A Kiellel küzd a Veszprém

Publikálás dátuma
2016.05.04. 07:56
Andreas Nilsson FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A Veszprém férfi kézilabdacsapata a Kiellel csap össze a Bajnokok Ligája kölni Final Fourjában. A bakonyiak régi ismerősként köszönthetik a német alakulatot, ugyanis ebben a szezonban már a csoportkörben megmérkőztek egymással. Október 17-én a Veszprém Arénában 29-27-re győzött a magyar bajnokcsapat, míg december 6-án Kielben egy góllal, 25-24-re a németek nyertek.

Tavaly szintén a legjobb négy között csapott össze a két együttes, a Veszprém 31-27-es győzelme akkor azt jelentette: a magyar csapat története első döntőjét játszhatta azóta, hogy Final Fourt rendeznek a legrangosabb európai kupasorozatban.

„Tavaly is találkoztunk a Kiellel a négyes döntőben, az idén egy csoportban voltunk vele, mindegyik mérkőzés nagyon kiélezett volt. Most is erre számítunk, nagyon nehéz lesz” – mondta Andreas Nilsson, a veszprémiek svéd beállója.

A háromszoros BL-győztes Kiel a negyeddöntőben a címvédő Barcelonát búcsúztatta 59-57-es összesítéssel, így először rendeznek spanyol csapat nélkül férfi négyes döntőt. A bakonyiak a Vardar Szkopjét ejtették ki a legjobb nyolc között. Amennyiben Nagy Lászlóék bejutnak a döntőbe, úgy biztosan újoncot avatnak a legrangosabb európai kupasorozatban, ugyanis a Kiel kivételével a másik három klub (Veszprém, PSG, Kielce) még nem ülhetett fel a sorozat trónjára.

A másik ágon a lengyel Kielce a francia PSG-vel találkozik. Az elődöntőkre május 28-án szombaton, míg a helyosztókra másnap kerül sor Kölnben.

A kölni Final Four párosítása
Kielce–PSG
THW Kiel–MVM Veszprém
Az egyik mérkőzést 15.15-kor, a másikat 18 órakor játsszák.
Szerző

Túljártak a Rókák a nagyok eszén

Az európai labdarúgás történetének legnagyobb szenzációi közé tartozik, hogy a Rókáknak becézett Leicester City megnyerte az angol labdarúgó-bajnokság aranyérmét. Az együttes szakmai munkájának irányítója, Claudio Ranieri pedig bekerült az edzők halhatatlanjai közé.

Bár hétfő este a Tottenham még a szünetben 2-0-ra vezetett a Chelsea otthonában, vagyis úgy tűnt, hogy várni kell a bajnokavatással, a londoniak a 83. percben kiegyenlítettek, így a Spurs már matematikailag sem hozhatja be a Cityt.

A Leicester focistái az újságírók által az év játékosának választott Jamie Vardy otthonában tekintették meg a meccset, s az internetre is felkerült, milyen önfeledten ünnepelték a klub történetének messze legnagyobb sikerét. A helyi pubokban is hajnalig éltették a játékosokat, és a siker valóban halhatatlanná vált kovácsát, Claudio Ranierit. A mintegy 300 ezres városban óriási szeretet övezi az olasz mestert, akit, ha polgármesternek akarna indulni, nem kérdés, azonnal meg is választanák. Nem létezik most nála népszerűbb személyiség a városban, ami nem is csoda. Önbizalmat adott a leicesterieknek, akik már elhiszik azt: Dávidból is lehet Góliát.

„Leírhatatlan érzés ez. Még sosem élhettem át ilyet. Tavaly még éppen sikerült bennmaradnunk, most pedig hamarosan a bajnoki trófeát tarthatjuk a kezünkben. Az is fantasztikus, hogy a klub történetének legnagyobb sikerét értük el, s ehhez mindannyian hozzátettünk valamit” – lelkendezett Jamie Vardy.

Rendkívüli sportszerűségről tett tanúbizonyságot az üldöző Tottenham trénere, Mauricio Pochettino, aki elsők között fejezte ki jókívánságait. „Gratulálok Claudiónak és a játékosainak. Félelmetes szezont tudhatnak maguk mögött, s megérdemelten szerezték meg a bajnoki trófeát”. Maga Ranieri nem a lefújás pillanatában értesülhetett a csodáról, hiszen éppen egy Itáliába tartó gép fedélzetén tartózkodott: a 96. születésnapját ünneplő édesanyjához utazott.

