MSZP;Mesterházy Attila;MSZP-tisztújítás;

2016-06-10 11:30:00

Mesterházy kimarad az MSZP tisztújításából

Nem indul semmilyen pártpozícióért Mesterházy Attila az MSZP tisztújító kongresszusán. A volt pártelnök a köztévé péntek reggeli műsorában elmondta azt is: egy volt elnök előnye, hogy pozíció nélkül is tudja segíteni pártját, ezért úgy döntött, a tisztújítási folyamatból most kimarad.

Arra a kérdésre, hogy kiket támogat az elnöki, illetve a választmányi elnöki posztra, Mesterházy Attila azt válaszolta, változtatásra van szükség. Olyan személyt kell választani, aki a társadalomnak is üzen, jobb kommunikációt folytat, "leüti a magas labdákat" és kemény kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szemben, amiben a jelenlegi vezetés elég bátortalan - közölte. 

Az elnöki poszt várományosai közül Szanyi Tiborról és Molnár Gyuláról beszélt. Szerinte Szanyi Tibor a jelenleginél keményebb kommunikációra alkalmas, Molnár Gyula pedig polgármesterként bizonyított. A választmányi elnöki posztra Hiller Istvánt tartja alkalmasnak a volt pártelnök.

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy ma összességében sincs annyi szavazója a baloldalnak, mint a Fidesznek. Úgy vélte, nem a többi ellenzéki párttal való együttműködés a fő gond, hanem az, hogy nincs elég szavazójuk. Szerinte a baloldali pártoknak saját karakterüket kell kiteljesíteniük, és szavazókat kell vonzaniuk.

Tegnap egyébként mind a négy szocialista elnökjelölt ismertette programját a Villányi úton, az MSZP budapesti jelölőgyűlésén. Harangozó Tamás, frakcióvezető-helyettes, Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester, Szanyi Tibor EP-képviselő és Tóbiás József jelenlegi elnök 10-10 percben vázolta fel elképzeléseit, majd kérdésekre válaszoltak. Ismert, az MSZP június 25-én tartja tisztújító kongresszusát, melyen a négy politikus indul az elnöki tisztségért.