Előfizetés

Zikavírus - Százak fertőzödtek meg az USA-ban

Publikálás dátuma
2016.05.20. 23:20
FOTÓ: Thinkstock
Az Egyesült Államokban a zikavírus ötszáz embert fertőzött meg eddig, Puerto Rico szigetén pedig még további nyolcszázan szenvednek a betegségtől - közölte pénteken a CDC, a betegségmegelőzéssel foglalkozó amerikai központ.  

Szintén péntek reggeli adat, hogy az Egyesült Államokban 279 várandós asszony zikafertőzött. Dr. Margaret Honein, a CDC egyik vezető munkatársa szerint valamennyi páciens külföldön betegedett meg. Az amerikai elnök pénteken délelőtt megbeszélést folytatott az Egyesült Államok vezető egészségügyi szakembereivel a kóros kisfejűséget okozó zikavírus elleni védekezés lehetőségeiről, finanszírozásáról. 

A megbeszélésen jelen volt Joe Biden alelnök, valamint a szövetségi kormány egészségügyi és emberi erőforrás minisztere, Sylvia Mathews Burwell, valamint Anthony Fauci, az országos egészségügyi intézet (NIH) fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója is.     A találkozóra egy nappal azt követően került sor, hogy a szövetségi parlament megszavazott egy 622 millió dolláros csomagtervet, amelyből a zikavírus és az általa okozott betegség elleni küzdelmet finanszírozzák. Obama elnök azonban arra készül, hogy megvétózza a parlamenti döntést, mert a Fehér Ház eredetileg egymilliárd-kilencszázezer dollár megszavazását kérte a képviselőktől.  

A Fehér Házban tartott péntek délelőtti tanácskozás után Barack Obama újságíróknak elmondta, hogy mindenképpen azt szeretné, ha a Kongresszus az általa kért összeget fogadná el, mert szerinte csak így is lehet eredményes küzdelmet vívni a betegség ellen. Az összegből kutatásokat, vakcinák előállítását és a már megbetegedettek kezelését kívánják finanszírozni. Eric Shultz, a Fehér Ház egyik helyettes szóvivője szokásos napi sajtóértekezletén elmondta: Obama  az Ebola elleni küzdelemből megmaradt pénzalapokat tervezi átcsoportosíttatni a zikaláz ellen. 

Végre itt a nyár!

Publikálás dátuma
2016.05.20. 21:47
A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock
Szombaton országszerte sok lesz a napsütés, a megjelenő gomolyfelhőkből legfeljebb a hegyvidéki területeken alakulhat ki néhol gyenge zápor. Főként az ország délkeleti harmadán, illetve a reggeli órákban még nyugaton lehet élénk az északi-északkeleti szél. Hajnalban 5-12, délután 22-26 fokra van kilátás. Frontmentes hétvége.

Vasárnap is sok napsütés várható, északon és keleten jelenhetnek meg gomolyfelhők az égen, de csapadék nem várható. Nyugaton, északnyugaton napközben feltámad a déli szél. Hajnalban 8-13, délután 23-27 fokot mérhetünk. 

Hétfőn is marad a nyárias meleg 23 és 28 fok közötti csúcshőmérséklettel. Eleinte sok lesz a napsütés, késő délután azonban nyugat felől záporokkal, zivatarokkal és megerősödő széllel hidegfront érheti el az országot.

Kedden többfelé lehet zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső. Nyugaton, északnyugaton és zivatarok idején viharos lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. A Dunántúlon visszaesik a hőmérséklet, máshol marad a meleg idő. Szerdától ismét nyáriasabb napok jöhetnek.