Reciprok

Batyu elunta, hogy vele senki se törődik, és méltatlankodva elkezdett csaholni. Eti arca bosszúsan megrándult, aztán eszébe jutott, hogy eredetileg a kutya okozta felfordulás miatt jött be ebbe a szobába, csakhogy a helyzet közben megváltozott, most már érdekli ez a fiú is, van benne valami megindító naivitás, és merőben szokatlan, hogy tőle, akitől mások csak teoretikai problémákra kérnek választ, ez a csinoska zöldfülű az élete dolgaira kér eligazítást.

Nem sajnálná rá az időt, de Géza elkényeztetett ebe miatt szó sem lehet nyugodt beszélgetésről. Annak idején is tudta, hogy így lesz, a kutya mindig útban van, kertbe való, nem lakásba, és túl sok energiát köt le. A legkevesebb, amit ezért a fiúért tehet, hogy kiszabadítja innen.

Idehallgass, mondta Hókának, nem kell ám egész este Géza kutyáját őrizned. Máskor is megesik, hogy egyedül marad, egy idő után elunja magát, és elalszik. Hóka most vette észre, hogy Eti sohasem mondja ki a Batyu nevet, szinte tüntet vele, hogy éppen csak tudomásul veszi a létét, és Batyu sem dörgölődzik a lábához, rá se néz, mintha a nő láthatatlan volna.

Nincs szívem itt hagyni szegényt, mondta. A jelző hallatán Eti arca eltorzult, felőlem, vonogatta a vállát, maradhatsz, de akkor arra kérlek, próbáld meg jobban féken tartani! Mégis túl ridegnek találta így a búcsút. Az imént úgy rontottam rád, mint egy fúria, ne haragudj, te itt épp olyan vendég vagy, mint a többiek. Kaptál már pogácsát? Nekem Gézával beszélni sürgősebb lenne, mondta Hóka. Az ma nehéz lesz, vágta rá Eti, tudniillik egyfolytában tárgyal, meg egyeztet. Nem mondhatom el, hogy kikkel és miről, de hidd el, fontos. Sajnálom, most már nekem is mennem kell.

Hátat fordított Hókának és kifelé indult, de a fiú panaszosan, furán izgatott hangon szólt utána, jaj, még ne! Eti megtorpant, én végül is a szalon háziasszonya vagyok, a többiekkel is törődnöm kell! Csak még egy kicsit, kérlelte Hóka, és olyan áhítozás sütött a hangjából, hogy a nő csodálkozva hátranézett, mi ütött beléd, miért bámulsz így? Zavartan elnevette magát, jól van, áruld el, mit szeretnél? Még beszélgetni, nyögte ki Hóka, de attól tartott, hogy a hazugsága átlátszó, hiszen Eti tapasztalt nő, okos is, nyilván megsúgják az ösztönei, hogy ő korántsem csak beszélgetésre vágyik. Jól van, legyen, adta meg magát Eti, egy kicsit maradok, legalább helyrehozzuk, hogy elég rémesen viselkedtem bemutatkozáskor.

Komótos léptekkel újból végigment a szobán, hogy becsukja az ajtót, s ezt Hóka ígéretes gesztusnak érezte, ha Eti nem akarja, hogy bárki szem- vagy fültanúja legyen annak, ami idebent történik, akkor történhet valami. Minden porcikája bizsergett, miközben meredten nézte, ahogy a nő csípője izgató táncot járt föl és le, jobbra és balra, előre és hátra. Maga volt a döbbenet, hogy Eti most nem a szemből látott undok, szikkadt szipirtyó, akiről az embernek eszébe sem jut, hogy nő, már csak azért sem, mert ő maga is azt akarja, hogy kizárólag a száraz okossága vevődjék észre, a metszően éles pillantás, a sasorr merész íve, de semmiképp sem az, hogy milyen színű az a szem, amelyik a villámokat szórja. Domborulatokat nem sejtető, nyakig zárt, terepszínű blúza is azt a képzetet keltette, mintha nem is volna felsőteste, kéretik engem nem nélküli lényként kezelni, ezt üzente a látvány – szemből. Szándékosan mondok le mindenről, ami a férfiak figyelmét másra irányítaná, mint a gondolataimra. Ehhez képest elképesztő volt az ellentét a karcsú bokában végződő hosszú láb és a csípőtől lefelé mohón, virulóan erőteljes nőiesség között. Minden lépésnél észrevétette magát a magas sarkú cipő által megemelt fenék két ringó, húsos, élvetegen érzéki félgömbje. Hiába volt a szoknya színe szürke, a rafinált szabás lehetővé tette, hogy az erős combok izmai minden mozdulatnál tisztán kirajzolódjanak.

