X_Foci Eb 2016;Franciaország;MLSZ;labdarúgó Európa-bajnokság;szigorú szabályok;

2016-06-10 07:52:00

Szigorú szabályok az MLSZ-nél

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sajtóosztályának tájékoztatása szerint a különböző médiumok munkatársai csak a franciaországi helyszíneken, sajtótájékoztatók keretében szólaltathatják majd meg a magyar válogatott tagjait a mai napon elstartoló Európa-bajnokságon. 

Dinnyés Márton, az MLSZ kommunikációs osztályának vezetője telefonon rendelkezésünkre állt, s egyértelműen cáfolta a nap folyamán a Népszava birtokába került információkat, mely szerint a honi szövetség egymillió forint nagyságrendű összeget kérne azért, hogy a helyszínen tudósítóval nem rendelkező médiumok a mérkőzések előtt vagy után telefonos interjút készíthessenek a válogatott játékosaival.

Tájékoztatása szerint erre egyáltalán nem lesz lehetőség, a meghozott szigorú intézkedésekre pedig az óriási médiaérdeklődés miatt van szükség. A helyszínen tartózkodó hazai és külföldi orgánumok képviselőinek be kell érniük azzal, hogy a sajtótájékoztatókon kívül mindössze a mixed zone-ban tehetik fel kérdéseiket. A játékosok nyugalma érdekében és a felkészülés zavartalansága miatt csupán az Európa-bajnokság közvetítési jogaival rendelkező Magyar Televízió Zrt. (kiemelten az M4 Sport) készíthet majd exkluzív tartalmakat.