ATV;Németh Szilárd;Szigetvári Viktor;

2016-05-17 08:02:00

Egy galamb a világ ellen

Támadás alatt állunk! Németh Szilárd csupán erre szerette volna felhívni a figyelmet az ATV-ben. Ám Szigetvári Viktor nem veszi komolyan a veszélyt. Sőt, maga is cinkostársa a bujkáló háttérerőknek, hiszen a magyarok ősellensége, Brüsszel kérésére támadja a népszavazást. Az Együtt elnöke akár egymaga is végre fogja hajtani a kényszer-betelepítést; mérhetetlen gonoszságában szerintem még a rezsicsökkentést is eltörölné. Állítólag már toborozza a szintén a Bilderberg-csoport kenyerén nevelkedő kollaboránsokat, hogy gyorsabban kényszerítsék betelepítésre a Polgári Magyarországot. Szigetvári minden bizonnyal az árnyék-világkormány egyik legbefolyásosabb hazai támogatója.

A Soros-bérenc összeesküvő zsidózással vádolta meg Némethet, aki valóban rossz kommunikációs taktikát választott. Csak többesszám harmadik személyben azonosította a ránk leselkedő veszélyt, így a szájába lehetett adni bármit. Egy gyakorlott fideszes nem vét ilyen hibákat, Németh azonban még amatőrnek számít a világ-összeesküvések leleplezésében, nem csoda hát, ha megremegett a lába a feladattól. Az olyan veszedelmes ellenségekkel szemben, akiket Szigetvári is képvisel, körültekintően kell eljárni. Erre találták ki a kormánypárti agytrösztök például a liberálisozást: ők a gonosz háttérhatalom, amely a jóságos nemzeti erőket támadja, ahol éri - ezt mindenki tudja. Liberálisnak bárkit nevezhet az ember, aki az ellensége, és senki nem vádolhatja rasszizmussal. A pápa, Merkel, Fodor Gábor, bárki, aki nem nacionalista, az "libsi", és kész. Ez csupán egy példa, igazából mindegy is, hogy ki az ellenség, csak legyen valaki, akivel harcolni kell. Minél megfoghatatlanabb, annál könnyebb győzelmet aratni. Németh ezt felejtette el.

Mielőtt a rezsicsökkentés védelmezője elvesztette a csatát, odébbállt. No de ezt semmi esetre sem nevezhetnénk megfutamodásnak, a háború már eldőlt! Hiszen Orbán nemrégiben megmondta, hogy mi vagyunk az EU növekedési motorja. Ezt igazolják a számok is, Európában sehol máshol nem volt 0,9 százalékos gazdasági növekedés, csak hazánkban! Ha az álnok Brüsszel sokat pattog, Orbán egyszerűen elzárja a nyugatra irányuló pénzcsapot; ezt eddig csupán jóindulatból nem tette meg. Majd megtanulják, hogy kuss a nevük, amikor kénytelenek lesznek kerülgetni a kátyúkat a belga fővárosban.

Sokan még e fényes győzelem után is úgy látják, fideszes politikussal manapság olyan vitázni, mint egy galambbal sakkozni: hiába áll nyerésre az ember, az csak feldönti a bábukat, teleszarja a táblát, s diadalittasan sétálgat rajta, mintha ő nyert volna. Ők sem különbek a hazánk tételes kiárusítására bazírozó pártelnöknél.