Országgyűlés;tavaszi ülésszak;Fidesz-KDNP;nyári szünet;zárószavazás;

2016-06-13 21:21:00

Durvulva zárt a törvénygyár

Úgy fejezte be az Országgyűlés tavaszi ülésszakát a kormányoldal hétfőn, ahogyan azt 2010 óta már megszokhatta a közvélemény: egy sor Fidesz-KDNP-s javaslat zárószavazásán túl csupán a kormányzati kommunikációs panelek fölmondására futotta. Míg Kósa Lajos azonban a rasszista, idegengyűlölő és megtévesztő búcsúbeszédből ezúttal sem engedett, idén nemcsak a költségvetési törvényt, valamint totális iskolaállamosítást, s a köznevelési rendszer újbóli centralizálását lehetővé tévő javaslatcsomagot, valamint több tucat más kormánypárti indítványt, de a Háztól búcsúzó Schiffer András egy határozati javaslatát is sikerült átengednie a kormánytöbbségnek.

Minden idők egyik legdurvább, rasszista napirend előtti felszólalása hangzott el az Országgyűlés hétfői, a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján Kósa Lajostól. A Fidesz frakcióvezetője az "Iszlám szélsőségek terrorja" című mondókájában elvileg a vasárnapi, orlando-i merényletre reagált, noha lényegében a magyar baloldalt tette felelőssé a tragédiáért, de hibának nevezte például azt is, hogy az olasz parti őrség kimenti a menekülteket a tengerből, hiszen szerinte a jelenlegi menekültválság és a kontrollálatlanul beáramló menekültek jelentik a kockázatot. Mindezt egy olyan tömegmészárlásból vezette le, amelyet egy 1986-ban, az Egyesült Államokban született és nevelkedett, afganisztáni szülőkkel rendelkező illető követett el.

A terrorcselekményből kiindulva Kósa arról beszélt, hogy "ez a tragédia újra rámutat arra, ami tulajdonképpen az Egyesült Államokat és Európát feszegeti vagy feszélyezi már egy ideje." Ez pedig a bevándorlók nagy számú érkezése, ami együtt jár a terrorveszéllyel és az erőszak növekedésével. Kósa állította: ez az eset is rámutat arra, hogy ezeknek a bevándorlóknak az integrációja "rendkívüli nehéz, majdnem kezelhetetlen, majdnem megoldhatatlan". Úgy folytatta: "az is nyilvánvaló, hogy azok az esetek a legveszélyesebbek, amikor egy teljesen másik civilizációból érkezik valaki, már ugyan itt születik, de egész egyszerűen nem tud alkalmazkodni, sőt nem is akarja, nem tudja elfogadni azokat a demokratikus vívmányokat vagy azokat az eredményeket, amiket az amerikai és az európai civilizáció magának tud." Hogy mindezt miből vezette le a Fidesz képviselőinek vezetője, arról fogalmunk sincs, ugyanakkor Kósa az egész felszólalást arra vezette - természetesen - ki: a problémát alapvetően a "kényszerbetelepítés" jeleni.

Kósa szerint ugyanis nem az a megoldás, amit a hírekben látni, hogy az olasz parti őrség tömegével segíti a világ minden részéről érkező bevándorlókat, akiket a jelenlegi terv szerint ezután Európában szétosztanának. A kormánypárt egyik legmagasabb rangú vezetője inkább hagyná vízbe fulladni a tengeren veszteglőket, hiszen "az a megoldás, hogy igenis ennek a határok védelme mellett ennek a megvalósításával véget kell vetni." Kósa kitért arra is, hogy minden ilyen tragédiánál felvetődik a kérdés, hány száz ártatatlan embernek kell még meghalnia, hogy a konzekvensen bevándorláspártiak legalább elgondolkozzanak: "Úgy látszik, nem volt még elég halott, nem volt elég dráma ahhoz, hogy a nagyon trendinek számító liberálbaloldali megközelítés megváltozzon."

Noha nem tudni, miként jutott el a Fidesz-frakcióvezető egy amerikai terrortámadástól az európai menekültválságig, s azon túl is a kabinet kvótaellenes népszavazásáig, a Miniszterelnök Kabinetiroda államtitkára még erre is képes volt rátenni egy lapáttal. Dömötör Csaba ugyanis ezt követően azzal fenyegetett, hogy a migrációs hullám folytatódni fog, és egyre több erőszakos cselekmény történik az európai, így a magyar menekülttáborokban is. Brüsszel pedig életképtelen javaslatokat tesz az asztalra, ezért van szükség a kvótareferendumra - állította a Rogán-tárca vezetője, aki - Kósához hasonlóan arról szigorúan hallgatott, hogy az emlegetett tömegmészárlás egy melegbárban, kifejezetten leszbikusok és homoszexiálisok ellen irányulva történt.

