Mourinho;Manchester United;Louis van Gaal;

2016-05-25 07:53:00

Mourinho teljes vérfrissítést tervez Manchesterben

Lassan áll össze a kép Manchesterben, ám ahogy Louis van Gaal menesztése is biztosnak tűnt jóval a hivatalos bejelentés előtt, a United új edzőjéről sem érdemes találgatásokba bocsátkozni. Holland szakember helyett portugál irányítja a jövőben az angol futballcsapatot, és José Mourinho a hírek szerint markáns átalakításokat tervez.

A pökhendiségéről ismert 53 esztendős tréner a hét első napján pakolt össze londoni lakásában, s az apró rezdülésekre is nyitott brit sajtó magától értetődő módon – fényképekkel illusztrálva - számolt be minden egyes doboz sorsáról.

Ennél azért érdekesebb, hogyan alakul a szép múltú, ám kevésbé veretes jelenű - a tavalyi negyedik után az idén ötödik helyezést ért el a bajnokságban - Manchester United jövője. Bár Mourinho lapzártánkig még át sem vette az együttest, értesülések szerint máris hosszú listát állított össze azokból a labdarúgókból, akiket szívesen látna „vörös ördögként”. A Párizst otthagyó Zlatan Ibrahimovic érkezése majdhogynem biztosra vehető, a goal.com fociportál úgy tudja, álomfizetéssel csábítják Angliába.

A svéd támadó a hírek szerint heti 350 ezer eurót, vagyis 110 millió forintot tehetett zsebre a PSG-nél, és állítólag csaknem ennyit a MU is fizetne neki, ami kész csoda annak tükrében, hogy Ibra októberben már 35 éves lesz. Korábban hallani lehetett arról is, hogy Ibrahimovic Mourinho másodedzőjeként tevékenykedne (annak idején az olasz Internél dolgoztak együtt), ám ezt a verziót kétkedve fogadjuk.

De nézzük a félelmetes névsort! A magát "Különlegesként" emlegető edző az angol sajtó szerint olyan klasszisokat csábít, mint James Rodríguez (Real Madrid), Marquinhos (PSG), Aubameyang (Dortmund), Kanté (Leicester), Varane (Real Madrid), Pogba (Juventus), Morata (Juventus), vagy éppen Müller (Bayern). Nyilvánvaló, hogy a 16-os listán szereplő valamennyi futballista nem húz United-szerelést, ám ennek a fele sem tréfa, de még négy-öt ekkora klasszis igazolása is manchesteri „világválogatottat” eredményezne.

Hogy mi lesz a vége, egyelőre nem sejthető, ám akad, aki már most kijelentette, nem örül José Mourinho érkezésének. Éric Cantona, a klub legendája a Guardiannek azt mondta, kedveli a portugált, ám a futball, amit játszat a csapataival, egyáltalán nem illik a Manchester Unitedhez. A francia „rosszfiú” úgy véli, a városi rivális Cityt átvevő Pep Guardiola lett volna a tökéletes választás...