Tóbiás József;

2016-05-26 16:55:00

Tóbiás:"Orbán és Gyurcsány már csak múlt"

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője olyan Magyarországot szeretne, amelynek jövője a most létválságban élők kezében van, "Orbán és Gyurcsány pedig már csak múlt".

Az ellenzéki politikus erről csütörtökön, Budapesten más témában tartott sajtótájékoztatóján beszélt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének az őszödi beszéd 10. évfordulóján közzétett videójára reagálva.

Tóbiás József kérdésre válaszolva elmondta, a volt kormányfő állításával ellentétben az MSZP mindig az utolsókig kitartott a miniszterelnökei mellett, az őszödi beszédet pedig egy olyan régi történetnek tartja, amely "eléggé erőszakos módon" akar fennmaradni.

"Orbán pezsgőt bont, Gyurcsány megemlékezik, Vona szakad, bennünket pedig az érdekel, hogy mi van a magyar emberekkel" - fogalmazott az MSZP vezetője, aki kitért arra is, hogy Magyarország jövője nem két emberen múlik, hanem azokon, akik létválságban vannak és "hajlandóak hinni egy másik Magyarországban". Az MSZP-nek pedig az a feladata, hogy ezekben az emberekben építse az igazságosabb és szabadabb ország reményét - tette hozzá.