Isten házai

Minden háznak van rendeltetése. Minden háznak van sorsa. Ez a sors lehet a végzete! Nem könnyű feladatra vállalkozik az, aki a házakat szeretné osztályozni, csoportba sorolni. Vannak azonban olyan házak, amelyek rendeltetésüknél fogva jól beazonosíthatók, osztályozhatók. Ilyen az Isten háza.

Isten házát tisztelet övezi. Nem azért, mert szigorú törvények előírják. Nem azért, mert fegyverrel kikényszerítik. Nem! A tisztelet az eszmének és az eszmének szánt helynek jár. Ez a gondolkodás, az önvizsgálat helye, akár hívő, akár nem hívő valaki. Aki belép tudja, érzi hogyan, miképpen kell itt viselkednie. Az áhítat szívből jön, amelyet felerősítenek e külsőségek. A falak méltóságot sugároznak. A csend, a szűrt fény felemeli a lelket, gondolkodásra ösztönöz. Ide betévedhet a magányra vágyó. Betévedhet a közös imában feloldozást kereső. Betévedhet a szépségre éhező. Ez a ház nyitva áll öreg és fiatal, gazdag és szegény, nő és férfi, okos és buta, kövér és sovány, fehér és fekete előtt. Aki akar, beléphet. Miért is zárnának ki bárkit Isten házából Mária országában? Nem véletlen nyújtott menedéket ez a ház a bajbajutottaknak.

Parancsra nem megy

Van egy másik, egy nagy ház a Duna pesti oldalán. Ez a ház az országnak épült. A neve is ezt tükrözi. Úgy is szokták hívni: T.(isztelt) Ház. Itt születnek a törvénynek elkeresztelt regulák. Ide nem lehet csak úgy bejutni. Szigorú fegyveresek, szigorú törvények őrzik. Ennek a háznak tekintélye van. No, nem azért, mert kiérdemelte, azért, mert elrendeltetett. Nem a külsejével van baj. Csinos kívül. Csinos belül. Sőt, ezt az épületet szinte állandóan csinosítják. [Nem a körülötte lévő térről van szó. Az egy másik történet.] Kupolás. Számos bejárattal. Nagy és színes ablakokkal. Tele szobrokkal, képekkel, szőnyegekkel, színes falakkal, csillárokkal.

Mi a gond ezzel a házzal? Csupán csak annyi, hogy bár az országnak épült, általában nem az országot, hanem a hatalmat szolgálja. A hatalmat, amelyik akkor is isteni eredetűnek hiszi magát, amikor szőröstől-bőröstől tagadja annak létét. Ebben a házban őrzik - üvegbörtönbe zárva - a magyar Szent Koronát. Amely csaknem ezer évig jelképezte az Istentől eredeztetett uralkodói hatalom legitimitását. Az uralkodót a koronázással iktatták be a hatalomba. A magyar király koronázásakor négy feltételnek kellett teljesülnie: a királyt a Szent Koronával kellett megkoronázni, Fehérváron, az esztergomi érsek által, egyházi ünnep keretében. A négy szabály közül három áthágható, egy viszont nem: a Szent Koronával való megkoronáztatás nem mellőzhető, nem pótolható. Elmaradása esetén a királyi hatalom elveszti legitimitását, a hozott törvények és rendeletek nem érvényesek.

Furcsa országban élünk

Furcsa ország a mienk! Itt mindig furcsa dolgok történnek. Néhány példa erre a közelmúltból. A múlt század második évtizedének végén fehér lovon bevonul a fővárosba - különítménye élén - egy tengerész. Az ország házában kimondják a király trónfosztását. Kikiáltják a király nélküli királyságot. A lovas tengerész kormányzóként uralkodik huszonöt évig. Koronázás híján a T. Házban hozott törvények érvénytelenek. Ezek az érvénytelen törvények akadályozzák meg az ország polgárosodását. Ezek az érvénytelen törvények korlátozzák a zsidók közéleti és gazdasági tevékenységét. Hazánk - az Országgyűlés tudomásulvételével - belép egy újabb háborúba, amelyből vesztesen kerül ki, s amelyben az ország embervesztesége megközelítette az egymillió főt.

Furcsa ország a miénk! Itt mindig furcsa dolgok történnek. A háború után a megszállt országban kikiáltják a köztársaságot. A kormányzó helyébe a köztársasági elnök lép. A koronát megfosztják közjogi funkciójától, s mint régiség bekerül a múzeumba. Működik a többpártrendszer. Működik az Országgyűlés. Egészen addig, ameddig néhány év eltelte után, a múlt század derekán egy kétes választáson győztes párt át nem veszi a hatalmat és ki nem kiáltja a népköztársaságot. A hatalmat a dolgozó nép nevében gyakorolja tovább. Több mint ötven évig a T. Ház formálisan - évente néhány hétig - működik. A hatalom bitorlói még a törvényalkotással sem fáradoznak. A köztársasági elnök helyébe lép a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, amely - törvényekkel egyenértékű - törvényerejű rendeletetek kibocsátásával biztosítja a proletárdiktatúra működésének jogi kereteit.

