X_Foci Eb 2016;Izland;magyar válogatott;foci EB;

2016-06-18 21:10:00

Magyarország csoportelső a foci Eb-n

A nyolcaddöntőbe jutásért lépett pályára labdarúgó-válogatottunk a foci-Eb-n Izland ellen, körülbelül húszezer magyar szurkoló előtt, akik a mérkőzés előtt szinte elfoglalták Marseille utcáit a stadion felé vonulva. A drukkerek buzdításával a mérkőzésen sem volt baj, az első félidőben azonban Király Gábor és Kádár Tamás apró hibája miatt 11-essel büntették a magyar válogatottat, így a 88. percig 1-0-ra vezetett Izland csapata, amikor is az izlandi öngóllal a magyarok megszerezték első góljukat a második félidő végén, ezzel a végeredmény 1-1-es döntetlen lett. Szombaton Portugália és Ausztria is döntetlent játszott az F csoport második fordulójában, ezzel csoporton belül Magyarország áll az élen négy ponttal, két pontja van Izlandnak és Portugáliának, míg Ausztriának egy. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

A három ugyanilyen rendszerben lebonyolított világbajnokságon mindössze egyetlen csapat esett ki négy ponttal, de matematikailag a magyarok még nem jutottak a 16 közé. Az utolsó körben Bernd Storck szövetségi kapitány együttese szerdán Portugáliával találkozik Lyonban.

Magyarország:

Eredmény, F csoport, 2. forduló:
Magyarország-Izland 1-1 (0-1)
Marseille, Velodrome Stadion, 60 842 néző, v.: Szergej Karaszjov (orosz)
gólszerzők: Saevarsson (88., öngól), illetve G. Sigurdsson (40., 11-esből)
sárga lap: Kádár (81.), Kleinheisler (83.), Nagy (91.), illetve Gudmundsson (42.), Finnbogason (75.), Saevarsson (77.)

Király Gábor - Lang Ádám, Guzmics Richárd, Juhász Roland (Szalai Ádám, 85.), Kádár Tamás - Gera Zoltán - Dzsudzsák Balázs, Nagy Ádám, Kleinheisler László, Stieber Zoltán (Nikolics Nemanja, 67.) - Priskin Tamás (Böde Dániel, 67.)

Izland:

Hannes Halldorsson - Birkir Saevarsson, Ragnar Sigurdsson, Kári Arnason, Ari Skúlason - Johann Gudmundsson, Gylfi Sigurdsson, Aron Gunnarsson (Emil Hallfredsson, 67.), Birkir Bjarnason - Kolbeinn Sigthórsson (Eidur Gudjohnsen, 84.), Jón Dadi Bödvarsson (Alfred Finnbogason, 69.)

I. félidő:

39-40. perc: az izlandiak jobb oldali szögletét követően Király kiejtette a labdát, megpróbált utána vetődni, de nem érte el, átesett rajta egy izlandi, majd Kádár ütközött Aron Gunnarssonnal, az orosz bíró pedig büntetőt ítélt. Gylfi Sigurdsson higgadtan a jobb sarokba lőtt, Király balra vetődött (0-1).

II. félidő:

88. perc: Nagy remek indítása után Nikolics tört be veszélyesen a 16-oson belülre a jobb oldalon, középre gurított és a labda a Böde elől menteni igyekvő Saevarssonról került a gólvonal mögé (1-1).

Valamivel kevesebb mint egy órával a kezdő sípszó előtt néhány fekete, Magyarország feliratú pólós szurkoló megpróbált az egyik szektorból a másikba átmászni, de a biztonsági személyzet ezt megakadályozta. Ezt követően megerősítették az egyik kapu mögötti lelátó biztonsági személyzetét, illetve a rohamrendőrök is nagy számban felvonultak. A kisebb "közjáték" után viszont a lelátókon nagy többségben lévő magyar szurkolók varázslatos hangulatot teremtettek az amúgy is kiváló akusztikai adottságokkal rendelkező arénában: a több mint húszezer magyar például együtt énekelte "Az éjjel soha nem érhet véget" című számot, amikor az felcsendült a Vélodrome-ban.

