Mecénások Klubja;Premier League;kiesők;Newcastle;Sunderland-Everton;

2016-05-13 07:56:00

Két csapatot ejtett ki a Sunderland

Szerda este három, korábban elhalasztott mérkőzést is pótoltak az angol labdarúgó-bajnokságban. Bár a Liverpool a Chelsea együttesét fogadta – a találkozó végül 1-1-gyel zárult, Bogdán Ádám a hazaiak kispadjára ülhetett le –, a szigetországi szurkolók jelentős része a Sunderland-Everton párharcra figyelt. A tét óriási volt, hiszen a hazai "fekete macskák" győzelme azt jelentette volna, hogy a kiesik a bajnokságból a Norwich és a Newcastle csapata is.

A siker végül megszületett, a Sunderland 3-0-ra nyert a liverpooli kékek ellen a holland Patrick van Aanholt egy, illetve az elefántcsontparti Lamine Kone két góljával. Mindez azt jelenti, hogy a Norwich egy, a Rafa Benítez által irányított Newcastle hat év után búcsúzik a Premier League-ből. A spanyol mester így igencsak pocsék idényt zárt, hiszen januárban menesztették a Real Madridtól. "Nem lehetett azt színlelni, hogy nem jön el ez a pillanat. A Newcastle nem tanult a 2009-es hibájából" – írta ki a Twitter oldalára a "szarkák" legendás csatára, Alan Shearer.

Azt már korábban lehetett tudni, hogy az angol bajnokság utolsó helyén a mindössze 17 ponttal álló Aston Villa végez. Már csak egy csapat hiányzik a Premier League 2016–2017-es mezőnyéből. A másodosztályból feljutott már a Burnley és a Middlesbrough. A Brighton, a Hull City, a Derby County és a Sheffield Wednesday harcol majd a rájátszásban a maradék egy helyért.

A Manchester Unitednél eközben már Louis van Gaal vezetőedző utódját a Tottenhamnél kiváló szezont futó Mauricio Pochettinóban látták, miután Londonban együtt ebédelt a "vörös ördögök" legendás menedzserével, Sir Alex Fergusonnal. A Spurs azonban hamar válaszolt a pletykára: 2021-ig hosszabbított az argentin mesterrel.

Premier League, 37. forduló. Szerdai eredmények: Norwich-Watford 4-2, Sunderland-Everton 3-0, Liverpool-Chelsea 1-1. Az élcsoport: 1. Leicester City (már bajnok) 80 pont, 2. Tottenham 70, 3. Arsenal 68.