Furcsa ország a miénk! Itt mindig furcsa dolgok történnek. A megszálló csapatok - "ideiglenes", közel ötven évig tartó itt tartózkodás után - hazamennek. Szabad választások után, ismét kikiáltják a köztársaságot. Húsz évig a T. Ház többé-kevésbé úgy működik, ahogy egy parlamentáris köztársaságban illik. Igaz, a megszálló csapatok kiűzését magának vindikáló, egykor liberális pártvezérből a kormányzói hatalomra kacsingató miniszterelnök az ezredfordulóhoz közeledve kihozatja a múzeumból a koronát és beköltözteti a T. Házba. A rossz nyelvek szerint azért, hogy néha-néha felpróbálja.

Furcsa ország a miénk! Itt mindig furcsa dolgok történnek. Az új évezred első évtizedének utolsó évében több mint kétharmados választási többséget szerző párt - koronapróbálgatással hírbe hozott vezére - fülkeforradalommá nyilvánítja a választásokat. Forradalmi lendülettel magához ragad minden hatalmat. Pártja - élve és visszaélve az alkotmányozó hatalommal - egymaga kicseréli az ország alkotmányát a párt alaptörvényére és benne törli az ország nevéből a köztársaságra való utalást. A kormánypárti koalíció törvénygyárrá silányítja az Országgyűlést. A törvények előkészítésére, megtárgyalására nincs idő. Nincs is szükség rá. A szavazógombokat ritkán vétik el a kormánypártok képviselői. A képviselők minden elfogadnak, mindent megszavaznak, amit kér, amit támogat a kormány. Lényegében megszűnik a jogállam, a jogbiztonság. Az uralkodó elit a törvények fölé helyezte önmagát. Olyan törvények születnek, amelyek éppen illenek az adott személyre, szervezetre, helyzetre. Az Országgyűlés ehhez a "munkához" újra szabja saját működési rendjét is. Az új szabályok alapján egyeztetések, hatástanulmányok, érdemi tárgyalás nélkül, napok alatt születhetnek törvények.

A lejtőn nincs megállás

Annak érdekében, hogy semmi ne zavarhassa meg a névre szóló törvénykezést, az Országgyűlés elnöke, a házelnök rendkívüli jogosítványokat kap: gondoskodjon az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról, munkájának megszervezéséről. E jogkörében figyelmeztetheti, rendre utasíthatja a képviselőket, megvonhatja tőlük a szót, kizárhatja, kivezettetheti őket az ülésteremből, csökkentheti a tiszteletdíjukat. Létrehozták és a parancsnoksága alá rendelték az Országgyűlési Őrséget. A házelnök is a törvények felett áll. Érinthetetlen, megközelíthetetlen, megkérdőjelezhetetlen. Szavai sokszor érthetetlenek, nem ritkán értelmezhetetlenek, esetenként megbotránkoztatóak, ami igaz, az igaz, kemény kézzel, mondhatni otrombán dirigálja az ügymenetet az ülésteremben. Nem is titkolja, hogy részrehajló. Az ellenzéket eligazította: tudhatják "merre hány méter". A kormánypártok pedig tisztában vannak vele számukra "szabad a gazda".

A házelnök határozza meg a T. Ház területére történő belépés és ott tartózkodás rendjét. Igaz, az Országgyűlés működését meghatározó törvény szerint nem hozhat olyan intézkedést, amely a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit kizárná. Őt, mint a törvények felett állót, ez nem zavarja. Mára az objektív tájékoztatás lehetősége megszűnt az Országházból. Az uralkodó osztály tagjai megközelíthetetlenek. A sajtó munkatársainak néhány négyzetmétert biztosított a házelnök az interjúk, a videofelvételek elkészítéséhez. A sajtótájékoztatón csak a megadott témában feltett kérdésre válaszol a riportalany. A szabad sajtó megregulázott képviselőjét, ha szabályt szeg, a házelnök kitilthatja a Házból. E jogosítvány fekszik a házelnöknek. A közelmúltban több rebellis ellenzéki sajtó munkatársát - az általa kiadott, jogszabálynak nem minősülő "rendelkezés" alapján egy levélben, indokolás és fellebbezés biztosítása nélkül - határozatlan időre kitiltott a sajátjaként szeretett Házból, mivel túllépték a demarkációs vonalat.

Úgy tűnik, a házelnök, aki az Országgyűlés elnökeként - akadályoztatása esetén - helyettesíti a köztársasági elnököt, mindent megtehet. Azt gondolja, az Országházban szabad keze van. Ott ő az Isten, s ez az ő háza. Lehet, hogy nem is téved? Addig, ameddig a Népszabadság főszerkesztője zokszó nélkül tudomásul veszi, - sőt, ezt még le is közli lapjában -, hogy a feladatát végző munkatársát a házelnök kiebrudalja, nem lehet csodálkozni azon, hogy a házelnöknek egyre erősebbé válik a téveszméje.

Ettől persze az Országház soha nem lesz az Isten háza. Sőt! Mindaddig, ameddig a törvényhozás menete nem kapja meg újra a rangját, az épületnek nem lesz nagyobb a tekintélye, mint egy üres csigaháznak. Eljön a T. Ház végzete?