Fidesz;bevétel;

2016-05-12 11:32:00

Milliárdos bevétele volt a Fidesznek

Több mint egymilliárd forintból gazdálkodott tavaly a Fidesz, bevétele nagy része költségvetési támogatásból származott.

A legutóbbi Hivatalos Értesítőben közzétett, 2015-ös pénzügyi beszámoló szerint a központi költségvetésből 876,6 millió forint támogatást kapott a nagyobbik kormánypárt. Emellett tagdíjakból befolyt 142,4 millió forint, hozzájárulásokból, adományokból pedig - amelyek nagyrészt félmillió forint alattiak voltak - 56,4 millió. Ezen felül volt 8 millió forint "egyéb bevétele" is a pártnak. Így az összes bevétele 1 milliárd 83,4 millió forint volt.

Az 500 ezer forintot meghaladó hozzájárulásokat, adományokat külön is részletezni kell, ebből kiderül, hogy Kukoda Nándor adományozott a legtöbbet, 1,2 millió forintot. A Fidesz európai parlamenti képviselői közül Deli Andor 895 ezer, Schöpflin György 800 ezer, Kósa Ádám pedig 697 ezer forinttal járult hozzá a párt működéséhez.

A kormánypárt tavaly 920,8 millió forintot fordított a kiadásaira. A működési kiadások 359,9 millió forintot tettek ki, "politikai tevékenységre" 153,4 millió forintot költöttek, eszközbeszerzésre 8,8 millió forintot fizettek ki, 2,7 millió forintból pedig más szervezeteket támogattak. Emellett a külön nem részletezett egyéb kiadások 396 millió forintot tettek ki. 2014-ben, a választás évében - mint az a tavaly publikált kimutatásból kiderül - a Fidesz jóval nagyobb büdzséből gazdálkodott: akkor több mint 2,8 milliárd forint volt a bevétele.