Cser Ágnes: 20 százalékos bérfejlesztés körvonalazódik

Már az idén kézzelfogható eredménye lesz a bértárgyalásoknak, 2016 júliusától, az állami fenntartású intézmények munkavállalóinak kamarai tagdíját az állam átvállalja, és megindul az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkózása is - mondta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Cser Ágnes kifejtette, hogy a szakdolgozók esetében idén átlagosan 20 százalékos bérfejlesztés körvonalazódik, a szakszervezet pedig szeretné elérni, hogy a következő három évben négy alkalommal is legyen béremelés.

Emellett közel a megállapodás a minimálbér és a garantált bérminimum közötti évek alatt felhalmozódott összecsúszások kiegyensúlyozásáról - mondta az elnök. Jelenleg ugyanis a 10-20-30 éve, rendkívüli felkészültséget igénylő munkát végző dolgozók ugyanannyit keresnek, mint akik most jöttek az ágazatba dolgozni - tette hozzá.

Cser Ágnes elmondása szerint az egészségügyi ágazatban 80 ezer szakdolgozó van, 20 ezer alatti az aktív orvosok száma, ezen felül mintegy 25 ezer gazdasági-, műszaki háttérfoglalkoztatott munkavállaló van, az ő bérfejlesztésük még nyitott kérdés.

Szerző

Kvótareferendum - Július közepéig dönt az Ab

Publikálás dátuma
2016.05.16. 12:35
Fotó: Népszava
A kormány népszavazási kezdeményezésével kapcsolatos indítványokról az Alkotmánybíróság (Ab) várhatóan még a július közepén kezdődő ítélkezési szünet előtt dönteni fog - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára hétfőn. 

Az MTI azért kereste meg az Ab-t, mert megérkezett a Magyar Liberális Párt (MLP) elnökének alkotmányjogi panasza a testülethez. A Fodor Gábor által jegyzett indítvány a Kúria május 3-án közzétett döntését támadta meg, amely szerint lehet népszavazást tartani a kormány által megfogalmazott kérdésről.

A kormány népszavazási kérdése úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Az Országgyűlés május 10-én elrendelte a kormány által kezdeményezett népszavazást.
A népszavazás kitűzéséhez és megtartásához vezető jogi folyamatról, a lehetséges jogorvoslatokról és eljárási határidőkről szólva Bitskey Botond elmondta: a népszavazást jogi szempontból megengedő kúriai döntést, illetve a népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot egyaránt meg lehet támadni az Ab-n, ám a kétféle eljárás teljesen eltérő jellegű.

A kúriai döntéssel szembeni alkotmányjogi panaszra vonatkozó általános szabályok szerint az ügyben érintett személy fordulhat az Ab-hez, ha a döntés az alaptörvényben biztosított jogát sérti. Ebben az esetben az alkotmányjogi panasz benyújtására a döntéstől számított 60 napjuk van az érintetteknek, ez a határidő tehát július legelején jár le. A panasz befogadhatóságával összefüggő lényeges kérdés lehet, hogy kinél merül fel alapjogsértés a kúriai döntés miatt, kinél állapítható meg az érdemi elbíráláshoz szükséges érintettség - jegyezte meg a főtitkár.

Az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos befogadási eljárásra - azaz, hogy egy indítvány alkalmas-e egyáltalán érdemi vizsgálatra - az ügyrend szerint 120 napja van a testületnek. Ha az Ab úgy dönt, hogy a panaszt érdemben is vizsgálja, további 180 napon belül kell elkészülnie az első határozattervezetnek. Az érdemi döntés meghozására egyébként nem szab határidőt az ügyrend.

A május 10-ei országgyűlési határozat ellen - amely elrendelte kormány által kezdeményezett népszavazást - ugyanakkor a közzétételétől számított 15 napon belül, május 25-éig lehet jogorvoslattal élni az Ab-nél, a testület pedig az azt követő 30 napon belül - június 24-éig - köteles érdemi döntést hozni. Ebben az esetben az indítványt bárki benyújthatja, de a kérelem nem irányulhat a népszavazási kérdés tartalmát érintő felülvizsgálatra.

Ebben a hatáskörében az Ab lényegében csak azt ellenőrizheti, hogy a Kúria hitelesítő döntése és a népszavazás Országgyűlés általi elrendelése között nem következett-e be olyan lényeges változás a körülményekben, ami alapján az Országgyűlés határozata alkotmány- vagy törvénysértő lenne. Ebben a hatáskörében az Ab még nem járt el - tette hozzá a főtitkár, jelezve: ilyen indítvány a mostani ügyben sem érkezett eddig.

Arra a felvetésre, hogy az alkotmányjogi panaszok elintézésére vonatkozó határidők miatt a népszavazást közvetlenül megelőző időszakban vagy akár utána is megszülethetne egy az alkotmányjogi aggályoknak esetlegesen helyt adó Ab-döntés, Bitskey Botond hangsúlyozta: ezt a helyzetet a testület mindenképpen igyekszik megelőzni.

Fodor Gábor a kúriai döntést támadó indítványában elsősorban arra hivatkozik, hogy a kormány kérdése nem parlamenti, hanem uniós hatáskörbe tartozik, ezért nem lehet róla népszavazást tartani. 

Az MLP elnökének indítványa felvetette azt is, hogy a Kúria határozata sérti az indítványozónak azt az alaptörvényben biztosított jogát, hogy az alapvető jogokat biztosító államban éljen, továbbá "a népszavazás elrendelésével - sikerétől függetlenül is - kétségessé válhat Magyarország európai uniós tagsága". Az indítvány szerint ugyanis ha a népszavazás eredményes és érvényes lesz, és a nemek győznek, akkor az uniós szabályozással ellentétes helyzet alakulhat ki, ami kétségessé teheti Magyarország uniós tagságát.

"A hitelesített kérdés szerint (amennyiben a többség nemmel szavaz) meghatározott mennyiségű (kb. 1300) menekültügyi eljárás Magyarországra történő áttételéhez az Országgyűlés hozzájárulására lenne szükség" - olvasható az MLP elnökének indítványában.

Szerző

Megbocsát hűtlen férjének a műsorvezető

Publikálás dátuma
2016.05.16. 11:54
Fotó: Kevin Winter/Getty Images
Sharon Osbourne bejelentette, hogy hajlandó még egy esélyt adni - írja a Femina.

Néhány nappal ezelőtt Sharon Osbourne kitette a házból hites urát, Ozzy Osbourne-t, mert az viszonyt folytatott Michelle Pugh sztárfodrásszal. A Black Sabbath frontemberének ezután szó szerint nyoma veszett, ma sikerült elérnie először feleségének. Sharon ezután bejelentette, hogy bármi is történt férje és a fodrász között, visszafogadja Ozzyt az otthonukba, és megbocsátja félrelépését, ugyanis hiába az affér, 34 év után is rajong házastársáért.

Szerző