Donald Trump;amerikai előválasztás;

2016-05-02 22:47:00

Trump: Kína "erőszakot tesz" az Egyesült Államokon

Kína kereskedelmi gyakorlata olyan, mint "a nemi erőszak" - állította Donald Trump, akinek a legtöbb esélye van az amerikai republikánusok elnökjelöltségének elnyerésére.  

Az üzletember az egyik vasárnapi indianai kampányrendezvényén úgy fogalmazott: "Nem engedhetjük meg, hogy Kína továbbra is megerőszakolja országunkat, mert ezt csinálják velünk. A kínai valutapolitika a világtörténelem legnagyobb lopása". S a CNN hírtelevíziónak adott hétfői interjújában megerősítette: szerinte Kína kereskedelmi gyakorlata olyan, mint "a nemi erőszak".        

Trump nem először bírálja a kínai kereskedelem- és valutapolitikát, azt állítva, hogy Peking szándékosan manipulálja a nemzeti fizetőeszköz  árfolyamát, hogy így is elősegítse exportja versenyképességét világszerte. A New York-i ingatlanmágnás - aki a kínai piacon is jelen van, sőt kínai bérmunkában dolgoztat -, csaknem valamennyi kampányrendezvényén előhozakodik e témával, sőt már 2011-ben figyelmeztetett a kínai valutapolitika  "hátulütőire", de ilyen durván még nem fogalmazott.

A CNN-nek adott hétfői interjújában kitartott véleménye mellett, s azt állította, hogy megállapításait senki nem fogadta negatív kommentárral. "Mindenki tudja, hogy ez az igazság" - fogalmazott a republikánusok várható elnökjelöltje.