82 késszúrással ölte meg nagymamáját az encsi férfi

Publikálás dátuma
2016.06.09. 16:21
Illusztráció: Thinkstock
Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt az encsi férfit, aki 82 késszúrással megölte nagyanyját - közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után csütörtökön.

Fórizs Ildikó hozzátette: az ítélőtábla Balla Lajos vezette tanácsa ezzel jóváhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2015 decemberben hozott ítéletét, amely szerint a vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottat édesanyja kisgyerek korától egyedül nevelte Encsen. Középiskolai tanulmányainak befejezéséig a közte és a nagyszülők közötti viszony jónak mondható volt, de az érettségit követően a nagyszülők elvárása az volt, hogy a vádlott rendszeres munkából származó jövedelemmel is támogassa édesanyját, aki időközben rokkanttá vált. 

Ez nem történt meg, amit a nagyszülők, főleg L. I.-né sértett több alkalommal is szóvá tettek, a nagyanyja sokszor leszidta a vádlottat életmódja miatt. 

A vádlott és édesanyja, valamint a vádlott és a nagyszülők közötti viszony 2010-től folyamatosan romlott, a nagyszülők 2011-ben többször észlelték, hogy a nagymama pénztárcájából kisebb összegű készpénz tűnt el, emiatt a vádlottat felelősségre vonták, majd kitiltották az encsi nagyszülői házból. 

2012 augusztusában, amikor csak nagyanyja tartózkodott a házban, a vádlott magához vett két kést, és a kamrában több alkalommal egész testén összeszurkálta anyai nagyanyját. A vádlott ezután fel-alá járkált az udvaron. A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik nem engedték ki a vádlottat az udvarról, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A sértettet 82 szúrás érte, halálát az ezekhez társuló kivérzés okozta.

Szerző
Témák
gyilkosság Encs

Lázár: elvi különbség van Magyarország és az EU között

Publikálás dátuma
2016.06.09. 15:42
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A kormány stratégiai célja a gazdasági versenyképesség növelése, ennek megvalósításához felkészült, egészséges emberekre van szükség - kezdte tájékoztatóját Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az Egészséges Magyarország és az Egészséges Budapest Program főbb pontjait, kiemelve a béremelést és a budapesti szuperkórházak tervét. "Megértettük, hogy az egészségügyre pénzt, energiát kell fordítani" - közölte Lázár János.

Béremelés az egészségügyben

A miniszter szerint vidéken eredményes volt az elmúlt évek egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, a legfőbb kérdés azonban az orvos- és nővérhiány.  Az emberi erőforrások minisztere már nyilvánosságra hozta a béremelés részleteit, ezek szerint az orvosok bruttó 107 ezer forint fizetésemelést kapnak, a szakdolgozóknál pedig 26,5 %-os béremelés lesz még idén. Jövőre folytatódik a program, összesen 167 milliárd forintot szánnak egészségügyi béremelésre. Ez persze még mindig nem hasonlítható össze például a német bérekkel - jegyezte meg Lázár János.

Az orvoshiány enyhítését szolgálja a képzés is, a világ legerősebb orvosképző intézményei közé akarják emelni a Semmelweis Egyetemet, amelynek fejlesztésére első körben magától az egyetemtől várnak javaslatot.

Szeptemberben új népegészségügyi programot hirdet a kormány, ennek része a sportinfrastruktúra fejlesztése, például a nagyobb lakótelepeken fognak sportpályákat építeni, ahol a lakók a szabadidejüket eltölthetik. 

Szuperkórházak Budapesten

Az Egészséges Budapest program keretében 4 nagy kiemelt egészségügyi centrumot hoznak létre. Észak-Pesten a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást, Dél-Budán új szuperkórházat építenek Kelenföld térségében. Észak-Budán egy következő fejlesztési periódusban épül új kórház.
Lázár János közölte azt is, hogy a kormány a Kútvölgyi kórház fejlesztése mellett van, ahol sportellátási centrumot is létrehoz, a Szent János kórház pedig nem lesz szuperkórház.

A Népszava kérdésére Lázár János megerősítette, hogy a kórházigazgatók mellett a jövőben kancellárok fogják irányítani az intézményeket.

