Az orbáni oktatáspolitika kudarcát már évekkel korábban megjósolták a komoly oktatási szakértők, a kormány mégis véleményük figyelmen kívül hagyásával, hatástanulmányok és érdemi egyeztetések nélkül vágott bele a közoktatás átalakításába. Heves tiltakozások voltak már a 2011-es új köznevelési törvény ellen is, azt az Országgyűlés mégis elfogadta. A kezdetben sikertörténetként aposztrofált, Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszterről elnevezett Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) már a megalakulása is botrányos körülmények között zajlott. Emlékezetes: Klebelsberg legközelebbi leszármazottja, Klebelsberg Éva többször is felhívta a szaktárca figyelmét, hogy a család engedélye és jóváhagyása nélkül használták fel a nevet. Szerinte a szervezet szellemisége nem Klebelsberg Kunora emlékeztet - tiltakozását figyelmen kívül hagyták.
Így a kormánynak köszönhető, hogy amikor ma a magyar iskolákban kiejtik a Klebelsberg nevet, az ott dolgozók nagy részének görcsbe rándul a gyomra. Klebelsberg szellemiségének nemcsak hogy nem felel meg a központ, de ami a falain belül, vagy úgy általában a jelenlegi oktatásirányításban (igaz, hullottak fejek az elmúlt években; a Klik több vezetőt, az oktatásügy több államtitkárt felemésztett, de az irány ugyanaz maradt) történik, az annak épp ellenkezője. Csak hogy néhány példát említsünk, ilyen az államosításra törekvés, az erőszakos centralizáció, a tankötelezettségi korhatár leszállítása, az érettségihez, egyetemhez vezető út megnehezítése, a szegény gyermekek felzárkóztatásának folyamatos ellehetetlenítése. Az oktatásból hatalmas pénzeket vontak ki, a Klik költségvetését pedig már csak ezért is, évről évre alultervezték. A súlyos pénzhiány és szakmai hozzá nem értés olyan gondokat okoztak, amelyek több iskolában már a mindennapi munkát veszélyeztették.
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor ez a Klik lett a tanárok munkáltatója, akiket így lassan, de biztosan önálló, alkotó értelmiségiekből egyre szigorúbb keretek közé szorított állami hivatalnokokká kezdtek átképezni. A beígért életpályával és béremeléssel egy időre rózsaszín álomport bocsátottak a pedagógusok nagy részére, ám ahogy teltek az évek, egyre többen tették fel a kérdést: a több pénzért (amit egyébként nem mindenki kapott meg) megéri-e feladni az önállóságot? Megéri az egyre torzabb elképzelésekkel előálló, "illiberális ideológiát" csepegtetni a gyerekek fejébe botrányosabbnál botrányosabb, összegányolt állami egyentankönyvekből? Megéri egy nem örök életű politikai irányvonal, egy párt, egy rezsim kedvéért kockára tenni a gyerekek jövőjét, boldogulását? Megéri feladni egy szakmát, a tanári hivatást? Az utolsó csepp a pohárban az átgondolatlan, eltúlzott tanfelügyelet, a PÖCS-ként elhíresült önértékelési rendszer, a felesleges, időrabló portfóliókészítés bedobott ötlete volt. A korábbinál jóval erősebb, egységesebb tiltakozás kezdődött.
Mára túl vagyunk szakszervezeti fórumokon, nyílt leveleken, tüntetéseken, országos demonstrációkon, polgári engedetlenségen, sztrájkon. Úgy tűnik, lényegében mégsem javul meg semmi.
Csak a név változik
Az viszont vitathatatlan, hogy valami megmozdult, és ez egészen biztosan a tanárok, diákok és szüleik egyre szélesebb tiltakozásának köszönhető. Bár Palkovics László oktatási államtitkár úgy tesz, mintha a kormány magától felismerte és belátta volna hibáit (több interjúban nyilatkozta, hogy a rendszer bizonyos mértékű újragondolása ezek nélkül is megtörtént volna), Balog Zoltán humánminiszter egy januári informális beszélgetésen még arról tájékoztatta Galló Istvánnét, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnökét, hogy a kormány semmilyen, nagyobb volumenű, rendszerszintű átalakításra nem készül az oktatásban. Csakhogy február elején nyilvánosságra került a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele, ami egy egész tanári kar segélykiáltása volt már nemcsak a kormány, de az egész társadalom felé.
A hatalomban érezték, hogy valamit sürgősen tenni kell, így Balog miniszter kezdeményezésére, Palkovics államtitkár vezetésével létrejött a köznevelési kerekasztal, a korábbi, az elégedetlenkedők elhalkításában már jól bevált kerekasztalok (felsőoktatási, antiszegregációs) mintájára. Ahogy a korábbiak, úgy ez is csupán egy látszategyeztető fórum, és ezt nemcsak az eddigi tapasztalatok, hanem tények is alátámasztják: a kerekasztal működése törvényileg nem szabályozott, a munkacsoportokban dolgozó valódi szakembereknek döntési joga nincs, a kérdésekben egyedül a többségében nem szakmai szervezetekből és a kormánynak kedves tagokból álló grémium dönthet. De még az ő döntésük sem kötelezi semmire a kormányt.
Már bizonyították, hogy nem is érdekli őket a meghívott szakértők véleménye, a Klik átalakítását például úgy jelentették be, hogy arról a kerekasztalon még csak nem is egyeztettek. Ebből is látszódhat, hogy a fórum semmi másra nem jó, minthogy a kormány már előre eltervezett intézkedéseit legitimálja. Nem érdeklik őket a Pedagógusok Sztrájkbizottságát alkotó szakszervezetek sem, melyek hónapok óta tárgyalnak a kormánnyal. Bár a köznevelési törvény módosításának tervezetét elküldték véleményezésre a szakszervezeteknek, azt már napokkal azelőtt benyújtották az Országgyűlésnek, hogy a bizottság állásfoglalását kézhez kapták volna. Majd a köznevelési kerekasztal is ülésezett, ahol bejelentették a változtatásokat: jön a totális államosítás, az önkormányzatoktól a működtetői jogokat is átveszik, az év végéig elkészül az új nemzeti alaptanterv, az igazgatók gazdálkodási, munkáltatói jogait szélesítik. Lényegében beismerték, hogy hetekig hazudtak, a Klik ugyanis nem szűnik meg, csak Klebelsberg Központ lesz belőle (a nevet annyira megszerették, hogy nem akartak megválni tőle, vagy csak tovább akarják bosszantani a Klebelsberg családot), a 198 tankerület helyett pedig lesz 56 marad. A név változik, a szisztéma ugyanaz marad.
