emléknap;haditengerészek;hősi halál;június 10;

2016-05-26 15:01:00

Emléknapot kaphatnak a hősi halált halt magyar haditengerészek

Június 10-ének a Magyar Haditengerészet és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjává nyilvánítását javasolják KDNP-s képviselők.

A parlamentnek csütörtökön beterjesztett határozati javaslat elfogadásával a törvényhozás felkérné a kormányt arra, hogy az I. világháborúban tengersírban elesett magyar haditengerészek emlékére emeljen emlékművet a horvátországi Pula haditengerészeti temetőjében, amelynél már a 2017. június 10-én tartandó első emléknapon tisztelettel lehet adózni a hősi halált halt magyar haditengerészek előtt.

Az indítvány indoklása kitér arra, hogy az első világháborúban Magyarországról bevonult katonák közül több mint hatszázezer idegen földben, illetve tengerben nyugszik. Kevesen tudják, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia a világ hatodik legnagyobb és legkorszerűbb flottájával rendelkezett, a legénység húsz százaléka pedig magyar volt, körülbelül 27 ezer tiszt és matróz teljesített szolgálatot - jegyezte meg Rubovszky György és Vejkey Imre.

Hozzátették, hogy a monarchia 1862-ben vásárolt Pulában területet haditengerészeti temető céljára, és míg  Ausztria és Olaszország évről-évre hivatalos megemlékezéseket tart itt az elesett tengerészei emlékére, addig Magyarország ezt nem teszi, és nem állított semmilyen emlékművet sem a magyar hősöknek.

A hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjául azért június 10. napját javasolják a kormánypárti képviselők, mert 1918. június 10-én hajnalban az Otrantói-szorosban lévő tengerzár feltörése érdekében harci bevetésen levő Szent István csatahajót egy olasz torpedónaszád elsüllyesztette - derül ki az indoklásból.