3-as metró;

2016-06-09 15:33:00

3-as metró - Új szerelvények érkezését jósolja a DK

A Demokratikus Koalíció szerint az hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán módosította a metrófelújítási szerződést, beismerő vallomással ér fel: felújítás helyett új szerelvények érkeznek. 

Az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön azt mondta, hogy a közgyűlés alatt a helyszínen osztották ki azt az előterjesztést, amelyik szerint - miután az eredeti megállapodásnál korábban érkeznek meg a szerelvények - a fővárosnak is hamarabb kell fizetnie. Gy. Németh Erzsébet a részleteket ismertetve közölte, hogy idén 298 millió forint helyett 5,5 milliárdot kell kifizetni, a prototípusokat még az üzembe helyezés előtt ki kell fizetni.

A DK véleménye szerint azért érkezhetnek meg a tervezettnél gyorsabban a szerelvények, mert nem a régieket újítják fel, hanem "nyilvánvalóan folyamatosan tudják az új szerelvényeket összerakni" - mondta a fővárosi képviselő, aki szerint a szerződésmódosításról a BKV igazgatósága már május közepén, a szerelvények megérkezése előtt döntött, de csak szerdán mertek kiállni a nyilvánosság elé.

Arra is kitért, hogy a közgyűlés zárt ülésen, szintén a helyszínen kiosztott előterjesztésből tárgyalták azt a témát, hogy koncessziót írjanak ki a fővárosban közlekedő városnéző buszokra. Gy. Németh Erzsébet azt mondta, az előterjesztéssel Tarlós István főpolgármester is a helyszínen szembesült és ez a gyorsaság felveti, hogy azt egy fideszes vállalkozásra szabták.