6.oldal;cselédtörvény;munkásság;reformkormány;

- A „reformkormány" munkásbarátsága a gyakorlatban

Magyarbánhegyesröl írják: Nem nagy dologról van szó — amint a nemzeti egység hivatott haszonélvezői mondanák — csupán 4—5 métermázsa tengeriről és néhány, négyszögölnyi vetemény évi termésének egynegyed részéről. Azonban ha tekintetbe vesszük a mezőgazdasági cselédek szűkös keresetét, az ő számukra egyáltalán nem megvetendő összeg az, amellyel most a földbirtokosok nagy része meg akarja őket rövidíteni. S ebben támogatja őket az úgynevezett reformkormány. Ugyanis a mezőgazdasági cselédek bérleveleiben bérkiegészítésképpen egy kis hold tengeri és- néhány száz négyszögöl veteményföld termése is szerepel. Az új cselédtörvény szerint április hó 1-éig terjed az alkalmaztatási időszak, az eddigi január 1-i időpont helyett. Ez az új rendszer ebben az évben lépett életbe. Az alkalmazottaikat most elbocsátó birtokosok — egy-két kivétellel — mintha csak összebeszéltek volna, a tengeri és veteményföld termésének egynegyed évre járó részét nem szolgáltatták ki az elbocsátottaknak. A mezőkovácsházi főszolgabíró tőle telhetően igyekezett az eléje kerülő panaszos ügyekben a munkásoknak kedvező ítéletet hozni, ám a vármegye és a földművelésügyi minisztérium ezt másképp értelmezi. Alispáni körrendelet jelent meg az új cselédtörvény magyarázatáról, amelyet egy földművelésügyi miniszteri rendelet is megerősített, úgyhogy a mezőkovácsházi főszolgabíróság az utóbbi napokban mintegy harminc esetben utasította el a járandóságuk elvonása miatt panaszt tevő cselédeket. Íme, így rendezi ígéretváltóit a reformkormány.

Bűncselekmény hiányában még hétfőn megszüntette rendőrség a Tényi István magánszemély feljelentése nyomán közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával indított nyomozást – értesült a Népszabadság.