Előfizetés

Belvárosi séta Jókai Mór nyomában

Publikálás dátuma
2016.05.15. 14:32
Forrás: FISZ/Facebook
Jókai Mór és Laborfalvi Róza életének budapesti helyszíneit felölelő nyilvános belvárosi sétát szervez a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), amelyet első alkalommal május 28-án rendeznek meg.

A szervezet közleménye szerint a Hotel Jókai elnevezésű séta célja a fiatalabb nemzedék, a mai iskolások számára már nehezen érthető kötelező olvasmányok szerzőjeként ismert Jókai Mór alakját elevenné, érdekessé tenni. Megmutatni azt, amit a tankönyvek nem tesznek láthatóvá: a magyar humor megteremtőjét, minden idők - anyagi értelemben is - legsikeresebb magyar íróját, akit berlini útján maga Bismarck is fogad, aki házakat vásárol és borral kereskedik, újságot ír és szerkeszt, valamint több cikluson át képviselőházi tagként politizál.

Jókai Mór portré Forrás: Fortepan/orig:SK

A bevett Jókai-kép leporolására, valamint Jókai korának megismertetésére is törekvő program délelőtt 11 órakor a Dohány utca és a Rákóczi út sarkáról indul, majd érinti az Urániát, a Vas utcát, a Bródy Sándor utcát, a Múzeum körutat és a Magyar utcát - olvasható a közleményben, amely emlékeztet: a 1845-től haláláig csaknem hat évtizeden át Budapesten élő Jókai Mór máig a legtöbbet olvasott és legtöbb idegen nyelvre fordított magyar író, egyben a korban a napi sorozatok szerepét betöltő tárcaregényeivel a modern magyar olvasóközönség megteremtője is.

Donald Trump cáfolja, hogy saját szóvivőjének adta volna ki magát

Publikálás dátuma
2016.05.15. 11:18
Fotó: Tom Williams/Getty Images
A The Washington Post című lap azt állítja, hogy birtokába jutott egy 1991-ben készült hangfelvétel, amelyen bizonyos John Miller néven bemutatkozó, magát Donald Trump szóvivőjének mondó férfi Trump nőügyeiről beszél egy újságírónak. A Post ugyanakkor azt állítja, hogy az állítólagos szóvivő maga Donald Trump. A republikánusok várható elnökjelöltje váltig cáfolja, hogy a manószalagon megőrzött hang az övé volna. 

Az élesedő választási kampányban az amerikai lapok egy része különösen aprólékosan kutatja Donald Trump évtizedekkel ezelőtti múltját. A The Washington Post például bevallottan húsz riporterét "állította rá", hogy Trump múltjában kutakodjanak: az üzleti és a magánéleti múltjában egyaránt. Így került elő a vitatott magnószalag is: ezen a negyedszázaddal ezelőtti szalagon - amelyről nem derült ki, hogy kinél volt eddig, és a lap hogyan jutott hozzá - a Trumpnak tulajdonított hang azt állítja, hogy ő nem más, mint Trump szóvivője, és a milliárdos szerelmi hódításairól tájékoztat egy újságírót, a többi között arról, hogy az akkoriban a második házasságában élő milliárdosnak a felesége mellett még három barátnője is van. 

Tény, hogy a nyolcvanas és a kilencvenes években Donald Trump a New York-i bulvársajtó állandó szereplője volt, és a nevében megnyilatkozó szóvivők rendszeresen beszámoltak a vállalkozó magánéletének részleteiről is. Trump most több televíziós műsorban is cáfolta, hogy kiadta volna magát a saját szóvivőjének, és tulajdonképpen ő tájékoztatta volna a sajtót a magánélete intimitásairól. "Most hallok erről az egész történetről először, ez a hang még csak nem is hasonlít az enyémre, sok, nagyon sok ember próbál meg utánozni engem, elhihetik" - fogalmazott a várható elnökjelölt az NBC televízió egyik műsorában.

A The New York Times című lap szombati száma is Trump korábbi magánéletével foglalkozik. A lap munkatársai a szépségkirálynő-választások egykori szereplőit keresték fel, ötven interjút készítettek, hogy kifaggassák őket Trump valahai viselkedéséről. Az ingatlanmágnás ugyanis az amerikai szépségkirálynő-választás vetélkedősorozatának tulajdonosa, s ekként részt vett a zsűrizésben is. A hosszadalmas riportból az derül ki, hogy a milliárdos soha nem vetette meg a szép nemet, de akadtak nők, akiket lekezelt, vagy akikkel tiszteletlenül beszélt.

Egykori munkatársnői arról is beszéltek, hogy a hivatalos értekezleteket Trump gyakran megszakította, hogy a résztvevőkre tegyen megjegyzést; vagy a nők csinosságát dicsérte, vagy arra hívta fel a figyelmüket, hogy meghíztak. A The New York Times nagy riportja a kampányban gyakran hangoztatott állítást lett volna hivatott alátámasztani, miszerint Donald Trump nőgyűlölő, aki semmibe veszi a női nemet. Ám a megkérdezettek között nem egy nő volt, aki elmondta: Trump bátorította őt a karrierre, sőt, olyan állásba, olyan pozíciókba juttatta, amelyeket általában férfiak szoktak betölteni. Jill Martin, aki Trump cégénél dolgozik, például így fogalmazott a Timesnak: "szerintem félreismerik és tévesen jellemzik őt. Számomra például olyan helyzetet teremtett, amelyben kiválóan végezhetem a munkámat s ugyanakkor elég időt tölthetek a családommal is."

Donald Trump egyébként a kampányban - miközben megsértette a korábban szintén a republikánusok elnökjelöltségéért küzdő Carly Fiorinát és a Fox televízió egyik műsorvezetőnőjét -, gyakran utalt arra, hogy elnökké választása a nők számára is előnyös lenne, hiszen üzletemberként segítette a karrierre vágyó nőket. S mindig hangsúlyozta azt is, hogy tiszteli a női nemet.