Az olasz tréner 2014-ben még a magyarokkal egy Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög válogatott szövetségi kapitánya volt, s az ő irányítása alatt szenvedték el a hellének történetük legdrámaibb vereségét: 1-0-ra kaptak ki Feröertől, amit a helyi sajtó az „évszázad katasztrófájának” minősített. „Ugyanaz az edző vagyok, mint akkor – fejtette ki az olasz szakember. – Most azonban rendkívüli büszkeség tölt el. Amikor idejöttem, nem is remélhettem mindezt. Csak azt akartam, hogy sorban nyerjük meg a mérkőzéseinket, s segíteni kívántam a játékosaimnak abban, jobb és jobb formába kerüljenek. Sosem gondolkoztam el azon, hogy ezzel mit érünk el” – fejtette ki Ranieri, aki alighanem sok szurkoló megkönnyebbülésére azt is elmondta, marad a Leicesternél. Jövő évi célja az első 10-be való bekerülés...

Bár rendre azt hallhatjuk, hogy a kevésbé tehetős együtteseknek nincs esélyük arra, hogy versenyre keljenek a nagyokkal, a Leicester megcáfolta ezt. Különösen nagy fegyvertény, hogy ezt a hőstettet egy olyan bajnokságban vitte véghez, ahol valóban hatalmasak a legtehetősebbek és a "legszegényebbek" közti különbségek. Bár a thaiföldi befektetőnek köszönhetően sikerült emelni a játékosok fizetésére szánt összegeket, ez a keret még mindig egynegyede a Manchester Unitedének. A The Guardian szerint „a Leicester fantasztikus rókái megleckéztették a Premier League elitjét”.

Rajongók
  • 7,5 – Manchester United, Arsenal
  • 6,87 – Chelsea
  • 3,2 – Manchester City
  • 1,5 – Tottenham
  • 0,7 - Leicester
Angol csapatok követőinek száma a Twitteren (millió)

A labdarúgás számos ismert személyisége gratulált az együttesnek. „Ezért szeretjük annyira a labdarúgást. Gratulálok” – írta a Twitteren Lionel Messi. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Budapesten, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kongresszusán tartózkodó elnöke, Gianni Infantino „csodálatos történetről”, igazi „meséről” tett említést. A város szülöttje, az angol futballválogatott egykori gólvágója, a sportkommentátorként dolgozó Gary Lineker is le volt nyűgözve. „Ez életem legnagyobb pozitív értelemben vett sokkja a sportban, s az, amit a csapat véghez vitt”. A Chelsea csapatkapitánya, John Terry is csatlakozott a gratulálókhoz. „Mindig azt mondogattuk, hogy majd a következő fordulóban úgyis kikapnak. Ám újra és újra nyertek, s hozták az eredményeket. Az, amit a szezonban műveltek, valóban hihetetlen, már csak azért is, mert reményt adtak a kisebb csapatoknak” – fejtette ki.

Az együttesnek több hőse is van, közülük is kiemelkedik Vardy, valamint a gólpasszkirály, az algériai válogatott Riyad Mahrez, illetve a középpálya motorja, a mali származású, de francia válogatott N’Golo Kante. Nem véletlen, hogy ez a három játékos végzett az újságírók év játékosa választásának első helyein.

A Chelsea-Tottenham meccs után nem sokkal, még a repülőtérről hívta fel Ranieri előbbi együttes trénerét, Guus Hiddinket. „Legalább ötször köszönte meg, hogy döntetlent játszottunk a Tottenhammal. Kicsit remegett is a hangja. Teljesen megérdemelte a Leicester a bajnoki címet” – hangoztatta a holland tréner.

Hogy jutottak el idáig?
Még az előző szezonban, 2015. március 21-én a Leicester 2-1-re kapott ki a Tottenhamtól, ezzel már hét mérkőzés óta nem tudott nyerni, s az együttest a kiesés réme fenyegette. Végül sikerült bennmaradnia, de a 2015-2016-os szezonra a frissen kinevezett Claudio Ranierinek nem is lehetett más célja, mint a biztos bennmaradás. A klubvezetés 100 ezer fontos prémiumot ajánlott neki arra az esetre, ha sikerül a 10 között végezni, s 5 milliósat a bajnoki cím esetén.
A City már az első fordulóban az élre került a Sunderland 4-2-es legyőzésével. Két hétig ott is maradtak, ám a Tottenham és a Bournemout elleni döntetlen nyomán a harmadik helyre estek vissza. Mindenki azt gondolta, itt ki is pukkad a csapat, ez azonban sosem következett be. Sőt, az egész szezonban nem állt a hatodik helynél lejjebb. Miután 2016. január 11-én a Leicester 1-0-ra legyőzte a bajnoki rivális Tottenhamet, már az első helyet sem adta ki a kezéből.

