Matolcsy György;MNB;MNB-botrány;

2016-06-15 18:24:00

Hová tűnt az MNB érmegyűjteménye?

Matolcsy György jegybankelnök különös fóbiáiról beszámolt már a Népszava. Egyebek mellett megírtuk, hogy megváltoztatta a Magyar Nemzeti Bank címét is, mert irtózik a 8-as számtól. Emellett a magántestőrséget is alapító elnök a „közönséges” civileket sem viseli el, ezért záratta be a látogatóközpontot. Hogy ennek anyaga hová tűnt, senki nem tudja, pedig milliárdos értékekről van szó.

Jegybankelnöki kinevezését követően Matolcsy György egyik első intézkedése volt, hogy saját közeléből kitiltotta a civileket, sürgősen bezáratta a látogatóközpontot, sőt, az elnöki folyosót őrizteti, mert még a banki munkatársakat sem kívánja ott látni – értesült a Népszava.

Az egyik legnépszerűbb múzeumi látványosságnak számító, és csoportokban tömegesen látogatott házi múzeumot 2013 októberében zárták be. Banki forrásaink szerint Matolcsy az előző napokban erős indulati kitörésekkel reagált a Szabadság téri épületbe látogató kisiskolás csoportok láttán. Akkor írták azt a közleményt, mely azóta is olvasható az MNB honlapján. „A mai naptól átmenetileg nem üzemel a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontja, miután a hétvégén műszaki hiba lépett fel a Látogatóközpont területén. A látogatásra már regisztrált csoportokat a jegybank ma reggel kiértesítette a változásról. A Látogatóközpont újranyitásának pontos idejéről az MNB a későbbiekben ad tájékoztatást.”

Az azóta eltelt csaknem három év alatt sem sikerült kijavítani a „műszaki hibát”. A Népszava érdeklődésére sem válaszolt érdemben az MNB kommunikációs igazgatósága. Közlésük szerint „mint arról a jegybank korábban többször tájékoztatást adott, a látogatóközpont ideiglenesen zárva tart, újranyitásának pontos helyéről és idejéről az MNB a későbbiekben ad tájékoztatást”.

Az MNB 50 ezer darabos páratlan értékű érmegyűjteményéből 1300 volt látható 2013-ig FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Az MNB 50 ezer darabos páratlan értékű érmegyűjteményéből 1300 volt látható 2013-ig FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A központ azonban valójában soha többé nem nyit meg újra, hiszen helyén már évekkel korábban tárgyalókat alakítottak ki, és semmi nem utal arra, hogy a kiállítást vissza kívánnák költöztetni oda – tudtuk meg a Szabadság téren.

Ennél is lényegesebb azonban, hogy hová tűnt a látogatóközpont kiállítási anyaga. Matolcsy előtt az összesen csaknem ezer négyzetméternyi terekben az MNB 50 ezer darabos páratlan értékű érmegyűjteményéből 1300-at mutattak be, de pénzszámoló géptől egy régi érmeverőn át az aranytömbig számos érdekesség volt látható.

Banki forrásaink nem tudják, hová került a kiállítás anyaga. De ami még aggasztóbb, nincs hír a legendás érmegyűjtemény sorsáról sem. Lapunk úgy tudja, hogy még a kincs leltározására, felértékelésére sem került sor, mert az erre korábban felkért szegedi numizmatikai szakértő érdemi ténykedésének megkezdése – és lényegében a szakember orra – előtt zárták le a helyiségeket, és hordták el a tárgyakat.

Az érmegyűjtemény anyagi értéke is milliárdos, az eszmeiről nem is szólva. Sokan aggódnak, hogy a leltározatlan, felbecsületlen vagyon jelentős része már nincs is a jegybank birtokában.

Természetesen megkérdeztük az MNB-t arról is, jelenleg hol tárolják a kiállítás anyagait, de erre egyáltalán nem válaszoltak.

A nyolcas csapdája
Mint lapunk megírta, „ismeretlen okból” hirtelen megváltozott az MNB címe. Míg korábban évtizedeken át az V. kerületi Szabadság tér 8-9. szám alatt székelt a bank, újabban a 8-as szám eltűnt. Olyannyira, hogy a banki dolgozóknak új névjegyeket készíttettek – munkatársunk több ilyet is látott -, és azokon is már csak a Szabadság tér 9. szerepel. Leszedték a főbejárat melletti címtáblát, és átírták a címeket internetes portáljukon is. A hírek szerint mindezek oka, hogy Matolcsy retteg a 8-as számtól.


Magántestőrség

Saját személyes testőrséget alapított Matolcsy György jegybankelnök – írta meg korábban a Népszava. A Terrorelhárítási Központ, és a Készenléti Rendőrség munkatársaiból verbuvált MNB-Biztonsági Szolgáltatások Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója egy ma is aktív kormányőr-rendőrtiszt, Marosán Attila akit Pintér Sándor belügyminiszter vezényelt Matolcsy mellé. A céget 200 millió forintból alapították, majd e vállalat egy másik hasonlót is létrehozott 140 millióból. Működésük évente több, mint kétmilliárd forintba kerül az adófizetőknek.