Horvátország;Zágráb;horvát kormány;

2016-06-08 10:40:00

Teljes a zűr Zágrábban - Veszélyben a demokrata párt

Már nem csak a horvát kormányt, hanem a már nem sokáig létező kabinet nagyobbik pártját, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) létezését is veszély fenyegeti. 

A kormány amiatt került súlyos válságba, mert kibékíthetetlenné vált a viszony a centristának nevezett Híd és a HDZ között. Előbbi párt elnöke, Bozo Petrov azt követelte: távozzon a kabinetből Tomislav Karamarko miniszterelnökhelyettes, miután a Nacional című horvát hetilap egyik számában megszellőztette, hogy Karamarko felesége, Ana Saric Karamarko cége két évig szerződésben állt Jozo Petrovic cégével, amely a Molt is tanácsokkal látta el. A Híd szerint összeférhetetlenség miatt nem maradhat a kormányban Karamarko.

Az eset kapcsán múlt pénteken lemondásra szólította fel Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök mindkét helyettesét a kormányválság megoldása érdekében. Oreskovic zágrábi sajtóértekezletén hangsúlyozta: a Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettes és Bozo Petrov miniszterelnök-helyettes között kialakult vita és személyes ellentét túl nagy teher a kormánynak és az országnak, ezért a nemzeti érdek azt kívánja, hogy mindketten mondjanak le tisztségükről. A kormányfőnek többszöri próbálkozás után sem sikerült kibékítenie Karamarkót és Petrovot. Egyes sajtóértesülések szerint a lemondásra maga a HDZ kérte meg a technokrata kormányfőt, hogy így mentse meg Karamarkót, mielőtt még a parlament megvonná tőle a bizalmat. Oreskovic akkor azt is közölte: ő maga nem adja be és nem is tervezi lemondását. Miután a kormányfő csütörtökön fél órával a kormányülés előtt elhagyta a kormányhivatalt, arra hivatkozva, hogy sürgős intéznivalója akadt és egész nap nem volt elérhető a sajtó munkatársai számára, a média arról kezdett találgatni, hogy ő maga valószínűleg le akar mondani.

Petrov hajlandónak mutatkozott a lemondásra, Karamarko viszont ezt elutasította, és kijelentette, Oreskovic nem élvezi többé a HDZ bizalmát. A párt elnöksége később úgy döntött, megpróbál új kormánykoalíciót létrehozni a Híd nélkül.

Kedden aztán bizalmatlansági indítványt nyújtott be a HDZ Tihomir Oreskovic kormányfő ellen. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) támogatni fogja Oreskovic visszahívását, és azonnal kérni fogja a parlament feloszlatását. A nemzetgyűlés feloszlatásához 76 szavazatra van szükség a 151 fős parlamentben, ugyanannyira, mint a kormányfő visszahívásához. Zoran Milanovic, az SDP elnöke már júliusi parlamenti választást akar.

Mindez tehát azt jelzi, hogy a két nagy ellenfél, az SDP és a HDZ kénytelen lesznek együttműködni, már ami Oreskovic kabinetjének leváltását illeti, abban azonban nem értenek egyet, legyenek-e idő előtti választások, vagy sem. A szociáldemokraták érdeke azt diktálja, hogy minél előbb rendezzenek voksolást, mert a mostani közhangulatot meglovagolva hamar visszatérhetnek a hatalomba, a közvélemény ugyanis rendkívül elégedetlen a HDZ-Híd kormány ténykedésével. A HDZ viszont éppen emiatt nem akar időelőtti voksolást, célja más partnerek bevonásával a hatalomban maradni.

Csakhogy az ügy ezzel még nem ért véget. A HDZ aláírásokat gyűjtött a parlamentben Oreskovic visszahívásáért. Összesen negyven képviselő támogatását szerezték meg – közölte Ivan Suker, a HDZ frakcióvezetője. Ugyanakkor a HDZ frakciója nem egységes. A párt varazsdi szárnya a kormányfőhelyettesi tisztségről való lemondásra szólította fel Karamarkót. Nem írta alá az Oreskovic visszahívását követelő papírt Miroslav Tudjman sem, aki az államalapítónak nevezett Franjo Tudjman fia.

Bozo Petrov azt közölte, sajnálja, hogy idáig fajultak az események, miközben szerinte a kormány jól végezte munkáját.