Az első perctől magához ragadta a kezdeményezést a magyar csapat. Egyértelműen irányított és a kezdetektől sokkal többet birtokolta a labdát, az izlandiak jószerivel csak elvétve találkoztak vele, s akkor is saját térfelükön. Az első kapu felé tartó kísérlet mégis a szigetországiakhoz fűződik, de Bödvarsson fejese fölé szállt.

A magyarok számos ígéretes akciót vezettek a két szélen, de a beadások az izlandi kapus kezében kötöttek ki, vagy a védők fejelték ki, Dzsudzsák lövését pedig blokkolták. Hiába volt elképzelés a magyar válogatott játékában helyzetig nem jutott, mert az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak. A labdabirtoklásban óriási volt a különbség, a kékmezesek meg sem próbálkoztak a letámadással, míg a magyarok ilyen jellegű kísérletei rendre sikeresek voltak.

Az utolsó negyedórára kiegyenlítettebbé vált a meccs és már helyzetek is adódtak a kapuk előtt. Előbb a 31. percben Gudmundssonról "lepattant" Kádár, ez ziccert teremtett, de az izlandi jobbszélső lövését Király lábbal hárította. Erre válaszul két magyar lehetőség következett: előbb az utolsó pillanatban mentettek Dzsudzsák elől, majd az ezt követő szöglet után Kleinheisler próbált a 16-os jobb oldaláról a hosszú sarokba csavarni, de fél métert tévedett. A 39. percben Király hibája - szöglet után kiejtette a labdát - 11-est eredményezett, amit higgadtan értékesített Gylfi Sigurdsson, így hiába volt 69 százalékban a magyaroknál a labda, az északiak vonulhattak előnnyel az öltözőbe.

A folytatásban sem változott a játék képe: a magyarok többet birtokolták a labdát és támadtak, ugyanakkor nem találtak rést az izlandi védelmen, amikor pedig Kleinheisler két ízben is távoli lövéssel próbálkozott, nem találta el a kaput. Az első félidőtől eltérően ekkor már az izlandiak megpróbálkoztak gyors ellentámadásokkal, amelyek azonban nem voltak veszélyesek.

A 60. perctől fokozódott a magyar nyomás, az izlandiak hosszú perceken át nem jutottak el a magyar térfélig, de láthatóan ez egyre kevésbé volt céljuk, őket már csak az eredmény tartása érdekelte. Már-már úgy tűnt, hogy a magyar fölény nem vezet gólra, amikor Nikolics megindulás és középre adása nyomán összejött az egyenlítés. A percekig tartó gólörömben a magyar táborban számos görögtűz lobbant, majd ezek nagy része végül a pályára repült. A ráadásban majdnem mégis vereség lett a vége, mert az izlandiak 16 méteres szabadrúgása ugyan lepattant a sorfalról, de az ismétlésnél a labda, amely megpattant egy magyar játékoson, nem sokkal kerülte el a bal alsó sarkot. A magyar csapat győzelemként ünnepelte a döntetlent, melynek végén a játékosok és a szurkolók együtt elénekelték a Himnuszt.

A külföldi sajtó is meglepődött a magyar drukkereken
Hatalmas tömeg vonult végig Marseille utcáin a foci Eb magyar-izland mérkőzése előtt, magyar szurkolók ezrei érkeztek Franciaországba, hogy a válogatottnak szurkoljon. A drukkerek sokaságát és lelkesedését a külföldi sajtó sem hagyta szó nélkül. A Daily Mail élő közvetítésében előbb arról ír, hogy micsoda változáson ment keresztül Marseille az elmúlt napokban, hiszen a múlt héten még az orosz, angol és francia huligánoktól rettegett a város, most pedig a magyar és izlandi szurkolók együtt sütkéreztek a tengerparton. „Teljesen érthető az ünnepi hangulat, hiszen Izland először jutott ki az Európa-bajnokságra, Magyarország pedig 30 éve nem volt nagy nemzetközi tornán” – idézte az angol lapot az Origo. Megjegyzik, hogy legalább 20 ezer magyar szurkoló jelent meg Marseille-ben, ahová nagy részük 14 órás autóút végén érkezett meg. A lap képeket is közölt a magyar ultrákról, ahova csak annyit írtak: „Ugye nem akarsz kikezdeni ezekkel a srácokkal?”

A magyar szurkolók győzelmi ünnepéről készített felvételeket ide kattintva nézheti meg!