abortusz;Oklahoma;

2016-05-20 10:51:00

Tilos az abortusz Oklahomában

Országos szinten is messze ható politikai következményekkel járhat az Egyesült Államokban az a helyi jogszabály, amelyet tegnap fogadtak el Oklahomában. A republikánus kormányzású szövetségi államban ugyanis gyakorlatilag betiltották az abortuszt, pontosabban azt mondták ki, hogy elvégzésével az orvos bűncselekményt követ el.

A művi terhességmegszakítás mindig is a leghevesebben vitatott társadalmi ügyek közé tartozott, ám a kérdés a Legfelsőbb Bíróság híres, 1973-as ítélete (Roe vs. Wade) óta többé-kevésbé nyugvópontra jutott. Az oklahomai törvényhozás ezt a több évtizedes, kompromisszumos állapotot látszik felborítani. A jogszabályt – melyet meggyőző, 33-12-es többséggel fogadtak el, az állam egyik republikánus szenátora, Nathat Dahm terjesztette be, s most az ugyancsak republikánus kormányzó, Mary Fallin elé került jóváhagyásra.

Az abortusz-ellenes nézeteiről ismert Fallint máris jogvédő és feminista csoportok sora szólította fel arra, hogy akadályozza meg a törvény életbe lépését, már csak azért is, mert várható, hogy ha a jogvita Washingtonba jut, akkor a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősíti.