Kiss Norbert remekelne

A kamion Európa-bajnokság (ETRC) kétszeres magyar győztese, Kiss Norbert a Tankpool 24 csapat színeiben jó előjelekkel várhatja az idei szezon harmadik versenyhétvégéjét, amit a dél-franciaországi Nogaróban rendeznek meg. 

A szombathelyi születésű versenyző kiváló eredményeket ért el az előző versenyhétvégén Misanóban, többek között egy harmadik hellyel is gazdagodott. Kiss az új-fejlesztésű kamionnal állt rajthoz, ami még jelenleg is fejlesztés alatt áll, de már most látszik, hogy ha megkapja az új motort, biztosan a legjobbakkal harcolhat.

„ Nagy öröm volt a dobogó, de talán még nem tartunk stabilan ott, hiszen kellett hozzá szerencse és eső is. Fejlesztünk tovább. Misano után – az utazást beleszámítva – alig egy hét állt a csapatok rendelkezésére, így fizikai változtatásokra nem volt idő, de a háttérben folyik a munka. Új motorprogramot fogunk tesztelni Nogaróban, amely remélhetőleg jelent majd plusz lóerőket” – magyarázta Kiss Norbert.

Címvédő pilótánk az egyéni rangsorban jelenleg a 6. pozíciót foglalja el az eddig megszerzett 36 pontjával. Kiss csapata pedig 55 egységgel az 5., azaz utolsó helyen tanyázik a konstruktőri értékelésben,de ha a fejlesztések hozzák a remélt fejlődést, akkor rövidtávon mindenképp előre léphet a német márka, amely év elején tért vissza a versenysorozatba.

Tudnivalók a pályáról
3636 kilométer hosszú az aszfaltcsík, melyen 14 kanyar található.
Hétvégén a dél-franciaországi Nogaróban a megszokott módon négy versenyt bonyolítanak le. Szombaton és vasárnap is két-két futamot láthatunk, mindegyik 12 körös lesz. A szombati első megmérettetés 14.30 órakor, a második pedig 16.50 órakor kezdődik.
Vasárnap a harmadik 14.10 órakor, a negyedik és egyben a hétvége utolsó viadala pedig 16.50 órakor rajtol el.
Kiss Norbertnek jó emlékei vannak Nogaróról, a tavalyi első két versenyt egyaránt megnyerte.

Szerző

Női röplabda - Románia ismét legyőzte a magyar válogatottat

A címvédő magyar női röplabda-válogatott három sima játszmában kikapott Romániától az Európa Liga csoportkörének második, görögországi tornáján.

Jan De Brandt szövetségi kapitány együttese - amelyből több kulcsjátékos hiányzik, mivel a csapat elsősorban a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre fókuszál - a múlt heti, nyíregyházi tornán mindhárom találkozóját elvesztette.

A két torna összesített győztese, valamint a további két csoport első helyezettje, illetve a legjobb második jut tovább. Erre a magyaroknak már nincs esélyük.

Női Európa Liga, 2. torna, 2. forduló (Megalopolisz):
Románia-Magyarország 3-0 (17, 16, 15)
további eredmény:
Szlovénia-Görögország 3-0 (21, 13, 23)

csütörtökön játszották:
Szlovénia-Magyarország 3-1 (18, 19, -23, 23)
Görögország-Románia 3-0 (17, 20, 20)
szombaton játsszák:
Románia-Szlovénia 17.00
Görögország-Magyarország 20.00

Szerző

Kosárlabda NB I - Megvédte címét a Szolnok

Címét megvédve a Szolnoki Olaj nyerte a férfi kosárlabda-bajnokságot, mivel a döntő negyedik mérkőzésén megszerezte harmadik győzelmét a TLI-Alba Fehérvárral szemben.

A pénteki, székesfehérvári találkozón a vendégcsapat 78-76-ra bizonyult jobbnak, ezzel 3-1-re nyerte meg a párharcot és hetedszer lett bajnok. A Fehérvár pontatlanul játszott a mérkőzés első felében, sőt, a harmadik harmad közepén már húszpontos hátrányban volt. Innen kezdte meg a felzárkózást, a végén a fordításra is volt esélye, de nem tudott vele élni.

Szerző