Lázár János;kormányinfó;

2016-05-19 15:34:00

Lázár: Soros legnagyobb politikai ellenfele Orbán

"Csodálom a türelmüket" - mondta Lázár János az 50. Kormányinfón, miután mindenkinek megköszönte az együttműködést és a kitartást. Tegnap ugyan nem volt kormányülés, azonban a kabinet ettől még töretlenül dolgozott. A mai téma természetesen első helyen a kvótareferendum, Soros György, valamint a költségvetés, a közmunkaprogram, Rubovszky kijelentése, Liget projekt, földárverések.

Az elmúlt napokban több Magyarországot elmarasztaló jelentés is született a bevándorlás kérdésében. Az ország migránspolitikája ellentétes az Egyesült Államok bevándorláspolitikájával. 

Obama amerikai elnök a betelepítés és a bevándorlás mellett szólalt fel, Lázár szerint Obamának fontos, hogy Európában minél több muszlim legyen. Soros György - a Clinton-házaspár mecénása - nyilvánvalóan mindent megtesz, hogy a nézeteinek helyet csináljon - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Magyarországon is strómanokat gyűjt magának. Ez egy kifejezetten veszélyes jelenség - tette hozzá.  Lázár szerint Soros György a legnagyobb politikai ellenfelét látja Orbán Viktorban. 

A bevándorlás egy szervezett dolog, amit jól mutat, hogy 1,5 millió illegális migráns hatmilliárd dollárt fizetett ki az embercsempészeknek - mondta a miniszter.

Lázár szerint egyetlen migráns sem tartózkodhat Magyarországon illegálisan, a BM törvénymódosítása alapján a határ 8 kilométeres zónájában kell feltartóztatni az illegális határsértőket és vissza kell vinni őket a hivatalos belépési pontra. A magyar kormány készül a népszavazásra, melynek jegyében az országgyűlés döntése után most tájékoztatás zajlik. Bejelentette, hogy 2016. május 17-ig 11 840 ember lépett be illegálisan az ország területére.   

A büdzsé

A kormány jövő heti ülésén terítéken lesz a 2017-es büdzsé, melynek célja a lehetőségteremtés a felzárkózásra - mondta Lázár János. Hozzátette: a kormány a jövő héten véglegesíti az álláspontját a büdzséhez benyújtott módosító javaslatokról. 

Közmunkaprogram

A kormány mindent megtesz az alacsony keresetűek helyzetének javítására - mondta Lázár János. Folyamatosan csökken a közfoglakoztatottak száma, ami azt mutatja, hogy évente tízezrek kerülnek a munkaerőpiacra. Ez azt bizonyítja, hogy sikeres a közmunkaprogram - tette hozzá.

Rubovszky elszólása

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a KDNP-s politikus kijelentéséről elmondta: a Fidesz elnöke nagyon hosszú konzultációt folytat az adott személyről annak érdekében, hogy olyan javaslatot tegyen, amit a frakció elfogad. Most is ez fog történni, a miniszterelnök 2017-ben kezdi meg a konzultációkat a köztársasági elnökjelöltről.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Liget projekt - Kiválasztották a magyar tervezőcsapatot

Teljesen meg fog újulni a Városliget, így növekedni fog a zöldfelület és csökkenni a beton nyugtatott meg mindenkit - az éppen a Parlament előtt tüntetőket is - Lázár. Baán László kormánybiztos kiválasztotta azt a magyar tervezőcsapatot (Garten Stúdió), akik részt vesznek a Liget rekonstrukciójában. 1000 új fát ültetnek és 600 fát rehabilitálnak. Ez összesen 15 milliárd forintba kerül majd - mondta a miniszter.  

A Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvar sorsáról a jövő heti kormányülésen dönt majd a kabinet - jelentette be Lázár János.  

Májusban folytatódnak a földárverések

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: 60 ezer hektár föld kerül kalapács alá, eddig 10 ezer gazda szerzett tulajdont. Eddig a földeladásokból  240 milliárd forint folyt be, amiről a jövő héten dönt a kabinet. Lázár elmondta, hogy a kormány a hitelezés terén is gyorsításra készül, 700-800 milliárd forint fog kikerülni a gazdaságba a következő félévben. 

Lázár János arról is beszélt, hogy rendeződik a mezőhegyesi birtok helyzete is, mivel mintagazdaság lesz belőle, aminek törvényi garanciája is lesz. 

Szigethalmi földszennyezés

A miniszter szerint a szigethalmi ügynek politikai szála is van. Az ilyen illegális helyeknek a helyzetét rendezni kell környezetvédelmi szempontok miatt is. 

Magyarországon nem korruptabb, mint bármelyik térségbeli állam 

Semmiféle türelemnek nem adunk teret a korrupciót illetően - mondta Lázár. A következő két évben a Fideszt rendszeresen fogják támadni korrupciós ügyekkel. Az ellenzéki pártok ezzel fognak kampányolni 2018-ban. Az uniós források területén sok olyan lépést tett a kormány, ami segíti az átláthatóságot.  - tette hozzá. 

Uber

A miniszter elmondta: azt szeretnénk, hogy azok, akik Magyarországon gazdasági tevékenységet folytatnak, azok adózzanak. Elárulta, hogy kollégái közül is többen használják az Ubert a tiltás ellenére.  

Egészségügyi béremelés

A kormányzat külön tárgyal  az egészségügyi szakdolgozókkal és az orvosokkal. Mindkét tárgyalás a végéhez közeledik. Jelentős béremelést szeretnének, azonban a teljesítőképességnek vannak határai - mondta Lázár János.

Tarlós is helyet kap

Orbán Viktor heti rendszerességgel egyeztet Tarlós Istvánnal a Budapesttel kapcsolatos ügyekről, ezért valószínű, hogy a jövő heti kormányülésre meghívják a főpolgármestert.

A magyar emberek véleménynyilvánítása szabad

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

A kormány a tájékoztató kampányról majd csak a végén számol el, de maximum három milliárd forint lehet - mondta Kovács Zoltán. Lázár János a plakátrongálásokról azt mondta, hogy a magyar emberek véleménynyilvánítása szabad. 

A miniszter elmondta, Brüsszelből semmilyen véleményt nem kaptak a plakátkampánnyal kapcsolatban.