MNB;osztalék;Matolcsy;

2016-05-05 15:22:00

Matolcsy: a jegybank osztalékot fizet a költségvetésbe

Ötvenmilliárd forint osztalékot fizet – 2002 óta először – a költségvetésnek a jegybank a tavalyi eredményéből az intézmény igazgatóságának április 27-ei döntése értelmében - ezt a Magyar Nemzetnek adott, pénteken megjelenő exkluzív interjújában közölte Matolcsy György. 

A jegybank a távirati irodának  megerősítette a lap online kiadásában megjelent közlést, és azt a tájékoztatást adta: a Magyar Nemzeti Bank igazgatósága 2016. április 27-i ülésén döntött az osztalékfizetésről. Az MNB tájékoztatása szerint a jegybank döntésének köszönhetően az államadósság a GDP mintegy 0,15 százalékával csökkenhet. Az MNB igazgatósága a korábbi évek nyereségének, illetve a 2015. évi kimagasló eredmény egy részének eredménytartalékba helyezésével úgy ítélte meg, hogy az eredménytartalék állománya elérte azt a szintet, amely lehetőséget biztosít az osztalék kifizetéséről szóló döntésre - áll a közleményben.