GKI: a fővárosi lakáspiacon nőtt az optimizmus, vidéken kevésbé

Tovább javultak a fővárosi lakáspiaci várakozások a GKI Gazdaságkutató Zrt. áprilisi felmérése szerint, Kelet-Magyarországon ugyanakkor stagnáló, Nyugat-Magyarországon pedig kissé romló piaci helyzetet várnak a következő egy évben az ingatlanos vállalkozások.

Petz Raymund, a GKI ügyvezető igazgatója a szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a lakásvásárlási és építési lakossági várakozások kissé tovább erősödtek a januári felmérés óta. Bár 4 százalékkal kevesebben lettek azok, akik biztosan lakást vennének vagy építenének a következő egy évben, ugyanakkor az ezt valószínűsítők köre 22 százalékkal nőtt, vélhetően a lakáspolitikai intézkedéscsomag miatt.

A teljes ingatlanpiaci várakozásokat jelző GKI-MGYOSZ fővárosi, illetve magyarországi index értéke egyaránt 2-2 ponttal nőtt az előző negyedévihez képest, a fővárosi szám 41 negyedéve, az egész országra vonatkozó index pedig 37 negyedéve nem állt ilyen magasan.

Szerző

Katari befektető száll be a Kopaszi gát fejlesztésébe

Publikálás dátuma
2016.05.04. 12:01
Így örül Garancsi a Videoton stadionjában, van is minek - FOTÓ: NÉPSZAVA
Katari befektető csatlakozik a Kopaszi gát fejlesztési projektjéhez tulajdonostársként - közölte a budapesti ingatlanfejlesztést végrehajtó Property Market Kft - adja hírül az MTI. Mint a Népszava is megírta, tavaly december utolsó napjaiban derült ki: Garancsi cége, a Market-csoport mintegy 50 hektáron kezd ingatlanfejlesztésbe a Kopaszi-gáton.

A tájékoztatás szerint a katari hátterű Constellation Hotels Holdings Ltd. Luxemburgban bejegyzett társaság, tevékenységi köre főként kereskedelmi ingatlanok és hotelek hosszú távú befektetésére, valamint fejlesztésére terjed ki. A Constellation portfoliójában számos ötcsillagos szálloda és irodaépület található európai nagyvárosokban, illetve az Egyesült Államokban - írták. A Duna-parton, a XI. kerületben megvalósuló projekt során a jelenleg és a továbbiakban is parkként működő Kopaszi gát területe egy modern iroda- és lakóövezettel bővül. A Market Csoporthoz tartozó Property Market 2015-ös megalakulása óta dolgozik az ingatlanfejlesztés részleteinek kidolgozásán, amellyel kapcsolatban májusban további információkat közöl majd - jelezte az MTI által közreadott közleményében a Property Market.

Garancsi István a közbeszerzések új sztárja: tavaly a Videoton FC labdarúgócsapat tulajdonosának cégei szakították a legtöbbet a közbeszerzési pályázatokon - írta lapunk az Átlátszó toplistája alapján még januárban a Garancsi lett a legény a gáton c. cikkben. A Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosához és a Magyar Természetjáró Szövetség elnökéhez, azaz Garancsi Istvánhoz, Orbán Viktor "kötélbarátjához" köthető cégek toronymagasan nyerték a múlt évet. Fő cégének, a Market Építő Zrt.-nek csaknem nettó 40,8 milliárd forint megrendelés jutott. Garancsi szinte mindent vitt a múlt évben, a szóban forgó vállalkozásai csak önállóan nyertek közbeszerzéseket, és összesen 46,5 milliárd forint értékű közpénzes megbízást kaptak.

Tavaly december utolsó napjaiban derült ki: Garancsi cége, a Market-csoport mintegy 50 hektáron kezd ingatlanfejlesztésbe a Kopaszi-gáton, a Válasz.hu pedig kiderítette: a száz százalékban állami tulajdonú, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt Eximbank nem csak Andy Vajnát segítette hozzá a TV2-höz, hanem Garancsi Istvánt is a Kopaszi-gát megszerzéséhez, méghozzá egy 16 milliárd forintos hitellel. Ráadásul a hatalmas összegű beruházáshoz akár a kormány által most, pontosabban az elmúlt hetekben sietve "összegründolt", s folyamatosan változó Családi Otthonteremtési Programnak (CSOK) is van némi köze.