Bárminemű racionalitást mellőzött a Ház nyári szünete előtt a határon lefolytatható menekültügyi eljárások körének bővítéséről szóló jogszabály-módosítási csomag elfogadása is, amelyet azonban Bakondi György a biztonság fokozása érdekében tett jelentős lépésként értékelt. A miniszterelnöki főtanácsadó szerint ezzel megelőzhető, hogy Magyarországon nagy létszámban tartózkodjanak illegális bevándorlók és csökken a befogadó állomások leterheltsége is. Bakondi egyúttal szintén az orlandói eseményekre reagálva beszélt arról: a kormány elítéli a terrorcselekményt és részvétét fejezi ki azoknak, akik elveszítették hozzátartozójukat. "Magyarországon a jelenlegi biztonsági intézkedések fenntartása mellett nem indokolt további intézkedések elrendelése". Hasonlóképp a magyar külügy is az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépés szükségességét emelte ki "megelőzendő, hogy a most hétvégihez hasonló tragédiákra sor kerülhessen", arról ugyanakkor egyetlen szót sem ejtettek, hogy micsoda tragédia érte a melegközösséget.

Nemcsak szavakban, de tettekben is van mit kifogásolni a magyar kormány menekültpolitikájában. Erre jutott helyszíni beszámolóiban az Abcúg nevű tényfeltáró portál, mely szerint a határokon szolágló magyar rendőrök nem válogatnak az eszközökben: gumibotot, paprika- és gázsprayt, valamint kutyákat is bevetnek, hogy visszakergessék Szerbiába a menekülőket, s ne kelljen eljárást indítaniuk. Egy Szabadkán várakozó palesztin férfi arról beszélt a portálnak, hogy már több kilométerre eljöttek a határtól, amikor a rendőrök elkapták és buszba ültették őket. Visszavitték a kerítéshez az embereket, kinyitották az egyik kis kaput, rájuk küldték a kutyákat, és mutatták, hogy futás. A férfi azt mondta: nyolc napig várt hiába a tompai tranzitzónánál, ahová tapasztalatai szerint csak a családokat engedik be.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is több száz hasonló esetről számolt be minapi jelentésében. Megállapításaik szerint a magyar kormány felállított ugyan tranzitzónákat, ahol jogszerűen be lehet nyújtani a menedékkérelmet, de a körülmények megmagyarázzák, miért próbálkoznak sokan mégis illegálisan, miközben a minimális ellátást és az emberhez méltó bánásmódot sem adja meg a kabinet a segítséget kérőknek. Ezzel szemben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország és a magyar emberek megsértésének minősítette tegnap Zeid Raad al-Husszeinnek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának kijelentését, miszerint néhány közép- és kelet-európai országban, köztük Magyarországon megsértik az emberi jogokat. A miniszter szerint "az egyetlen ok, amely miatt az emberi jogi főbiztos folyamatosan sértegeti Magyarországot és a magyarokat, hogy mi nem nyitottuk meg határainkat a migránsok előtt".

Működött a szavazógép*
Működött a szavazógép*
- Átalakult a megújuló energiaforrások támogatási rendszere
- Blokkolható az Uber
- Elfogadták az energetikai törvénymódosításokat
- Változik a tájborok összetétele
- Módosult a kulturális örökség védelméről szóló törvény
- Egységesítették a területrendezési határidőket
- Új településképi szabályokat alkotott a Ház
- Létrehozták a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot
- Egyházakat is finanszírozhat a Magyar Fejlesztési Bank
- Új a zálogjogi szabályok jönnek
- Módosult a kárrendezési törvény
- Pontosították a hulladéktörvényt
- Elfogadták az oktatási törvénycsomagot
- Támogatták az új külügyi törvényt 
- Szabadkereskedelmi határozati javaslat 
- Elfogadták a jövő évi költségvetést
- Támogatták Montenegró NATO-csatalakozását
- Magyar-ghánai vízummentességről határoztak
- Szélesebb körű menekültügyi eljárások lesznek a határon
- Kiterjesztették a szülőtartást
* A több tucat nem kormánypárti kezdeményezésű javaslatnak még a tárgysorozatba vételét is elutasította a Ház, kivéve Schiffer András egy határozat javaslatát.