Tarlós István;busztender;Fővárosi Közgyűlés;Kocsis Máté;

2016-05-26 14:29:00

Fideszes belháború a buszokért

A miniszterelnök állítólag gyűjti és mérlegeli a Fideszen belül egymással szemben álló érdekcsoportok információit és érveit arról, hogy a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükségessé vált járműpótlást milyen formában érdemes megoldani. A Népszava információi szerint a kormánypártban vannak, akik változatlanul erősen lobbiznak azért, hogy ne vásároljon buszokat a főváros, hanem szervezze ki a szolgáltatást a támogatásukat élvező vállalkozásoknak. 

Mások a Széles Gábor nevéhez köthető magyar cég buszait tartanák továbbra is a jó megoldásnak, bár az már korábban eldőlt, hogy ez lenne a legdrágább változat. A kormány azonban visszavonta a hitelfelvételről szóló határozatot, amivel a főváros szerződést köthetett volna a legolcsóbb megoldást kínáló lengyel Solaris céggel, így nyitott a pálya akár ennek az érdekcsoportnak is.

Lapunk úgy értesült, egyre nagyobb a nyomás Kocsis Mátén, aki május közepén a kérdésnek a fővárosi közgyűlés napirendjéről való levételét javasolta, arra hivatkozva, hogy előző nap a kormány döntést hozott a nemzeti buszgyártási stratégiáról. Az önkormányzati és rendészeti tanácsnok, a VIII. kerület fideszes polgármestere mellett a közgyűlés többi kormánypárti tagja is egyre erősebben szembesül a felelősséggel, hogy néhány napon belül le kell tenni a voksát valamelyik megoldás mellett.

Tarlós István korábban többször is határozottan kijelentette, hogy olyan javaslatot semmiképpen nem támogat, ami hátrányos a fővárosnak, tehát a döntés felelőssége a Fidesz képviselőit terheli majd, ha drága megoldásra szavaznak. „Nekünk a legolcsóbb és legbiztonságosabb megoldást kell választanunk” – hangsúlyozta a főpolgármester.

Értesüléseink szerint a kérdés szóba kerülhet a Fidesz holnapi elnökségi ülésén, ahol a szokásoknak megfelelően jelen lesz Tarlós István is. A közgyűlés június eleji rendes ülésén mindenképpen meg kell hozni a döntést a buszokról, különben nem kezdődhet el a metrórekonstrukció az előre tervezett szeptemberi időpontban.