Szerző

Ronaldót lesik Madridban

Publikálás dátuma
2016.05.04. 07:52
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Az orvosi stáb és Zinedine Zidane együtt állítja össze a ma esti Realt, amely hazai környezetben feszül neki a Manchester Citynek, hogy 2014 után ismét döntőt játszhasson a Bajnokok Ligájában. A legnagyobb kérdés persze így hangzik Madridban: szerepelhet-e Cristiano Ronaldo? 

A jelek szerint igen, hiszen a beszámolók alapján a 0-0-ra végződő első felvonást izomhúzódás miatt kihagyó portugál szupersztár teljes értékű edzésmunkát végzett hétfőn és kedden, így ott lehet a spanyol együttesben. Hogy a királyiak öröme mégse legyen teljes, kiderült az is, a francia Karim Benzema és a brazil Casemiro viszont aligha játszhat. „Cristiano száz százalékos állapotban van, és ez fantasztikus hír, hiszen óriási szükségünk van rá – magyarázta a tegnapi sajtótájékoztatón a madridiakat irányító Zidane. – Meggyőződésem, hogy a visszavágó sokkal nehezebb meccs lesz, mint a manchesteri. Megpróbálunk minél nagyobb nyomást gyakorolni a Cityre, ugyanakkor a védekezésünket is precízen meg kell szervezni, hiszen az ellenfél életveszélyes futballistákat szerepeltet, gondoljunk csak Agüeróra, vagy De Bruynére.”

Mint ismert, a madridiak a múlt héten Ronaldo nélkül értek el 0-0-ás döntetlent Manchesterben, ahol a szezonban - minden sorozatot figyelembe véve - 47 gólos futballista nélkül a csapat támadójátéka nem volt meggyőző, különösen azután, hogy a szünetben a sérült Benzemát le kellett cserélni. A portugál világsztár április 20-án a Villarreal ellen szenvedett combsérülést, s Zidane ugyan már BL-elődöntő múlt keddi odavágóján is szerette volna bevetni, ám akkor még nem volt játékra alkalmas állapotban, s nem csupán a manchesteri találkozót kellett kihagynia, hanem a Real hétvégi bajnokiját is. A BL mostani kiírásának góllövőlistáját 16 találattal vezető játékos vasárnap edzett először együtt a csapattal, teljes értékű munkát azonban csak hétfőn végzett. A hétvégén a Manchester City 4-2-es vereséget szenvedett a Southampton otthonában, elsősorban azért, mert Manuel Pellegrini edző a múlt keddi BL-meccsen pályára lépő csapatából nyolc játékost is pihentetett. „Most is ugyanezt tenném, mert szerdán nagyon fontos meccs vár ránk" - kommentálta a bajnoki összeállítást Pellegrini, aki a 0-0 után is bizakodóan értékelt, s azt hangsúlyozta, hogy csapatának minden esélye meglesz Madridban a továbbjutásra. A vendégeknél a spanyol David Silva megsérült, ám a középpálya egy másik kulcsembere, az elefántcsontparti Yaya Touré visszatérhet.

A statisztikák egyértelműen a Real sikerét ígérik. A Madrid ugyanis az európai kupaporondon nyolcból hétszer továbbjutott 0-0-ás első meccs után, egyedül 1991-ben bukott el a Szpartak Moszkva elleni párharcban. Ráadásul a spanyol együttesnek kifejezetten jól ment az utóbbi időben az angol csapatok ellen, hazai pályán ugyanis legutóbb négy meccsén nem kapott ki szigetországi együttestől. A Real Madrid története során 14. alkalommal juthat be a legrangosabb kupasorozat fináléjába, míg a Manchester Citynek már a nyolc közé jutás is klubrekordnak számított.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó
Real Madrid-Manchester City, 20.45 (tv: M4 Sport, Sport1)



Szerző