Szlovákia;alvilág;

2016-05-20 17:29:00

Alvilági hírhedt gyilkosokat fogtak el a határnál?

Több, 2006 és 2010 között Szlovákiában elkövetett alvilági gyilkossággal gyanúsítható embert fogott el a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) e heti dunaszerdahelyi akciójában, 8 ember ellen pedig gyilkosság vádjával eljárást is indított. Az őrizetbe vettek között vannak a korábbi csallóközi alvilág oszlopos tagjának tartott Sátor Lajos és Écsi Béla gyilkosai, illetve a korábban a Pápay-csoport kivégzésével összefüggésben gyanúsított Raisz András feltételezett gyilkosai is - közölte Martin Waldl, a szlovák Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

A rendőrségi akcióban elfogott emberek közül hétnek a vizsgálati fogságba vételét kérte a különleges ügyészség, közülük kettőt - a tavaly júliusban Győrben elfogott, majd Szlovákiában elítélt és néhány hete szabadlábra került Kádár Krisztiánt és Bugár Györgyöt - a különleges büntetőbíróság már vizsgálati fogságba is vette - erősítette meg az MTI-nek Katarína Kudjáková, a bazini székhelyű bíróság szóvivője pénteken.

Az őrizetbe vételekre négy, 2006 és 2010 között, a dunaszerdahelyi járásban elkövetett gyilkosság ügyében, és egy 2003-ban elkövetett hármas gyilkosság ügyében került sor. A rendőrség bejelentette, hogy megállapításai szerint Sátor Lajost - akit egykoron, az 1999-ben Dunaszerdahelyen elkövetett tízes gyilkosság ügyében lefolytatott bírósági eljárásban a leszámolás megrendelésével vádolt az ügyészség, de 2000 óta eltűntként tartották számon - 2010 december másodikán lelőtték a Dunaszerdahelyhez közeli Csótfán egy gázpalackraktárban. Meggyilkolása miatt Kádár Krisztián és Zakál Ferenc ellen indított eljárást a rendőrség. 

Sátor meggyilkolásáról Júlia Mikolásiková bűnügyi újságíró rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta: holttestét egy kotrógép segítségével ásták el, majd az elkövetők - később, attól tartva, hogy felfedezhetik a sírt - 2011 márciusában kihantolták a tetemet és Csicsón ismét elásták. Egy másik áldozatot, Raisz Andrást 2006 novemberében ugyancsak Csótfán gyilkolták meg. Emiatt a bűncselekmény miatt szintén Kádár Krisztián ellen indítottak eljárást.

Sajtóinformációk szerint Raiszt Kádár, Sátor és harmadik állítólagos bűntársuk, Horváth Lehel várta a gyilkosság helyszínén. Az áldozatot Kádárnak kellett volna lelőnie, de a gyilkosságot végül Sátor Lajos követte el. Az elkövetők az áldozatot feldarabolták, majd a holttest egy részét ledarálták és a Kis-Dunába szórták, egyes részeket pedig következő tettestársuk, Nagy Zsolt, becenevén Csonti segítségével elásták annak telkén.

Raisz Andrással ugyanazon a településen végeztek 2006-ban, ahol 2011-ben két testvérének - a Pápay-csoport kivégzésének ügyében ugyancsak vádolt, 2008-ban eltűnt, majd gyilkosság áldozatává vált - Raisz Csabának és Szilárdnak a holttesteit megtalálták.

A múlt század kilencvenes éveiben a dunaszerdahelyi alvilág oszlopos tagjaként volt ismert a most felgöngyölített gyilkosságok másik áldozata, Écsi Béla is, aki, az 1999-es tízes gyilkosság estéjén nem sokkal a gyilkosság elkövetése előtt távozott a Pápay-csoport kivégzésének helyszínéről, a Fontána étteremből. Écsire és társára 2003-ban Pozsony Vereknye városrészében csaptak le, autójuk elé hajtottak, majd tüzet nyitottak a gépkocsira.

A tűzpárbajban Écsi megsebesült, társa, valamint a támadók egyike pedig meghalt. A támadók a sebesült Écsit és halott társát autóba tették, Écsit megfojtották, majd mindkét holttestet a csallóközi Tallós és Nádszeg települések közötti erdős részen elásták. Az Écsiéket megtámadó tíz ember közül egy a gyilkosság helyszínén meghalt, ketten, Sátor Lajos és Raisz András pedig a már említett további gyilkosságok áldozatává váltak. A rendőrség a fennmaradó hét ember - köztük Kádár Krisztián, Nagy Zsolt és Bugár György - ellen gyilkosság miatt indított eljárást.