Csökkentett támogatás - Nagyzenekari koncertet mondott le a BFZ

Publikálás dátuma
2016.06.05. 19:15
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ingyenes TérTáncKoncertet adott a Hősök terén június 3-án - Fotó: Molnár Ádám, Népszava
A külföldi turnéi nem maradnak el a Budapesti Fesztiválzenekarnak, de egy nagyzenekari koncertet le kellett mondaniuk amiatt, hogy Fővárosi Közgyűlés 77 százalékkal, 60 millió forintra csökkentette a zenekar támogatását - tájékoztatott a zenekar vezetősége.

A közlemény szerint a BFZ vezetősége megvizsgálta, hogy a csökkentett támogatás miatt rendelkezésére álló forrásból mely koncertek, turnék és egyéb projektek lemondása vált szükségessé. A veszélyeztetett hangversenyek listáját Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója korábban egy videóüzenetben tette közé.

Mivel a Külgazdasági és Külügyminisztérium kultúrdiplomáciai szempontból nagy jelentőségűnek tartja a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi koncertjeit és kipótolja a balti államokba tervezett turné 60 millió forintos deficitjét, a zenekar elutazhat a nagy presztízsű fesztiválokra, Vilniusba, Rigába, Szentpétervárra és Ravennába.

A Müpába tervezett nagyzenekari koncertek közül egyet mondanak le, a 2016 novemberére tervezett koncertet Dmitrij Kitajenkóval. Erről a zenekar tájékoztatta közönségét, a már megvásárolt jegyek árát pedig igény szerint visszatérítik vagy másik koncertet ajánlanak fel helyette, illetve a közönség a visszatérítendő összeggel támogathatja a BFZ veszélybe került ifjúsági programjait.

A 2016/2017-es évadban a BFZ nem tudja finanszírozni a szezonkezdéshez szorosan hozzátartozó iskolaopera megrendezését, amelyet az eredeti tervek szerint tíz budapesti és környékbeli oktatási intézménybe vittek volna el ingyenesen. A BFZ emellett visszatér korábbi gyakorlatához és az évi három helyett ismét csak két Közösségi Hetet szervez, az elsőt áprilisban, a másodikat júniusban tartják.

A Fesztiválzenekar nemzetközi támogatásgyűjtő kampányt indít a partneriskolái számára ingyenesen biztosított Hangszerkóstoló sorozat megszervezésére, valamint az egyik legnépszerűbb koncertsorozat, a fiatalok számára életre hívott Midnight Music folytatásához. Ahhoz, hogy e programok 2016 őszén folytatódhassanak, a zenekarnak augusztus 10-ig kell előteremtenie a szükséges összeget - olvasható a közleményben.

Szerző

Virtuózok - Megvan a fődíjas tehetség (fotó)

Publikálás dátuma
2016.06.04. 10:17
Kökény Tamás, a Virtuózok című televíziós tehetségkutató győztese a verseny fináléjában. Mellette a verseny korcsoportgyőztesei
Kökény Tamás nagybőgős nyerte a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny második évadának fődíját péntek este a Duna és a Duna World csatornán sugárzott élő fináléban.

A fináléban a három korcsoportgyőztes, Kökény Tamás mellett Holozsai Eszter fuvolista és Váradi Gyula hegedűs közük választották ki a nézők a fődíjast. Az öttagú zsűri az élő fináléban csupán véleményezte a produkciókat, a nézők telefonos applikáció segítségével vagy sms-ben szavazhattak kedvencükre.

Kökény Tamás 12 millió forintot és tengerentúli fellépési lehetőséget nyert, a New York-i Carnegie Hall színpadára léphet majd. Holozsai Eszter és Váradi Gyula nyereménye 6-6 millió forint, előbbi Londonban, a Cadogan Hallban, utóbbi pedig a Berlini Filharmonikusok koncerttermében mutatkozhat be a 2016/2017-es évadban.

Emellett számos különdíjat is kiosztottak a kilenc döntős virtuóz között. Roland Attila nyerte a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselje a kölni Eurovision Young Musicians versenyen.

A műsorban a versenyezők egy klasszikus és egy műfajokon átívelő, crossover darabot vagy darabrészletet adtak elő a Nemzeti Filharmonikusok kíséretében.

Holozsai Eszter Verdi Álarcosbál című operájából, valamint a Harry Potter című film zenéjéből Hedvig témáját játszotta. Kökény Tamás Vittorio Monti Csárdás című darabját, valamint a Schindler listája című film zenéjét adta elő. Váradi Gyula Hubay Jenő Csárdajelenet című művét, valamint Carlos Gardel tangójának feldolgozását hegedülte.

A műsorban a versenyzők mellett az InFusion Trió és a Virtuózok kilenc döntése lépett színpadra, valamint Miklósa Erika és Molnár Levente operaénekes duettjével szórakoztatta a közönséget. A Virtuózok Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyben a hagyományos tehetségkutatókkal szemben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és a tehetség számít. A versenyre három korcsoportban, 6-12 éves, 13-17 éves és 18-23 éves zenészek jelentkezését várták.
A tehetségkutatás mellett a Virtuózok továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét a nézőkkel.

Szerző

Az unió fokozta a nyomást Lengyelországra

Publikálás dátuma
2016.06.04. 08:23

Reuters

Az unió fokozta a nyomást Lengyelországra, hogy az érvénytelenítse az Alkotmánybíróságnál végrehajtott változtatásokat. Az ügy próbakő: képes-e az Unió rákényszeríteni a demokratikus normákat az egykori szocialista országok illiberális kormányaira. A brüsszeli panasz az új jogállami eljárás része, amit két éve, az Orbán Viktorral vívott háborúskodás után vezettek be. A lengyeleknek két hetük van, hogy válaszoljanak, de közben is folynak a tárgyalások, amelyek ha eredménytelennek bizonyulnak, az Európai Bizottság saját megoldási javaslattal állhat elő, és határidőt szabhat annak végrehajtására. A varsói érvekre válaszul Juncker megjegyezte, hogy a demokrácia több mint a parlamenti többség, itt a civil társadalomról is szó van.

Szerző