Bevándorlás - Elvi különbség van Magyarország és az Európai Bizottság álláspontja között

Orbán Viktor szerint legfontosabb a cél meghatározása, de az Unió célja nem világos. Bevándorlókat behozni, vagy az itt élők helyzetét megerősíteni? Magyarország problémáit nem a bevándorlás oldja meg, hanem a családtámogatás - jelentett ki Lázár János- ezt javasolják egész Európának. A bevándorlás szervezett keretek közé terelése nem megoldás - tette hozzá. A magyar választópolgárok egyébként népszavazáson mondhatják majd el a véleményüket, ami a politikusoknak figyelembe kell venniük.

Rendszeresen vannak problémák a táborokban ezért minden kormányülésen foglalkoznak a kérdéssel. A BM tranzitzóna kialakítását javasolja Ásotthalom térségében, ezt a javaslatot holnap tárgyalják. de a kormány szerint Magyarországon nincs szükség menekülttáborokra. 14.222 illegális határátlépés történt idén, ám a bevándorlás nem okoz komolyabb problémát az országban, vagyis sikerült megvédeni a határokat. 

Befejeződnek a földárverések. Mire költsék a pénzt?

A befolyt összeg sorsáról a parlamentnek kell döntenie, közölte a miniszter, a kormány csak törvényjavaslatot készít. Pillanatnyilag különböző javaslatokat mérlegelnek: lehetne adósságcsökkentésre fordítani, finanszírozhatnának egészségügyi programokat, vagy például költhetnék ipari parkokra - sorolta Lázár János.

Kultúra is marad a Várban

A kormány úgy döntött, hogy az Országos Széchényi Könyvtár főépülete marad a Budavári Palotában, egy új raktárbázisa pedig a városon kívül épül meg - közölte a miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta azt is, hogy ha a Magyar Nemzeti Múzeumnak vannak fejlesztési elképzelései, akkor a kormány kész támogatni az intézmény terjeszkedését a Palotanegyedben álló állami palotákban.

Lázár-Spéder - Jóbarátok

Spéder Zoltán ki fogja védeni az ellene indított támadásokat - válaszolta a miniszter egy kérdésre. Az újságíró azt firtatta, hogy Orbán Viktor őt akarná-e gyengíteni a barátja elleni támadással. Lázár kiemelte: éppen most beszélt a miniszterelnökkel és egyébként  nem olyan embernek ismerte meg Orbán Viktort, mint aki így üzenget. Megjegyezte, hogy elfogult a Spéder-témában, mert a bankvezér a barátja a jóban és a rosszban, és az is marad. 

Szerző

"Juncker ne nyaljon a bankároknak" - Tüntetés Budapesten (Fotók)

Publikálás dátuma
2016.06.09. 15:38
Forrás: Facebook/Nem adom a házamat
"Juncker ne nyaljon tovább bankároknak" - üzenték a Nem adom a házamat-mozgalom sárgába öltözött tagjai, akik csütörtök délelőtt elfoglalták az Európai Bizottság budapesti épületét. A tüntetőkhöz végül a rendőrök is kiérkeztek. 

A tüntetők plakátokat ragasztottak az épület üvegfalaira és beszédekkel próbálták felhívni a figyelmet a devizakárosultak  helyzetére.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

"Az Uniónak is lépnie kell a kisemmizett, bankok által megvezetett devizaadósok védelmében, szeretnénk, ha Jean-Claude Juncker nem nyalná tovább a pénzemberek seggét" – mondta az Origo-nak Sándor László aktivista.

Forrás: Facebook/Nem adom a házamat

Forrás: Facebook/Nem adom a házamat

A mozgalom szerint az Európa Tanács lakóingatlanhoz kötött hitelmegállapodásokról szóló irányelvei Magyarországra is érvényesek, az ebben foglaltakat pedig szerintük visszamenőlegesen kellene érvényesíteni.

Forrás: Facebook/Nem adom a házamat

Forrás: Facebook/Nem adom a házamat

Bár a rendőrök kiérkeztek a Lövőház utcai Európa Ponthoz, a tüntetőket nem zavarták el, az Európai Bizottság budapesti érdekeltsége pedig azt ígérte nekik, hogy átveszik a Facebookon közzétett petíciójukat is.

Az aktivisták egy korábbi megmozdulása. Forrás: Facebook/Nem adom a házamat

Az aktivisták egy korábbi megmozdulása. Forrás: Facebook/Nem adom a házamat

 

Szerző
Frissítve: 2016.06.09. 15:56