Műsormagazin;Németország;futball;jobboldal;Alternatíva Németországért;Boateng;

2016-05-30 10:50:00

Botrány Németországban

Komoly felháborodást keltett Németországban, hogy a német jobboldali radikális Alternatíva nevű párt alelnöke, Alexander Gauland meglehetősen kétes kijelentésekkel illette a német labdarúgó válogatott erősségét, a színesbőrű Jerome Boatenget. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt írta, „az emberek jó focistának tartják. De nem akarják azt, hogy a szomszédjukba költözzön”.

Gauland később tagadta azt, hogy ezt a kijelentést tette volna, a lap azonban visszautasította azt a vádat, amely szerint meghamisította volna Gauland szavait. A többi párt illetékesei, valamint a labdarúgás prominens személyiségei is felháborodással fogadták Gauland kijelentéseit.

Heiko Maas német igazságügyi miniszter a Twitteren úgy foglalt állást, „egyszerűen színvonaltalan és elfogadhatatlan mindez. Aki így beszél, magát leplezi le, s nem csak rossz szomszédként”. A szociáldemokrata politikus mellett elítélte a kijelentést Julia Klöckner, a CDU alelnöke is. „Sokkal inkább Boateng legyen a szomszédom, mint Gauland. Jellemző ez az AfD hozzáállására: sértegetni, provokálni, később aztán finomítani a megjegyzéseken” – hangoztatta szintén a közösségi oldalon.

Gauland ugyanakkor azzal védekezik, hogy egy bizalmas háttérbeszélgetésen csak azt demonstrálta, hogy a vélekednek „bizonyos emberek” másokról, „az azonban nem igaz, hogy én Boateng urat minősítettem volna”. Ellentmondott a lapnak is, azt állítván, nem is sértette meg a német válogatott játékosát. „Nem is ismerem őt, ezért nem is minősíteném az ő személyiségét” – fogalmazott.