Kettős állampolgár lett Basescu

Publikálás dátuma
2016.06.10. 07:37
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Megkapta a moldovai állampolgárságot tegnap Traian Basescu volt román államfő és felesége, Maria.

A Basescu házaspár moldáv honosítása rekord gyorsasággal történt, a román exelnök március 18-án nyújtotta be ezirányú kérelmét a moldáv hatóságnál, Nicolae Timofti államfő tegnap alá is írta a dekrétumot. Basescu két – egy négyéves és egy ötéves – államfői mandátum után 2014 decemberében adta át hivatalát Klaus Johannisnak.

Mivel időközben saját pártjával, a PDL-vel megromlott a viszonya, a román politika „fenegyereke” új pártot alapított, amelynek legfontosabb hívószava a román egység megteremtése, azaz Románia és Moldova egyesítése. Bár a gondolat népszerű, hívószónak kevésnek bizonyult, a vasárnapi helyhatósági választáson Basescu pártja nem érte el az 5 százalékot.

Szerző

Moszkva üdvözli a francia döntést

Üdvözölte tegnap Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, hogy a francia szenátus szerdán határozatban döntött az oroszellenes szankciók folyamatos enyhítéséről. 

Peszkov ugyanakkor azt is közölte, hogy ennek ellenére „hivatalosan egyelőre nincs semmiféle előrehaladás”. Hozzátette, az uniós szankciók kérdése „nem napirendi pont Oroszországban” – írta a TASZSZ hírügynökség. A francia törvényhozás határozata valóban semmiféle kihatással nincs Brüsszel döntésére, semmire sem kötelezi az uniós döntéshozókat, hiszen a szankciók feloldásáról, akárcsak annak bevezetéséről a 28 tagállam közösen dönt.

Az Oroszország ellen hatályban lévő szankciók július 31-én járnak le, meghosszabbításukról még ebben a hónapban kell dönteni. Az EU-ban egyre nagyobb a nyomás a szankciók eltörlése érdekében, mivel azok hatását minden európai gazdaság megérzi.

Szerző

Netanjahu válasza

Publikálás dátuma
2016.06.10. 07:35
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a merénylet színhelyén Avigdor Liberman védelmi és Gilad Erdan közbiztonságért felelős miniszt
Szigorú megtorló intézkedések sorozatát foganatosította tegnap az izraeli kormányzat válaszképpen a szerdai négy halálos áldozatot követelő tel-avivi merényletre. Annak a több mint nyolcvanezer ciszjordániai palesztinnak is felfüggesztették a belépési engedélyét, akik a Ramadám idejére, családlátogatás céljából előzőleg megkapták a szükséges hatósági jóváhagyást.

Izrael tegnap bejelentette, több mint 83 ezer palesztin belépési engedélyét függeszti fel, miután szerda éjjel két palesztin terrorista négy halálos áldozatot követelő támadást hajtott végre Tel-Avivban. A merényletért csütörtökön vállalta a felelősséget a Gázát irányító Hamász, de még ezt megelőzően, a támadás után mind a gázai terrorcsoport, mint a ciszjordániai Palesztin Hatóság fő erejét jelentő Fatah üdvözölte és hősies tettnek nevezte a két merénylő ámokfutását.

A két ciszjordániai fiatalember Tel Avivban vásárló és vacsorázó civilekre nyitott tüzet szerdán egy szórakozó negyedben, az izraeli védelmi minisztérium épületének közelében. Az egyik terroristát a helyszínen lelőtték, másikukat kórházban ápolják, s válságos az állapota. A véres támadást a palesztinok még Ciszjordániában is megünnepelték, a gázai Hamász pedig egyenesen a hétfőn kezdődött muzulmán ünnep, a Ramadán első jelének és első meglepetésének nevezte, az első meglepetésnek azok közül, ami az idei Ramadán során „a cionista ellenségre vár”.

A Moszkvából hazatérő Benjamin Netanjahu miniszterelnök csütörtök reggel azonnal kemény választ ígért a gépfegyveres lövöldözésre és azt is jelezte, hogy "a rendőrség, a hadsereg és más biztonsági erők felkutatják a támadók segítőit", hogy megakadályozzák az újabb terrort.

A meghozott intézkedések keménysége azonban általános meglepetést okozott. A kormányzat bejelentette, hogy a zsidó állam 83 ezer gázai és ciszjordániai palesztin belépési engedélyét függeszti fel, olyanokét is, akik már megkapták az izraeli rokonlátogatásra a hatósági jóváhagyást, és azokét is, akik Jeruzsálembe utaztak volna imádkozni a muszlim böjti hónap, a Ramadán alkalmából. Sőt, a tiltást azokra is kiterjesztették, akik Tel-Aviv repülőterén keresztül külföldre utaztak volna.

Ezen túlmenően a két merénylő falujának, Yatta lakóinak nem engedélyezik a falu elhagyását, megtiltották a belépést is a településre, amelyet csak humanitárius és orvosi okból lehet megközelíteni. Azt ugyan nem közölték, de mivel az utóbbi időben, a késes intifáda kezdete óta újra alkalmazzák Izraelben a vonatkozó jogszabályt, minden bizonnyal az izraeli hadsereg rövidesen lerombolja a merénylők családjainak yattai házát. A hadsereg máris körbevette a falut. Ugyanakkor bejelentették, hogy az izraeli hadsereg két újabb zászlóaljat telepít az 1967-es háború során elfoglalt Ciszjordániába.

Szerző