Hóka megbabonázottan bámult, és közben azon törte a fejét, lehetséges-e, hogy Eti maga nincs tudatában, milyen felajzó látványt nyújt hátulról? Akárhogy latolgatta, arra jutott, hogy az életét olyan tudatosan élő teremtésnél, mint Eti, ez valószínűtlen.. Ha viszont tudja, hogy milyen hatást vált ki, akkor szándéka is van vele. S mivel ő van itt, neki muszáj gátlástalanul bámulnia ezt a nőt. Annyira, hogy közben megfeledkezett róla, akit néz, nem szabad préda, hanem Granicsári Géza felesége. És most, hogy ez mégis eszébe jut, nem tehet már úgy, mintha ezzel az alattomosan elhatalmasodó, kivédhetetlen gerjedelemmel nem erkölcsi tilalmakat szegne meg. Szolidaritást kéne éreznie, kerek-perec megtiltva magának, hogy elvetemült fantáziaképeket gyártson egy olyan nőről, akire Géza annyira büszke, hogy ha beszél róla, valósággal sugárzik. Micsoda gyalázat, gondolta Hóka Gyuri, elég Etinek néhány lépést megtennie előttem, és a szám kiszárad, az ajkam cserepes az izgalomtól, arról meg, ami lejjebb ágaskodni kezd, ne is beszéljünk. Hogy mégse kelljen annyira megvetnie magát, megpróbált enyhíteni képzeletben elkövetendő vétke súlyán. Ha csak ez a test vadítana meg, azon könnyen úrrá tudnék lenni. Etit azonban a szellemisége is kívánatossá teszi. A szellemi vérbőség, amit Etit vált ki belőlem, legalább annyira fontos, mint ami az altestemet duzzasztja. És ez a kettő együtt már megrendítő erejű ütés, mondhatni K.O. az erkölcsi aggályoknak.

