soroksári gyilkosság;

2016-06-15 17:50:00

Meggyilkolt soroksári nő - Újabb szemtanúkat keresnek

Újabb szemtanúkat keres a rendőrség a három éve Soroksáron, kocogás közben brutálisan meggyilkolt kisgyermekes anya ügyében. Korábban két férfi DNS-mintáját rögzítették a helyszínen, ám ez és az ötmillió forintos nyomravezetői díj sem vezetett még eredményre.

"További szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség a 2013. szeptember 25-én Soroksáron történt emberöléssel összefüggésben" - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság szerdai felhívásában. Mint írták, a bűncselekmény felderítése érdekében szükségessé vált több, a rendőrség előtt ez idáig ismeretlen személy kihallgatása. Az ügyben továbbra is a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Életvédelmi Osztálya nyomoz.

Mint arról lapunk is beszámolt, a kisgyermekes anyát három éve kora esti futása közben támadták meg. Gyilkosai összeverték, megkötözték, lemeztelenítették, majd megfojtották. A tetthelyen két DNS-mintát rögzítettek, a támadóknak ez idáig nem lelték nyomát. A DNS-mintákból kiderült, a tettesek nem állnak rokonságban egymással. A profilírozás szerint az egyik elkövető volt a domináns, a másik neki alárendelt, vélhetően a fiatalabb korából fakadóan. (A DNS-minta alapján a kor is meghatározható.) Az is nyilvánvaló, hogy a két tettes közül legalább az egyik jól ismerte a bűncselekmény helyszínét.

A vizsgálat szerint az áldozat küzdött, vérző sérüléseket okozott mindkét férfinak. A domináns férfi egészen biztosan megsérült, méghozzá olyannyira, hogy amiatt biztos magyarázkodnia kellett környezetének. A nyomozással kapcsolatban már több száz embert kihallgattak, valamint ötmillió forintos nyomravezetői díjat is felkínáltak, de még gyanúsítottakat sem sikerült előállítani.

A nyomozás során az áldozat férjét többször kihallgatták, poligráfos vizsgálatnak is alávetették. Jártak az otthonában, a férj csónakházában, átkutatták az autóját, tárgyakat foglaltak le, köztük például egy kalapácsot, egy törött pengéjű kést, laptopot. Kardos Lajos sokáig úgy érezte, őt is a lehetséges gyilkosok között tartják számon, végül nem gyanúsították meg.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy a „Telefontanú” 06-80-555-111 zöld számán, illetve a [email protected] e-mail címen.

A rendőrség várja...
- annak a Renault Megane Grandtourt vezető személynek a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 20 óra 20 perc és 20 óra 30 perc közötti időben egytengelyes, ponyvás utánfutójával a Budapest XXIII. kerület Vízisport út irányából a Fővárosi Csatornázási Művek felé haladva befordult a kerékpárútra, majd onnan 40 perc múlva kihajtott;
- annak a személynek a jelentkezését, aki kocsijával a fenti napon 20 óra 30 perc és 20 óra 40 perc közötti időben a Budapest XXIII. kerület Vízisport út irányából a Fővárosi Csatornázási Művek felé haladva befordult a kerékpárútra, majd onnan 30 perc múlva kihajtott;
- annak a 40 év körüli, kb. 170 cm magas, sportos testalkatú férfinek a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 19 óra 15 perc körüli időben a Budapest, XXIII., Szigetdűlő középső útján kialakított kerékpárútnak a Fővárosi Csatornázási Művek Szennyvíztisztítójához közel eső szakaszán Mountain Bike kerékpárját javította;
- annak a kerékpáros ruhába öltözött férfinak a jelentkezését, aki szintén ugyanezen a napon 21 óra körüli időben az említett kerékpárút szennyvíztisztítóhoz közelebb eső szakaszán, az erdő mellett várakozott kerékpárjával.