Bundaügy - Bíróság előtt vallanak az egri focisták

Kezdetét vette kedden az S. László és 23 társa ellen vesztegetés bűntette miatt zajló eljárás, vagyis az Eger egykori labdarúgóihoz köthető bundaügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tavaly július 16-án emelt vádat vesztegetés és más bűncselekmény miatt 24 terhelttel szemben abban a büntetőügyben, amely 2013 tavaszán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon indult az Egri FC, illetve egyes U19-es csapatok által játszott bajnoki mérkőzéseket érintően. A vádlottak között van a mérkőzések jogellenes befolyásolását - a nyomozóhatóság szerint - a házi őrizete ideje alatt is tovább folytató K. Zoltán és L. Mátyás is, akiket másik két ügyben, első fokon egyformán felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek áprilisban.

A kedden ismertetett vádiratban jelen ügyben 13 manipulációval érintett futballmérkőzésről van szó, amelyek között szerepel a 2013. április 13-án lejátszott Ferencváros-Siófok (4-2) NB I-es összecsapás, az Egri FC hét bajnoki mérkőzése a 2012/13-as évad tavaszi szezonjából, négy U19-es bajnoki találkozó és egy 2009-ben játszott Ligakupa-mérkőzés.

A mérkőzések manipulációja - az elhangzottak szerint - a "megszokott séma" szerint zajlott: az elkövetői kör játékosokat keresett meg, és jogtalan előnyt (az esetek többségében fejenként 5000 eurót) kínált nekik azért, hogy az általuk kiválasztott meccs az internetes fogadások megnyeréséhez szükséges, elvárt eredményt hozza. A közvetítőként segédkező személyek minden alkalommal 1000-2500 euró közötti összegben részesültek fejenként.

A vádiratból kiderült, hogy a nyomozóhatóság számára az eljárás során ismeretlen maradt annak az ázsiai személynek a kiléte, aki S. László elsőrendű vádlott megbízásából - a legtöbb meccs esetében 60 ezer eurós összegben - megtette a fogadásokat az ázsiai bázisú online fogadóirodáknál. A labdarúgók a vádirat szerint a munkaszerződésük egyes pontjai mellett megsértették a büntető törvénykönyv és a sporttörvény bizonyos rendelkezéseit, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség több szabályzatát is. Az úgynevezett egri bundaügy tárgyalása csütörtökön folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a következő tárgyalást viszont csak szeptember 21-én tartják.

Szerző

"Összeroppantunk a nyomás alatt"

Publikálás dátuma
2016.05.17. 11:50
Rich Chernomaz egy korábbi felvételen. FOTÓ: Matthias Kern/Bongarts/Getty Images
Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint a magyar jégkorong-válogatott minden tőle telhetőt megtett az oroszországi világbajnokságon, de - amint emlékeztetett rá - csak a mai fehérorosz-francia mérkőzésen dől el, hogy ez elég-e a bennmaradáshoz.

"Mindenki érzi, és a külföldi szakvezetők is elmondták, hogy a magyar csapat sokat fejlődött az elmúlt időszakban, mérkőzésről mérkőzésre bizonyította, hogy nem véletlenül szerepelt a világbajnokságon. Hogy sikerül-e a bennmaradás? Majd az égiek eldöntik" - mondta Chernomaz.

Szerinte már a torna első felében nagyon jó harmadokat produkált a csapata, 40-50 percen át képes volt tartani a lépést a legjobbakkal - Kanadával vagy Finnországgal - is, ám a franciák elleni mérkőzésen a kelletténél több hiba csúszott a játékba.

"A sorsfordító a fehéroroszok elleni ütközet volt. Ott ráéreztünk, mire van szükség. Hogyan tudunk a komoly védekezésből átfordulni támadásokba, és végre elegendő gólt lőttünk. A németekkel szemben hasonló volt a játék, ám ott a végén összeroppantunk a nyomás alatt. Ha kiesünk, emelt fővel távozunk, ha viszont bennmaradunk, boldogok leszünk" - fogalmazott a kanadai szakvezető, akinek a vb-vel lejárt a megbízatása. 

Az esetleges hosszabbításról még nem tárgyalt a magyar szövetség vezetőivel a tréner. A magyar csapat akkor marad benn a világ 16 legjobb csapatát tömörítő elitben, ha a fehéroroszok nem szereznek pontot a franciák ellen, azaz alapjátékidőben kikapnak. Fehérorosz győzelem vagy hosszabbításos vereség esetén a magyarok jövőre a divízió I/A-ban szerepelnek Ausztria, Kazahsztán, a Koreai Köztársaság, Lengyelország és Ukrajna társaságában. A másodosztály tornájára előzetesen az osztrákok és a dél-koreaiak jelentkeztek. Az elit vb-nek jövőre Párizs és Köln ad otthont.

A válogatott több szempontból történelmet írt a szentpétervári csoportban: 1939 után először tudott meccset nyerni az élvonalban, először győzött a fehérorosz csapat ellen, először ütött gólt az Egyesült Államoknak, és a bennmaradás is páratlan bravúr lenne, ugyanis ilyen magas szinten ez még egyszer sem sikerült. A hétfő esti, németek elleni záró összecsapás után a csapatkapitány, Vas Márton a közösségi oldalán bejelentette, hogy többet nem szerepel a válogatottban. A 36 éves játékos 175-ször játszott a nemzeti csapatban és 111 pontot gyűjtött (48 gól, 63 gólpassz). Pályafutása egyik legemlékezetesebb gólja az volt, amelyet 2008-ban, Szapporóban az ukránoknak ütött emberhátrányban, véglegesen eldöntve ezzel a feljutást. Az már korábban tudott volt, ahogy a 41 esztendős Banham Frank visszavonul, így két népszerű hokis helye üresedik meg a válogatottban.

Szerző

Lebuktatta a csempészeket a NAV

Több mint 2,6 millió forintot érő csempészcigaretta-szállítmányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M70-es autóúton - tájékoztatott a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense kedden.

Joó Hilda közölte: a zalai pénzügyűrök az M70-es autóúton ellenőriztek egy román járművet, amelyben három román állampolgár utazott. A gépkocsi átvizsgáláskor a pótkerekekből, a hátsó ülések háttámlájából és az ajtók kárpitozása alól összesen több mint 54 ezer szál magyar adójegy nélküli, ukrán eredetű cigaretta került elő. A pénzügyőrök a több mint 2,6 millió forint értékű cigarettát és a járművet is lefoglalták. Költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál, a várható jövedéki bírság összege meghaladja a 3 millió forintot.

Szerző