Hóka érzékszervei önállósították magukat, szükségük lett volna Eti hátulnézetének újbóli szemügyre vételére. Mit találjon ki, hogy a nőnek muszáj legyen újra átvonulnia a szobán? Hozok széket, ajánlotta szinte kisfiús buzgalommal, csak még beszélgessünk egy kicsit. Baszolgassunk – mondaná a szójátékok szerelmese, Milassin. Hagyd csak, jó lesz itt is, vágta rá a nő, s épp ezzel teljesítette be Hóka álmát, mert elment a priccsig, és arra dobta le magát. Csak egy csöppet maradhatok, mondta, és kíváncsian nézett, ha akarsz valamit, itt vagyok, de óhajtasz-e valamit? Hóka orrcimpáinak sűrű tágulását, szaporább lélegzetvételét nagyon is észrevette. Szegénykém, mit kezdjek veled, kérdezte egy néma pillantással, majd hirtelen ötlettel felkiáltott, tudod mit, a bemutatkozásunk rosszul sikerült, kezdjük elölről! Felállt, játékosan pukedlizett, és kezet nyújtott, Földes, azaz Granicsári Gézáné Földes Eta vagyok, hivatásomra nézve etikakutató a Filozófiai Intézetben. Rögtön meg is kérlek, ne süsd el az Etike etikája című ásatag viccet, mert az a könyökömön jön ki! Hóka önérzetesen rávágta, eszembe se jut. Máris köszönettel tartozom, mondta Eti, akkor most lássunk téged. Rólad mindössze azt tudom, hogy alanyi költő vagy, és megjelent egy pompás paszkvillusod. Nyilván több is, de én csak azt az egyet olvastam. Bocsánat, horgadt fel Hókában a szakmai öntudat, az nem paszkvillus volt! Ha mindenképp definiálni kell, nevezzük groteszk zsánerképnek. Bocsánat, vonult vissza Eti, úgy látszik, mi filozófusok épp olyan felszínesen viszonyulunk a költészethez, mint ti, költők - tisztelet a kivételnek! - a filozófiához. Nem kellett volna nyilatkoznom arról, amiről a semminél is kevesebbet tudok. Hóka szemében örömteli fény villant fel, akarsz többet tudni? Ebben segíthetek, legközelebb elhozom a verseimet, és cserébe szigorú kritikát kérek. De ha azt megkapod, megsértődsz, vágta rá Eti gunyoros mosollyal, én ugyanis még nem láttam írót, aki a kritikát jól tűrte volna. És Géza, kérdezte Hóka. Az én Gézám kivétel, de ő nem úgy lett író, mint mások, ráadásul neki a névadó keresztanyja is vagyok, bár csak félig hallgatott rám. Sajnos, csak a Tóthot változtatta Granicsárivá, a Gézából nem volt hajlandó Gerzsont csinálni, mert az – szerinte! – túl dzsentris. Én mondtam neki, hogy a hosszú név már fél siker. Ha rajtam múlik, Granicsári Tóth Gerzson néven írna. No, mindegy, hozd el a verseidet, remélem, miattad nem lesz féltékeny. Hóka agyán féltékenység szótól átvillant valami rémülettel elegy reménykedés, amit Eti észrevett és rögtön le is hűtött, csak arra célzok, hogy ő sem szipkázza el az én filozófusbarátaimat, cserébe én sem sajátítom ki az ő íróit. Veled azért lesz egyszerűbb a helyzet, mert te csak verseket írsz. Bezzeg ha prozaista lennél, lecsapna rád, és kisajátítana. Szóval, várom a műveket, de csak ha nem félsz, hogy filozófiailag is ki leszel vesézve. Tényleg mennem kéne, állt fel Eti. Egyébként pedig nem kell félned tőlem, a modorom nem mindig olyan pokróc, mint amilyennek ma láttál, valaki az imént felhúzott, és szinte kivetkőztem magamból.

