Gyurcsány Ferenc;üzletek;

2016-06-04 07:12:00

Gyurcsány kiszáll az üzletből

Egy éven belül megválik üzleti érdekeltségeitől Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke - ezt maga a volt miniszterelnök mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában tegnap. A politikus saját elmondása szerint már miniszterelnöksége alatt is milliárdos nagyságrendű összeggel csappant a vagyona, ennek oka pedig az volt, hogy erkölcsi kötelességét teljesítve megtiltotta cégeinek az uniós és állami pályázatokon való részvételt. Gyurcsány Ferenc ennek kapcsán azt mondta, érthetetlen Orbán Viktor és családjának milliárdos gazdagodása.