Fotó;győzelem;női kézilabda Bajnokok Ligája;Győri Audi ETO KC;

2016-05-07 18:50:00

Döntőben a győri lányok

Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győri Audi ETO KC. A Papp László Budapest Sportarénában zajló Final Four szombati első mérkőzésén 21-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricát. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

A várakozásokkal ellentétben nem volt telt ház, mintegy nyolcezer néző látta a helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában a találkozót.

Több mint öt és fél percet kellett várni az első gólra, a győriek pedig csak a hetedik percben találtak be, és a 18. percben vezettek először (5-4). A norvég Sulland büntetőivel az első félidő második felében előbb két, majd három gól volt a különbség (10-7), de a továbbiakban is a két csapat védőteljesítménye játszotta a főszerepet, ebben a játékelemben pedig az ETO volt hatékonyabb.

A második felvonás elején lendületes, pontos támadójátékának köszönhetően - Raicevic és Neagu duplájával - három perc alatt fordított a Buducnost 11-8-ról 11-12-re, ellépni azonban nem tudott. A rövidzárlatot követően a Győr visszavette a vezetést, és a 43. percben Broch indításgólját követően ismét három volt a differencia (17-14)

A hajrá felé közeledve egyre nőtt a feszültség a pályán, így egyre több volt a játékmegszakítás, de az osztrák bírópáros jól vezette a meccset. Védekezésben Grimsbö kapus, támadásban többek között a brazil Amorim mutatott be bravúrokat a rendkívül izgalmas végjátékban, és mivel az utolsó támadásait mindkét együttes elrontotta, a Győr egy gólt megőrzött előnyéből (21-20).

A montenegróiak legjobbja a világ legjobbjának kétszer megválasztott román balátlövő, a hatgólos Cristina Neagu volt.

Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a meccs után úgy nyilatkozott, hogy nem engedtek könnyű gólokat az ellenfélnek, amely támadásban hihetetlenül erős. Sikerült őket húsz gólon tartani, ez nagyon fontosnak bizonyult a győzelem szempontjából - tette hozzá. "A Magyar Kupa négyes döntőjében hasonlóan magas színvonalú meccseink voltak a közelmúltban, így felkészültünk a kemény, nehéz elődöntőre" - hangsúlyozta a spanyol tréner, aki kiemelte: mindkét együttes túlságosan tisztelte a másikat a rendkívül magas színvonalú találkozó elején. 

"Fantasztikus eredményt értünk el, nagyon elégedett és boldog vagyok" - mondta a sajtótájékoztató véA vasárnapi döntőben a magyar együttes a macedón Vardar Szkopje és a román CSM Bucuresti elődöntőjének győztesével találkozik.

A győriek eddig kilenc alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a Bajnokok Ligájában kétszer (2009, 2012) vesztettek, de legutóbbi két BL-fináléjukat (2013, 2014) megnyerték. 

Eredmény, elődöntő:
Győri Audi ETO KC - Buducnost Podgorica (montenegrói) 21-20 (11-8)
A Győr gólszerzői: Löke 4, Sulland 4/4, Groot 4, Amorim 3, Kovacsics 2, Görbicz 1, Hársfalvi 1, Knedlikova 1, Broch 1