Lehetek én is Néppárt?

Hiba lenne azt állítani, hogy a most lezajlott osztrák elnökválasztás, amelyet a független, de a Zöldek pártja által támogatott jelölt nyert, tulajdonképpen ébresztőt jelenthet a két, II. világháború óta regnáló osztrák pártnak, Ausztria Szociáldemokrata Pártjának és az Osztrák Néppártnak. Az elnökválasztás eredménye inkább egy ájulást okozó masszív fejbevágáshoz hasonlítható. A választás eredményét kiváltó ok egy világszerte tapasztalható jelenség: a politikai elit, az uralkodó osztályok teljesen elszakadtak a választóktól.

Elfelejtették a sikeres politika jelszavát: „lépj be a népbe”. Ráadásul azokat a politikusokat, akik továbbra is élvezik a választók bizalmát, mert meghallgatják véleményüket, mint például a Fidesz-KDNP kormányt vezető Orbán Viktort, a „populista” jelzővel illetik a nemzetközi politikát ma már teljesen félreismerő korifeusok. Az egész európai színtéren megjelenő bevándorlás ügyén túl sok olyan kérdés van, ami csak egy-egy országot érint. Egyik ország választói sem szeretik, ha valamilyen felsőbb gondolkodásmódra hivatkozva politikusaik a népakarattal ellenkező irányt követnek.

"Éhes" a tagság

Érdemes lenne megvizsgálni, vajon a Jobbik újonnan meghirdetett politikai irányváltása egy kísérlet-e a fent említett tendencia meglovagolására. Az elmúlt hónapokban sokat halottunk erről a néppártosodási kísérletről. Felmerül a kérdés, miért is tartja a párt vezetősége fontosnak, még rasszista és antiszemita gyökereik elfedésének árán is, hogy egy rétegpártból néppárttá váljanak. A külső szemlélő számára két nyomós ok tűnik evidensnek. Az egyik a vezetők és a tagság türelmetlensége a hatalom nélküli lét következtében. A felső vezetők a bársonyszéket, a középvezetők a jól fizető pozíciókat, a tagság pedig a sokszor megígért „rendcsinálást” szeretnék elérni. A Jobbik vezetői érzik, hogy ha a párt hamarosan nem kerül hatalmi pozícióba, akkor szavazói visszatérnek a már létező néppártokhoz, a rendkívül extrém kisebb rész pedig a radikális gárdista-képződményekhez. A másik ok pedig az az új nemzetközi jelenség, amely bizonyos esetekben garantálja a gyors növekedést a választók akaratát megtestesítő kis pártoknak.

A néppártiság nemcsak a valódi hatalom, hanem a stabilitás záloga is. Politikailag legstabilabbnak azok az országok mondhatók, ahol néppártok által működtetett kétpárti szisztéma van jelen. Ezekben az országokban általában az egyik, vagy a másik párt kormányoz, esetleg egy kisebb koalíciós partnerrel. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk az Amerikai Egyesült Államokat, Nagy Britanniát, Németországot, Franciaországot és a legutóbbi időkig Ausztriát is. Az elmúlt években több helyen törésvonalak jelentek meg, veszélyeztetve az addigi egyensúlyt. A vezető néppártok funkcionáriusai elfeledkeztek a tömegről, és lehetőséget adtak több helyen bizonyos rétegpártok felzárkózásához. A Jobbik erre a jelenségre épít.

Természetesen a néppártok uralta országokkal szemben van ellenpélda is. A legeklatánsabb szituáció az izraeli politikai helyzet. Izraelt megalapítása óta nemzetközi nagyságú és tehetségű politikusok vezették egy tömegpárt, az Izraeli Munkapárt megbízásából. Ben-Gúrión, Golda Meir, Jichák Rabin, Abba Eban és mások, annak a néppártnak a kiválóságai voltak, akik évtizedeken keresztül hajtották a nehéz helyzetben levő zsidó állam szekerét. Amikor a lakosság többségének e néppárt iránti elkötelezettsége nagy mértékben csökkent, Izrael a közép- és törpepártok országává süllyedt. Egzotikus törpepártok, vallási fanatikusok pártjai kormányozzák az országot, nagyban megnehezítve a közel-keleti béke elérhetőségét.

Szóval érthető, miért is szeretne Vona Gábor népe is néppárttá, stabil kormányzati tényezővé avanzsálni. Szerintem kísérlete bukásra van ítélve. Miért?