Kár, hogy csak szinte, sóhajtotta Hóka, s azt hitte, ezt pusztán gondolatban teszi, de Eti kérdőn rászegezett pillantásától elbizonytalanodott, az a fennakadt szemöldök mintha azt kérdezte volna, ez meg mi akart lenni? Leszegett fejjel várta, hogy a nő kikéri-e magának a sértő kétértelműséget, mert ha kikéri, akkor meghallotta. Ha nem kéri ki, az csak annak a jele, hogy nem veszi őt komolyan. Eti azonban éppen csak mormolt valamit, aminek nem volt értelme, s azt is úgy, mintha magában beszélne, hm, lassú víz. Bocsánat, szabadkozott Hóka, általában nem szoktam ilyen szemtelen lenni. Néhány másodperc csend következett, ami arról győzte meg, hogy mégis visszaélt a nő eddigi kedvességével, de most majd mindjárt rendreutasítja, és azt is ráolvassa, hogy ő Granicsári Géza felesége, Hóka bizalmaskodása tehát Gézát is sérti, egyébként pedig nem érti, miből gondolta Hóka, hogy megengedhet magának efféle pimaszkodást? És igaza lesz, gondolta rémülten, mert az - ne szépítsük - tényleg sértés, hogy nekem a filozófusi mivolta semmi, számomra ő csak egy nő, a női hús pedig vetkőzzön le-, azaz ki önmagából. Szinte várta is a következményt, a kiűzetést, csakhogy az a hang, amire felkapta a fejét, mást jelzett. Eti hüledezett és közben kinevette, eddig is gyanús voltál, annyira kerülted a megszólítást, de most lebuktál: te engem nem mersz visszategezni! Jó, hiszen értem én, aki elmúlt harminc, az hozzád képest vén csataló, de annyira talán mégse vagyok öreg, hogy egy ilyen siheder tegezni se merjen! Hóka ezt hallotta is, meg nem is, mégsem fogta fel, miként lehetséges, hogy nem az történik, amire magától értetődő dologként számított. Ha pofon vágják, ha kidobják, ahhoz tudott volna igazodni, azt meg tudta volna magyarázni magának, de ami Eti szájából elhangzott, rendhagyó volt és hihetetlen, s úgy értelmezhette, mint felhívást keringőre. Az egyik ösztöne azt súgta, hogy kezdjen heves tiltakozásba a vén csataló kitétel ellen, bizonygassa, hogy Eti éppen mint nő hozta zavarba és nem vén csataló, vagyis tegyen fel mindent egy lapra, közölje vele, kész volna akár itt helyben is leteperni, no persze, ha eljutnának odáig. A másik ösztöne arra intette, hogy óvakodjon a vabanktól, mert megeshet, hogy megsérti, ha úgy kezeli, mint valami Messalinát, akinek még egy Hóka Gyuri gerjedelme sincs ellenére. Ha kitörne a botrány, hiába bizonygatná, hogy előzőleg bizony volt felhívás is a keringőre, senki se hinné el, hiszen a vastagnyakú, ereje teljében lévő Géza nyilván nem azért szerezte meg magának Etit, hogy aztán hagyja parlagon heverni, az is lerí róla, hogy vérmes természete van, az ő felesége aligha kezd ki bárkivel kielégítetlenség okán, legfeljebb, ha megtévesztő látszatot teremt, a kíváncsiság vezérli.

Ezt a partit is valószínűleg előre lejátszotta fejben, és ha olyasmit mondott, ami kihívásként érthető, azzal csapdát állított, most pedig kaján érdeklődéssel figyeli, belemasírozik-e a gyanútlan kis Hóka? Elpirultál, kiáltott fel Eti, és hüledezve rázta a fejét, megáll az eszem, te aztán tudsz az embernek meglepetést szerezni! Elmúltál húsz éves, és pirulsz? Ha ezt bárkinek elmesélném, nem hinnék el. Tudtam, gondolta Hóka, itt a csapda. és már benne is vagyok. Fűnek-fának fogja mesélni, hogy Hóka Gyuri azt hitte, kell nekem, pedig nem szokásom gyerekeket megrontani. Még jó, ha nem kérdezi meg mindjárt, szűz vagyok-e? Bezzeg, ha megengednék magamnak csak egyetlen félreérthető mozdulatot is, állna a bál, mégis hogy képzelted ezt, idejössz vendégségbe és markolászod a feleségem seggét, üvöltené Géza és a nyakán kidagadnának az erek, és lehajítana a lépcsőn. Csak hebegés tellett ki tőle, nem pirulok, kimelegedtem a labdázástól. Eti arcán fura mosoly derengett, majd annyit mondott, jobb, ha a diskurzust ezen a ponton hagyjuk abba, mert… Nem fejezte be, hogy miért, pá-pá-t integetve kilibbent az ajtón, aztán megsejtve, hogy Hóka még nem tért magához, újra bedugta a fejét, és kuncogva figyelmeztette, mielőtt kijössz, ne felejtsd el felszedni az állad a padlóról, mert ha nem tudnád, leesett.

(Részlet a L’Harmattan kiadó gondozásában a könyvhétre megjelenő regényből)