Ősztől Budapestről egyenesen Algírba repülhetünk

Publikálás dátuma
2016.05.23. 15:51
Fotó: David Ramos/Getty Images
Szeptemberben közvetlen légi járatot indít Budapest és Algír között az Air Algérie - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója hétfőn Budapesten. 

Az új járat egyelőre heti két alkalommal, szeptember 11-től október végéig közlekedik. Magyar Levente kifejtette, több éves tárgyalássorozat eredménye, valamint az Afrika-politika és a magyar gazdaságdiplomácia újabb sikere, hogy az algériai légitársaság végső megállapodásra jutott a Budapest Airporttal a közvetlen légi járat indításáról.

Hozzátette, Algéria fontos piac az ország számára, a magyar vállalkozók százai érdeklődnek az ottani lehetőségek iránt. Algéria olyan stratégiai partnere Magyarországnak, amellyel hosszú évek óta nagy erőfeszítéseket tesznek a kapcsolatok megerősítésére - jegyezte meg. Az országban a 80-as években, 90-es évek elején minden más afrikai országnál nagyobb magyar kolónia élt. Olyan történelmi, emberi kapocs van a két ország között, amire most is lehet építeni, mérnökök, tanárok, vízügyi és agrárszakemberek ezrei gazdagították Algériát évtizedeken keresztül - mondta Magyar Levente.

Szarvas Gábor szerint a megállapodás jól illeszkedik a repülőtér elmúlt két évének sikertörténetébe. Az igazgató felidézte: 2015-ben minden idők legnagyobb utasforgalmát regisztrálták, a Budapest Airport a 10 milliónál nagyobb utasforgalmú repülőterek közé tartozik. A forgalom növelését a több mint 40 légitársaság és közel 100 úticél biztosítása tette lehetővé. Idén az első hónapokban kétszámjegyű növekedés volt, a nyári szezonban több európai desztinációba - Nizza, Lyon, Karlsruhe - új közvetlen járatok vannak. A bővülő tendenciába illik az új afrikai járat indítása is - tette hozzá.

Szerző

Pillanatokon belül lemondhat az UniCredit vezére

Publikálás dátuma
2016.05.23. 11:07
Federico Ghizzoni - Fotó: Pier Marco Tacca/Getty Images
Ha beigazolódik a Reuters értesülése, kedden rendkívüli igazgatósági ülésen jelentheti be lemondását Federico Ghizzoni vezérigazgató az UniCreditnél- írja a Portfolió.

Három forrás is erről nyilatkozott a hírügynökségnek, egyikük szerint 90% a valószínűsége, hogy Ghizzoni már ezzel a döntéssel fog megérkezni az igazgatósági ülésre. Egy másik forrás szerint addig maradhat a bankvezér, amíg utódot nem találnak neki. Mindhárom forrás úgy vélte viszont, képlékeny még a helyzet. A múlt héten a részvényesek 15%-át képviselő befektetői csoport kérte Giuseppe Vita elnöknél, hogy dolgozzon ki tervet a bank vezetésének megerősítésére, aminek része lehet Ghizzoni eltávolítása is a vezérigazgatói székből. A részvényesek elsősorban a bank gyenge tőkehelyzetével, alacsony profitabilitásával és részvényárfolyamának leginkább ezek miatt bekövetkezett jelentős esésével (csak idén közel -43%) elégedetlenek. Felmerült az is, hogy online brókercége, a FinecoBank, vagy pedig lengyel leánybankja, a Pekao vagy éppen török érdekeltsége, a Yapi Kredi eladásával csökkenti kockázatokkal súlyozott eszközértékét, hogy javítsa tőkemegfelelelését.

A teljes cikk itt olvasható.

Szerző

Nem távozik a miniszterelnök

A nemrégiben bypass műtéten átesett Robert Fico távozásának lehetőségéről beszélt a napokban Richard Sulík, a legerősebb ellenzéki párt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke múlt pénteken. Állítását azonban cáfolta vasárnap Robert Kaliňák a TA3 politikai vitaműsorában. Szerinte nincsenek ilyen terveik.

Richard Sulík azt közölte, Robert Fico az év végén távozik a politikából, csak Szlovákia soros EU-elnöksége tartja a helyén a miniszterelnököt.

Nem tudom honnan szedte ezt, nekünk nincsenek ilyen információink, mindannyian arra összpontosítunk, hogy Szlovákia minél jobban teljesítsen az elnökség idején - mondta a belügyminiszter Sulíkra reagálva, a bumm.sk közlése szerint.

Milan Krajniak, a Sme rodina képviselője szerint a pletykák nem olyan jelentéktelenek, mint ahogy azt Kaliňák be akarja állítani. "Úgy reagált, ahogy egy jelenlegi kormánypárti politikusnak reagálnia kell... Úgy gondolom, hogy ez egy nyitott kérdés. Régóta beszélnek arról, hogy fontolgatja, mi legyen a politikai pályafutásával, ez viszont csak az ő döntése" - mondta. Hozzátette viszont, hogy Fico távozása megrendíthetné a kormányt és újjá kéne szervezni azt.

Kaliňák erre reagálva elmondta, hogy nincsenek ilyen tervek és megkérte az ellenzéket, hogy ne állítsanak valótlant.

Szerző