Szerző

Lázár nagyot lódított a pályázati költségekről

Publikálás dátuma
2016.05.04. 07:22
Fotó: Molnár Ádám
Nem sikerült megfejteniük az uniós pénzek felhasználásában jártas szakembereknek, honnan is vehette a Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétfői politikai vitanapon a parlamentben, hogy a 2007-2013-as uniós pénzügyi ciklus 2010 előtti részében az elszámolható költségek egyes pályázatoknál akár 45 százalékot is elérhettek. Az EU-keretből ez akár 1500 milliárd forintot is kitehetett, amit ráadásul a korrupcióval és a bűnözéssel azonosított Lázár János. Hozzátette azt is, hogy az új ciklusban legfeljebb 12,5 százalék lehet az uniós pénzek terhére elszámolható közvetlen és közvetett költségek összessége egy adott projektben.

A vitanapon próbáltak a fideszes képviselők egy olyan összehasonlítást tálalni, hogy 2010 előtt minden rossz volt, 2010 után minden jó lett, elsősorban amiatt mert hoztak döntéseket - értékelte a a miniszteri expozét Varju László a Demokratikus Koalíció alelnöke, aki korábban a fejlesztési pénzek felelőse is volt. Ezzel a felelősségüket igyekeztek eltakarni - tette hozzá. A kormánypártok kénytelenek bevallani, hogy az Új Magyarország Terv tervezési szakaszában eldöntötteket – amiben még ellenzéki pártként a Fidesz is részt vett –, nagyobbrészt nekik kellett megvalósítaniuk.

Nagyobb az előző kormányoknak a felelőssége mint tervezőknek, a kivitelezésben viszont nagyobb a felelőssége a Fidesz kormánynak. A két időszak összehasonlításához érdemes idézni Dirk Ahner korábbi uniós biztost, aki írásba adta, hogy az Európai Bizottság a 2010 előtti időszakkal rendkívül elégedett volt, míg azt követően az uniós csalás elleni hivatala (Olaf) vizsgálatok sorát indította, arról nem is beszélve, hogy a 15 operatív programból öt év alatt 10-et felfüggesztett az Európai Bizottság a különböző szabálytalanságok miatt, az egészségügyi fejlesztéseket is finanszírozó TIOP még most is zárolva van.

Az pedig, hogy 45 százalékot kellett volna arra költeni, hogy a pályázati pénzeket egyáltalán le lehessen hívni, az mérhetetlen nagy hazugság - állítja Varju. Lázár nem részletezte, de a pályázatírók díja, a menedzsmentköltség valamint az építőmérnökök tervezési díjából összetevődő költség töredéke a 45 százaléknak.

Másfél-két éve hallgatjuk a pályázatíróknak is címzett mondatokat, azokat a politikai kommunikáció részének tekintjük - sommázta véleményét a lázári megnyilatkozásról Essősy Zsombor, a MAPI vezérigazgatója. A gazdasági szférában normál esetben az uniós pályázathoz köthetően 45 százalékos volumenű költség nem keletkezhetett, az legfeljebb 4 és 7 százalék közé tehető, az építési munkák tervezési díjával sem emelkedhetett 10-12 százalék fölé - tette hozzá. Az önkormányzati és az állami szférában más lehet a helyzet. Az esetleges kijáró emberek díját nem ismerni, illetve nem tudni, hogy az állami intézményi, önkormányzati projektbe milyen szolgáltatásokat számoltak még el. A hírekben is gyakran megjelenő, a projekthez csapott tanulmányírások jelentősen emelhetik a költségeket. Ehhez azonban semmi köze a pályázatíróknak, illetve a projekt előkészítésben közreműködőknek - állította Essősy.

Szerző