Kódolt előítéletek

A néppártosodás egyik leggyorsabb és legmegbízhatóbb módja, hogy a bővülni kívánó párt tulajdonba vesz egy témát, vagy ügyet csinál egy jelentős esetből, amit az uralkodó párt vagy pártok elhanyagolnak, elhallgatnak, vagy talán nem tartanak elég fontosnak, hogy magukévá tegyék. Az eddig lezajlott események tudatában nehéz feladat vár a Jobbikra, ha ezt az utat választja. A jelenleg kormányon lévő Fideszt ugyanis nehéz lenne meggyanúsítani a választókat érdeklő problémák elhanyagolásával. Például 2015/16 sztártémáját - a bevándorlást - a kormány azonnal magához ragadta, nemcsak a magyar, hanem az európai harctéren is, és győzelemre vitte tipikusan jobboldali álláspontját, amely mögé sikerült felsorakoztatni a választók 90 százalékát. Az ügyetlenség és a lustaság nem a jelenlegi kormány jellemzői, így nagyon résen kell lenni az ellenzéki pártoknak, ha egy, a Fidesz által elhanyagolt népszerű, fontos kérdés mentén kívánják a választókat megszólítani. Láthatóan ez eddig sem a Jobbiknak, sem más pártnak nem sikerült.

Egy extrém nézeteket valló párt esetében a néppártosodás legnagyobb gátja az a százalékokban mérhető ellenszenv, amit a választásra jogosult szavazók éreznek egy bizonyos formáció iránt. Kétségtelen, hogy a Vona Gábor által vezetett párt tudhatja magáénak a legnagyobb ellenszenv-százalékot a magyar választók körében. Még Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója, a Jobbiknál jóval kevesebb választót maga mögött tudó párt, sem annyira népszerűtlen a választók szemében, mint a szélsőjobboldali párt. A politikai tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal könnyebb meggyőzni semleges, vagy esetleg egy másik párttal szimpatizáló szavazókat, hogy változtassák meg véleményüket, mint azokat, akik kimondott ellenszenvvel viseltetnek egy jelölt vagy párt iránt. Ez súlyosan érinti a Jobbikot. Ezek a kódolt előítéletek önmagukban elegendők egy markáns Jobbik felé való eltolódás megakadályozásához. Minden választási stratéga réme a választók magas negatív érzése egy párttal szemben.

Néppártosodni kívánatosabb gazdasági összeomlás, csőd, gazdasági visszaesés, vagy más, a kormányzat gyengeségét mutató jelenség idején. Jelenleg Magyarországon erről szó sincs. Tehát egy kis pártnak az úton felfelé egy növekedő gazdaságot, növekedő jövedelmeket, alacsony inflációt, és magas GDP növekedést felügyelő kormánytól kellene elcsábítania a szavazókat, mégpedig úgy, hogy közben ne veszítse el szavazóbázisa egy részét, ahogy retorikája a győzelem érdekében kilép a szélsőségből és középre tolódik. Nehéz feladat, és akkor még nem is beszéltünk Novák Elődről.

Eddig kizárólag azokat a külső nehézségeket ecseteltem, melyek megakadályozhatják egy párt hatalmi pozíciójának megerősödését. Persze a legpusztítóbb méregpirula a belső viszály. Az elmúlt napokban megtudtuk a Jobbik regnáló alelnöke, Novák Előd álláspontját az alelnöki pozíciójából való menesztése kapcsán. A párt berkein belül dúló belviszály a hatalmat minden áron megszerezni kívánó Vona-irány és a hungarista vonalakat felvonultató Novák-szárny között nem jelenti feltétlenül a Jobbik hattyúdalának közeledtét. Viszont tagadhatatlan a viszály kegyetlenül pártgyilkoló természete.

Néppárt, hungarista beütéssel

S akkor még nem is számoltunk a majdan kiszivárogtatandó negatív információkkal az egyik vagy másik oldal vezéréről. Tovább tetézve a nehézségeket, egy párt, amelyben belviszály dúl, nehezen tud összpontosítani az elkövetkezendő választásokra.

Akárhogy is nézzük, a Jobbik egy rétegpárt, amely a „legjobb” hungarista hagyományok folytatására törekszik. Közben persze szeretne hatalomra is kerülni. A magyar politikai valóságban a két cél nem összeegyeztethető. Azok a tényezők, amelyek több európai országban lehetővé tették a szélsőjobboldal vaskos megerősödését, jelenleg nem léteznek Magyarországon.

Ha a Fidesz-KDNP-nek egy másik néppárt lesz a kihívója a 2018-as választásokon, annak a pártnak nem Jobbik lesz a neve.