Premier League;evakuálás;Manchester United;

2016-05-15 18:40:00

Bombariadó! Evakulták a stadiont - Törölték a MU meccsét

Törölték a Manchester United-Bournemouth mérkőzést, miután az Old Treffordot ki kellett üríteni egy gyanús csomag miatt. Ma rendezik az angol bajnokság utolsó fordulóját, a Manchester United akár a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyre is odaérhet. A klub hivatalosan is bejelentette, hogy a mérkőzés elmarad - írja a Faktor. 

Nem kezdődött el a Manchester United-Bournemouth összecsapás a Premier League 38. fordulójában. Ennek oka, hogy a stadionban egy gyanús csomagot találtak, ezért a stadion két szektorát is ki kellett üríteni. A helyszínre megérkeztek a bombakereső kutyák, így a klub 16 óra 15 perckor úgy döntött, hogy elhalasztja a meccset a rendőrség tanácsára.

A rendőrség vasárnap esti bejelentése szerint "nem volt működőképes" a szerkezet. Nem sokkal korábban a brit hadsereg tűzszerészei ellenőrzött körülmények között a helyszínen felrobbantották az Old Trafford stadionban talált tárgyat, és az ezután elvégzett vizsgálat állapította meg, hogy nem valódi pokolgépről volt szó - áll a rendőrségi közleményben.

Meg nem erősített médiaértesülések szerint a riasztást és a stadion kiürítését azután rendelték el, hogy az egyik mosdóban egy mobiltelefont találtak, amelyhez egy cső volt rögzítve.

A stadionban 75 ezer néző várta a mérkőzés kezdetét, a kiürítés incidensek nélkül zajlott. 

John O'Hare, a manchesteri rendőrség főparancsnok-helyettese vasárnap éjszakai sajtótájékoztatóján közölte: az azóta elvégzett tüzetes vizsgálat kiderítette, hogy a gyanús tárgy egy magáncégé volt, amely robbanóeszköz-kereső kutyák kiképzésével foglalkozik. Az eszközt ez a cég felejtette a stadionban egy kiképzési gyakorlat után.

O'Hare szerint a tárgy "ránézésre a lehető legvalódibbnak tűnt", és ezért helyes döntés volt a stadion kiürítése. 

A manchesteri szurkolók abban reménykedtek, hogy csapatuk kiharcolja a negyedik helyezést a Premier League tabelláján, és ezzel a részvételi jogot a Bajnokok Ligája-sorozatban. A városi rivális Manchester City által a Swansea ellenében vasárnap elért 1-1-es döntetlen azonban a gólkülönbség alapján ezt gyakorlatilag kizárja - hacsak a Manchester United az új időpontban lejátszandó mérkőzésen nem győz 19 góllal.

A Premier League vasárnap esti közleménye szerint a mérkőzést "a lehető leghamarabb" meg kell tartani, bár ez "logisztikai nehézségekbe" ütközik, mivel a Manchester United jövő vasárnap az FA Kupa döntőjében játszik a Crystal Palace-szal.