Lázár János;kormányinfó;

2016-05-12 15:32:00

Lázár a szép új Fidesz-világról

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a már szokásosnak mondható késéssel vágott bele e heti sajtótájékoztatójába, ahol rögtön közölte a "rossz hírt": nem ünneplik meg jövő héten a jubileumi Kormányinfót. A miniszter a kvótareferendum és a menekültkérdés témájával indított, majd az oktatásra tért át, részletezve az átalakítás terveit. Ami a lényeg, megvédenek minket, meg úgy általában jó lesz nekünk a Fidesz-KDNP kormány jóvoltából. 

Lázár a Bocuse d'Or szakácsverseny magyar sikereinek méltatásával kezdte sajtótájékoztatóját, gratulálva a győztes Széll Tamás csapatának. A miniszter szerint példátlan sikert értek el a tegnapi versenyen, mivel visszakerültünk az európai főzéskultúra élvonalába.

Kvóta

A miniszter ezután a betelepítési kvótával kapcsolatos népszavazásra tért ki, amit várhatóan szeptemberben vagy október elején tartanak majd. A menekültválság témáján lovagolva Lázár közölte, hogy a szuverenitásunkat alapvetően érintő kérdésről van szó, a kötelező betelepítési kvóta ellen pedig csak együttesen lehet fellépni. Lázár elfogadhatatlannak nevezte, hogy a brüsszeli tervek szerint pénzbüntetéssel sújtanák a menekülteket be nem fogadó tagállamokat, szerinte ugyanis ez teljesen ellentétes az európai alapszerződéssel, szembemegy az európai emberek akaratával és nem fejezi ki a tagállamok egy részének politikai akaratát. "Az Európai Bizottság (EB) nem erőszakolhatja ki sem a kötelező kényszerbetelepítési kvótát, sem az azt elutasítók pénzbüntetését" - jelentette ki a miniszter.

Nem kampány, hanem tájékoztatás!
Igazította ki a maga határozott modorában Lázár János a Népszava munkatársát. Fazekas Ágnes arról érdeklődött, hogy milyen kampány-összeggel számol a kormány a kvótareferendum ügyében. Kapásból jött a válasz, miszerint nem beszélnék kampányról, hanem tájékoztatásról, majd jött a szokásos szózuhatag, ami rendre a lényegi válasz hiányának elfedésére szolgál, vagyis a miniszter megismételte a már sokat hallottakat, a választópolgárok véleményére van szükség, meg még hátra van az Alkotmánybírósági döntés ésatöbbi. Ami talán új információnak minősíthető, hogy Lázár János közölte: erről, vagyis a tájékoztatás finanszírozásáról nem született döntés a kormányülésen. 

 

Lázár azt mondta, azért érkezik kevesebb bevándorló Németországba és Ausztriába, mert "Magyarország és a magyarok megvédték Európa határát." A miniszter hozzátette, hogy különbséget kell tenni a politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók között, a közös európai akciókban pedig részt kell venni, ezért kell fenntartani a schengeni-rendszert. "Elfogadhatatlan, hogy aki nem ért egyet a bizottsággal, azt megbélyegzik" - háborodott fel Lázár.

Nemzeti buszgyártás

Kovács Zoltán kormányszóvivő tegnapi bejelentését - miszerint már nem csak sima-, de nemzeti buszgyártási stratégiánk is lesz - Lázár úgy kommentálta: "a magyar autóbuszgyártást vissza akarjuk helyezni Európa térképére, így arra vállalkoztunk, hogy a nemzeti járműipart fejlesztjük. Reális a lehetőség arra, hogy komoly előrelépést érjünk el ezen a területen. A következő két év nagy kérdése a tömegközlekedés átalakítása" - mondta a miniszter.  

A közúti fuvarozásról szólva a miniszter azt mondta, hogy a tavalyi után újabb egyéves programot fogadott el a kormány, ami az árufuvarozók helyzetét segíti majd. A tömegközlekedés fejlesztésével kapcsolatban Lázár sürgette a közlekedésfejlesztési stratégia elfogadását, amire 1000 milliárd forint áll rendelkezésre.

Oktatás

Újabb népegészségügyi programokat indít majd a kormány - jelentette be a miniszter. Lázár elmondta, a kormány a magyar oktatás minőségének a javítására törekszik, mivel rossz oktatási rendszerből nem jönnek ki versenyképes emberek. A miniszter beszélt arról is, hogy a köznevelési kerekasztal jelenlegi javaslata szerint 2018 őszére felülvizsgálják a nemzeti alaptantervet, a cél, hogy a magyar iskola legyen a legjobb. A Klik alá 57 tankerület lesz besorolva - jelentette be a Miniszterelnökség vezetője.

A szakképzést úgy alakítják át, ami a képzés színvonalának a javulásával jár. Lázár szerint ugyanis a mai rendszerben négy éves szakközépiskolai oktatást követően nem lehet kikerülni a munkaerőpiacra. A cél az, hogy négy év alatt mindenki érettségit és szakmai képzettséget szerezzen, a szakvégzettséggel rendelkezők számának növekedése pedig javítaná az ország versenyképességét. A kormány számításai szerint a gimnáziumi tanulók aránya az átalakítás után 30-35 százalék lesz. A miniszter cáfolta, hogy  gond lenne a szakmai kerettantervek elfogadásával, megjegyezve, hogy nem lesz semmiféle pedagóguselbocsátás. 

Az Alstrom-ügyről Lázár azt mondta: fényt várnak a bizottság működésétől, melynek felállításáról ma délelőtt döntött a Fővárosi Közgyűlés.

 Akár még idén betilthatnak egyes dohánytermékeket

(Mert vigyáznak ránk.) Rövid időn belül - akár még idén - betilthatnak egyes dohánytermékeket Magyarországon, és egységes csomagolást is bevezetnek - közölte a kormány döntését Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az egészség védelmével, a dohányzók számának csökkentésével indokolta a lépést. Kifejtette, hogy az egységes csomagolással a reklámozásnak akarják elejét venni. A tiltás pedig azokra a termékekre vonatkozna, amelyek gyümölcs-, fűszer- vagy gyógynövényadalékot, ízesítést tartalmaznak. A tiltott körbe tartoznak majd a mentolos cigaretták és a kapszulás dohánytermékek.

Önálló Mezőhegyes-törvény készül

Önálló törvényben szabályozná a mezőhegyesi ménesbirtok feladatait a kormány - jelentette be Lázár János, aki   célként jelölte meg a hagyományok továbbvitelét, a növénytermesztés és állattenyésztés további erősítését, továbbá a kutatási terület - egyebek mellett a vetőmag-nemesítés - fejlesztését.

(ajánlott olvasmány: Szétlopják Mezőhegyes földjeit" - Folytatja a harcot az Együtt )

Megbecsülik az egészségügyi dolgozókat

Jelentős mértékű béremelés lesz az egészségügyben. A szakdolgozók és orvosok esetében folytatódik a jelenlegi béremelés, de nagyobb mértékben. Nincs még konkrét megállapodás, a kormány szeretne érdemi segítséget adni a szakdolgozóknak - ezt a jó és mindenki üdvére szolgáló hírt az Origo kérdésére válaszolta Lázár János.