint azt, hogy a bérminimum érje el a létminimum szintjét.

Ezt követően a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek (Liga), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői virággal emlékeztek a Városligeti Szakszervezeti Emlékkőnél, az első szabad majális helyszínén.

Kordás László, a MASZSZ elnöke elmondta: az öt szakszervezeti konföderáció azért ünnepli idén közösen a majálist, mert mindannyian felismerték, hogy széles körű együttműködésre van szükség a munkavállalók érdekvédelme hatékonyságának növelése érdekében. A jövőben a "követelési piramisban" felsorakoztatott igényeket a szakszervezeti konföderációk közösen képviselik majd - tette hozzá. 

A MASZSZ elnöke kiemelte a szakszervezet által kidolgozott hármas követelést: "Adj több bért, hogy élhessünk! Adj több bért, hogy dolgozhassunk! Adj több bért, hogy ne kelljen elhagyni a hazánkat!" Czövek János, a Liga elnöki jogokat gyakorló társelnöke az MTI-nek elmondta: a szervezet a továbbiakban is fontosnak tartja a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj és a sztrájkjog helyzetének rendezését.