Irán;parlamenti választások;Hasszan Rohani;

2016-05-02 07:35:00

Történelmi változások Iránban

Fontos győzelmet arattak az iráni parlamenti választások pénteki második fordulójában a Nyugat felé nyitó, a tavalyi nukleáris megállapodást is tető alá hozó Hasszán Roháni elnök (képünkön) politikáját támogató mérsékelt és reformer erők.

A szombaton ismertetett hivatalos eredmények több „történelmi jelentőségű” változást jeleznek. 2004 óta először történt meg, hogy a teheráni parlamentet nem a konzervatívok uralják, a két tábor közel azonos arányban nyert mandátumot ezúttal. A legnagyobb erő a Roháni támogatók Remény elnevezésű koalíciója, 133 képviselői helyet szerzett meg a 290 fős parlamentben.

A konzervatívok 125 mandátummal rendelkeznek, a függetlenek 26 helyet szereztek. A tényleges erőviszonyok csak azt követően alakulnak ki, miután kiderül, hogy a függetlenek milyen arányban állnak ki a két nagy tábor mellett. Kedvező eloszlás esetén a Roháni tábor megszerezheti akár az abszolút többséget jelentő 146 mandátumot is. Mindemellett történelmi újdonság az is, hogy a nők száma meghaladja a vallásosok számát a törvényhozásban. Ezúttal 17 nő és 16 vallási képviselő jutott be, egy olyan kerületben, ahol egy reformer nő nyert, megismétlik a voksolást.