bevándorlás;menekültek;Soros György;

2016-05-20 13:12:00

Lázár "sorosozását" válaszra sem méltatja a Fehérház

A Lázár János ezúttal a szokásosnál többet "sorosozott" a szokásos heti Kormányinfón, azt állítva, hogy az üzletember Clinton-házaspár mecénása és ő állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött. 

A nemzetközi spekuláns és tőzsdecápa Soros György állhat a Magyarországot és a magyar kormányt támadó heves nyilatkozatok mögött - fogalmazott az újabb külföldi bírálatokra utalva a kancelláriaminiszter. Felidézte: Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban Európában hitet tett a bevándorlás fontossága mellett, közölte, hogy az Uniónak muszlim bevándorlókra van szüksége. "Az amerikai politika lényege, hogy (...) Európának bevándorlókra, muszlim bevándorlókra van szüksége". Az Obama-féle meggyőződésnek Soros György az egyik fő "zászlóvivője", az üzletember ugyanis többször is nyilatkozott arról, hogyan kellene bevándorlókat telepíteni Európába.

A magyar kormány meggyőződése - folytatta -, hogy Soros György, a Demokrata Párt egyik befolyásos támogatója, a Clinton-házaspár mecénása mindent megtesz, hogy "helyet csináljon" a nézeteinek. "Amerikai szemszögből nézve Magyarország a bevándorlás útjában áll. Azért is, mert kerítés áll a határán, azért is, mert mindent elkövetünk, hogy a korlátlan bevándorlást korlátok közé szorítsuk és hogy az európai politikában is teret nyerjünk a kontrollnak, annak, hogy szétválasszuk a gazdasági és valódi menekülteket" - fogalmazott Lázár, aki szerint Sorosnak Magyarországon is vannak strómanjai, szövetségesei. Amikor amerikai politikusok Magyarországot támadják, akkor mögöttük Soros György áll.

Tegnap az AP amerikai hírügynökség mindennek kapcsán megszólaltatta Josh Earnestet, a Fehér Ház szóvivőjét, aki közölte: nem ismeri pontosan Lázár kijelentéseit. "Nem vagyok biztos benne, hogy ezek megérnek egy választ" - tette hozzá.